Kincset érő városképek az ötös szám bűvöletében

Kincset érő városképek az ötös szám bűvöletében

A római Napoca, a világháborús Segesvár, az épülő Bodor-kút, de a Ceauşescut váró marosvásárhelyiek is kiállításra kerültek a Bernády Házban. A képek a Kincses Képeskönyv-sorozat illusztrációi, alkotójuk Jánosi Andrea, aki öt év alatt öt városról készített pontos rajzokat, amelyek a városok arcait mutatják be a különböző korokban.

Szász Cs. Emese

2013. március 06., 14:182013. március 06., 14:18

2013. március 06., 16:432013. március 06., 16:43

Nem először volt a Bernády Ház vendége a fiatal grafikus, Jánosi Andrea Kincses Képeskönyv-sorozatát ugyanis itt is bemutatták. Ezúttal azonban nem a könyvek, hanem az abból kiemelt illusztrációk kerültek főszerepbe – méghozzá az ötös szám bűvöletében. A szászrégeni művész ugyanis öt év alatt öt városról készített képeket, először Kolozsvár, majd Marosvásárhely, Segesvár, később Visegrád és Nagyvárad került górcső alá. S habár nem hozta el minden rajzát, mind az öt városról hozott ötöt-ötöt.

Gyerekeknek – és nem csak

„Eredetileg gyerekeknek készültek a könyvek, az volt a céljuk, hogy a játékos, festős képeskönyvet lapozgatva minél jobban megismerjék egy-egy város történelmét. Bevallom azonban, hogy én magam is szívesen lapozgatom otthon ezeket, s a kiállítás során is azt látom, hogy a felnőttek is sok időt töltenek el azzal, hogy egy-egy történelmi városképet tanulmányozzanak” – mondta a kiállításról a házigazda, Nagy Miklós Kund. A tárlat látogatói is nagy előszeretettel nézegették a régi kincses Kolozsvárt, az épülő Bodor-kutat, a tankokkal ellepett Segesvárt vagy Nagyvárad és Visegrád különböző korokból való arcait. „Pont a gyerekek miatt azonos nézőpontból szerettük volna bemutatni a városok különböző évszázadbeli arcait. De nem mindig lehetett, van olyan is, amikor elmozdul a városközpont” – magyarázta az illusztrátor.

Búcsú, fejedelemavatás

Jánosi Andrea elmondta, egy-egy könyv elkészülése sok időt vesz igénybe, mert mielőtt nekifogna a rajzolásnak, történészcsapatokkal szokott egyeztetni, amelyekkel eldöntik, hogy milyen korokból milyen momentumokat érdemes megörökíteni. Bevallotta, szívesen jelenít meg természeti katasztrófákat, például várostüzet, árvizet, de szívesen rajzolt téli városképeket is, azt azonban mégse kellett gyakran, ugyanis télen nincsenek nagy népünnepélyek, se búcsú, se fejedelemavatás. Márpedig Jánosi Andrea képein minden városban élet van, s mint mondta, éppen a marosvásárhelyi illusztrációk a legemberközelibbek, azokra sikerült a legtöbb mozgást is rárajzolni.

Az illusztrátor alkotásait már csak azért sem tudta teljességében megmutatni, mert azok „fogyatkoznak”. A különböző festményeket ugyanis előszeretettel veszik meg az emberek, ki gyerekszobát, ki dolgozószobát, ki nappalit akar vele illusztrálni. Jánosi Andrea pedig „elengedi” ezeket a rajzokat, és reméli, hogy jó kezekbe, jó falakra kerülnek.

Aki kíváncsi ezekre a munkákra, még két hétig megtekintheti a Bernády Ház földszinti kiállítótermeiben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!