Közös zenélés Orbán Ferenccel

Orbán Ferenc és barátai örvendeztetik meg a gyerekeket a Kerekecske esztendőcske című koncertjükkel december 2-án 18 órától a csíkszeredai József Attila Általános Iskola dísztermében. A Csíki Anyák Egyesülete által szervezett koncertre kisebb ritmushangszereket is vihetnek a gyerekek, mert közös éneklésre és zenélésre is lehetőség lesz. Orbán Ferenccel beszélgettünk.

Péter Beáta

2011. november 27., 17:122011. november 27., 17:12

2011. november 27., 19:522011. november 27., 19:52

– Mióta zenél gyerekeknek?

– Első, gyerekeknek szóló lemezem 2001-ben jelent meg Gyermekvilág címmel, habár akkor még élő koncerteket nemigen vállaltam. Aztán 2005-ben megjelent a Mozsikácska, akkortól kezdtem élőben is játszani gyerekdalokat, és most már a jó néhányadik gyerekeknek szóló lemez a Kerekecske esztendőcske.

– Hány zenekarban muzsikál jelenleg?

– A tíz év alatt elég sok, különböző stílusú zenekarban megfordultam különböző hangszerekkel: népi, blues és ezeknek az elegyítése. Jelenleg a NemEz zenekart tudom említeni, és akkor vannak különböző projektjeink, amelyeknek a felállásai mindig változnak, ilyen a Kerekecske esztendőcske vagy a Cseh Tamás emlékkoncertet tartó zenekar, de ilyen a Mozsikácska is. Jelenleg nem is tudom pontosan, hogy hány zenekarban muzsikálok, vannak különböző formációk, amelyekben megfordulok, régebb mindenképp több volt, mostanában eléggé lecsendesedett ilyen téren körülöttem a történés.

– Elég szerteágazó a zenei tevékenysége, úgy két éve színházi zenét is szerez...

– Ez nekem egy nagy álmom volt, és legelőször Marosvásárhelyen törekedtem ez ügyben lépni, de kezdeményezéseim nem találtak válaszra. És akkor lejöttem Sepsiszentgyörgyre, és igazából itt indult be ez a fajta alkotói munka. Pontosabban 2009 telén a Törékeny című előadásban Goda Gábor rendezővel, és ez nagyban meghatározta a későbbi színház-zenei munkáimat is.

– Hogyan tudná behatárolni a zenei stílusát?

– Mindenképp népies, de mivel nem tudatos ez annyira, ezért nem is szeretem sorolni magam sehova. Általában törekszem arra, hogy ne ismételjem magam, tehát ilyen formában időről időre változok, és újulok, legalábbis, ha visszatekintek a régi dolgaimra. Van például az Evilági, nemrég megjelent lemez, abban többnyire az összefogó ember vagyok, de azon is annyiféle stílus megtalálható, hogy egy emberként nem is lehet felvállalni. Mondjuk, ez a lemez pont erről szól, hogy a szentgyörgyi zenei sokszínűséget megmutassa. Én is próbálok sokszínű lenni. Mindig, ha jön egy felkérés, úgy közelítem meg, hogy lehetőleg olyasmit tűzzek ki célul, valami olyasmit mutassak meg, amit még addig nem használtam, mert semmiképp nem vagyok az ismétlésnek a híve.


– A csíki koncerten kik lesznek „Orbán Ferenc barátai”, kikkel fog együtt muzsikálni? Mert amint említette, ez mindig változik...


– Mindig változik, mert foglalkoztatott muzsikusokkal zenélek, és emiatt nem igazán lehet stabil csapatokat összekovácsolni. Megvannak azok az emberek, akikkel együtt muzsikálok, és akik éppen ráérnek, azok eljönnek. Másodikán hárman fogunk fellépni, a Kerekecske esztendőcskét amúgy is hárman szoktuk játszani: Lőfi Gellért fog zongorázni és Gyergyai Szabolcs basszusgitározni.

– Mit kell tudni a Kerekecske esztendőcskéről?


