Ha kell, szemöldököt igazít és fest, ha szükség, bőrt tisztít és ápol, mindemellett meghallgat, beszélget, „kényeztet”. Kozmetikai szalonja egy külön kis illatos világ, ahol a szépülni vágyók ellazulhatnak, elcsendesedhetnek.

Bán Tünde Melinda gyerekkorában még órás vagy keramikus szeretett volna lenni, hiszen mindig is érdekelte a nagy odafigyelést igénylő kézi munka. Végül teljesen más területen érvényesült, kozmetikus lett. „Gyerekkorom óta szerettem babrálni a bőrrel, az első kliensem nagytatám volt. Kilenc éves lehettem, amikor úgy láttam, tatinak tanácsos lenne levágni a szemöldökét. Nem volt ellenvetése, én meg kivágtam belőle. Kicsi voltam, fogalmam sem volt arról, hogy ez egy szakma, ez életforma lehet. Aztán amikor nagymamámnak fájt a lába, azt masszírozgattam. Ezt látván édesanyám – amikor felcseperedtem – figyelmembe ajánlotta a kozmetikus szakmát. Tanácsát megfogadtam, Székelyudvarhelyre mentem tanulni, és kozmetikus lettem. Köszönöm is neki, hogy bátorított, útbaigazított, észrevette, hogy van erre a szakmára hajlamom. Ennek már 14 éve” – meséli pályaválasztásának előzményét a fiatal kozmetikus.

Csíkszeredába hazatérve egy ideig segédkozmetikusként dolgozott, saját útját kereste, majd kozmetikai szalont nyitott. „Kicsit nehéz volt az indulás, voltak olyan napok, hogy ültem és vártam, hátha valaki betéved. Ez a szakma egyik nehézsége: megnyerni az emberek bizalmát. Most már nem beszélhetek nehézségekről. Aggódtam, hogy meg tudom-e csinálni, meg tudok-e élni belőle, helyt tudok-e állni állni szakmailag, azt tudom-e nyújtani, amire az emberek vágynak. A legtöbbet adom magamból, mindig a legjobbat, a legszebbet próbálom nyújtani a vendégnek, és úgy érzem, meg is van az eredménye, hiszen nem kellett szakmát váltanom. Nagyon szeretem, amit csinálok.”

Melinda szerint ebben a szakmában folyamatosan tanulni kell, de a szakmai tudás mellett olyan légkört kíván biztosítani kliensei számára, hogy oda bármikor szívesen visszatérjenek. Ő két éve igyekszik elmélyülni az aromaterápia rejtelmeiben, látja vendégein is az illóolajok jótékony hatását. „Ha belélegezzük a gyógynövény illatát, az azonnal hatni kezd. Itt megnyugszanak, lecsendesednek a vendégek, maguk mögött hagyják a kinti rohanó világot. Ellazulnak, nem a gyermekekre, családra, főzésre gondolnak. Amíg itt vannak a szalonban, csakis ők léteznek, ennek minden pillanatát élvezhetik. Itt kényeztetik őket” – fűzi hozzá mosolyogva.

Azt mondja, szakmája a szépségápolásról szól, de mivel a szépség belülről fakad, a lelket is kell ápolni. „Ha én szeretetet, nyugalmat sugárzok, ez hatással van a vendégre is, és ha a lelke már jobban van, az az arcán is látszik. Minden bánatunk, problémánk, jókedvünk, betegségünk látszik az arcunkon, a bőrünkön a testünkön” – magyarázza. Miközben a vendéggel foglalkozik, meghallgatja, elbeszélget velük, „próbál a lélekre figyelni, ami ha nem is gyógyul meg, de legalább megkönnyebbül”.

„Nyugodt kell legyen az, aki ezt a szakmát választja. Lelkileg kiegyensúlyozott, hogy tudjon nyugalmat sugározni. Néha úgy kell működni, mint egy villámhárító, ha probléma adódik, azt meg kell gyorsan oldani, hárítani, nem olajat önteni a tűzre. Ha a vendég berobog kezelésre, és délután négy órakor még az első almáját eszi, akkor le kell tudni csendesíteni, meg kell tudni nyugtatni. Talán az a legfontosabb, hogy szeretni kell az az embereket, és elfogadni mindenkit olyannak, amilyen. Ebben a szakmában nagyon fontos az érintés, én a kezemmel adom át mindazt, amit tudok, amit érzek.”

Gyönyörű szakma – mondja lelkesen Melinda -, szereti az aromaterápia által nyújtott kreativitást, kihívást. Nehézséget talán a sok munka jelentene, de nem egy olyan embernek, aki örömét leli a szakmájában, munkájában. Persze nehéz az emberekkel dolgozni – ismeri el –, számára fontos a pontosság, mert az adja meg az egész nap alapritmusát.

Úgy látja, a csíkszeredai lányok, asszonyok igényesek, nyitottak, ápoltak. És ő nemcsak a női, hanem a férfi vendégeket is szívesen látja, hiszen – mint megjegyzi – bizony a férfiakra is ráfér a bőrápolás.