– A Kerekecske esztendőcske a Communitas Alapítvány alkotói pályázatának egy felkarolt kis termése, 12 dalban a 12 hónapot énekeljük meg. Tehát egy évnyi történés fog felcsendülni a saját szemszögemből, merthogy az általam szerzett énekekből kovácsoltam össze. A közös zenélés, a daltanítások ugyanúgy helyet kapnak, remélem, a gyerekek besegítenek majd, hogy gördülékenyebben menjen a közös éneklés, muzsikálás. Az „év második felétől” kis hangszereket fogunk osztogatni a gyerekeknek a közös muzsikálás örömére. Ennek az előadásnak ez az elsődleges célja, hogy egy közös zenélésben vegyenek részt a gyerekek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. december 04., csütörtök

Gyors csíki korrekció: ismét az ország leghidegebb városi reggelére ébredtek

Mondhatni helyreállt a világ rendje csütörtökre virradóan, ugyanis Csíkszeredában volt a leghidegebb a romániai települések sorában.

Gyors csíki korrekció: ismét az ország leghidegebb városi reggelére ébredtek
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Alternatív útvonalat hoznának létre a csíkszeredai kórházhoz

Szükség van arra, hogy két útvonalon lehessen megközelíteni a Nagy Laji dombján fekvő csíkszeredai kórházat, ezért egy új, alternatív útvonal létrehozását tervezi a csíkszeredai önkormányzat Hargita Megye Tanácsával közösen.

Alternatív útvonalat hoznának létre a csíkszeredai kórházhoz
2025. december 03., szerda

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense
2025. december 03., szerda

Nem lesz áram Csíkszereda és Csíkszentmihály egyes háztartásaiban

Áramszünet várható több csíkszeredai és csíkszentmihályi háztartásban december 4-én, csütörtökön.

Nem lesz áram Csíkszereda és Csíkszentmihály egyes háztartásaiban
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Székelyföld legenyhébb reggelére ébredtek szerdán Csíkszeredában

A Csíki-medencében hűlt le a legkevésbé a levegő hőmérséklete szerdára virradóan Székelyföld-szerte.

Székelyföld legenyhébb reggelére ébredtek szerdán Csíkszeredában
2025. december 03., szerda

Tehetetlenek Csíkszeredában a gazda nélkül kószáló lovak ügyében

Több alkalommal is gazdátlanul csatangoló lovakat láttak Csíkszereda utcáin, legutóbb a Hajnal utcában. Noha a rendőrség bírságolhatja a tulajdonosokat, a kóbor állatok elszállítása továbbra is megoldatlan probléma.

Tehetetlenek Csíkszeredában a gazda nélkül kószáló lovak ügyében
2025. december 02., kedd

Mikulásváró ünnepség Csíkszeredában

Ünnepi koncert, szabadtéri korcsolyapálya-megnyitó, Mikulás-vonat és kézművesvásár – színes, kedves Mikulásnapi programmal készülnek Csíkszeredában.

Mikulásváró ünnepség Csíkszeredában
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Márciustól megvásárolhatók a csíkszeredai ANL-lakások

Indul az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített csíkszeredai lakások eladása: 2026. március elsejétől le lehet adni az igénylési iratcsomókat.

Márciustól megvásárolhatók a csíkszeredai ANL-lakások
2025. december 02., kedd

Fogyatékkal élők által készített egyedi tárgyakat állítanak ki Csíkszeredában

Huszadik alkalommal szervezik meg a fogyatékkal élők kézműves kiállítását Csíkszeredában. A promenádon szerdán egyedi alkotásokkal várják az érdeklődőket a Fogyatékossággal Élők Világnapja alkalmából.

Fogyatékkal élők által készített egyedi tárgyakat állítanak ki Csíkszeredában
2025. december 02., kedd

Kigyulladt egy autó Csíkkozmásnál, ketten kórházba kerültek

Közúti baleset történt Csíkkozmásnál keddre virradóra: egy autó árokba sodródott és kigyulladt – tájékoztatott a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.

Kigyulladt egy autó Csíkkozmásnál, ketten kórházba kerültek
Hirdetés