
Megmérettetésre vágyó filmkészítők jelentkezését várja a Maros megyei Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ), ugyanis kitűzték az Alter-Native Rövidfilmfesztivál időpontját. Idén november 3. és 7. között tartják, alkotásokkal pedig. A fesztiválra szeptember 10-ig még lehet jelentkezni.
2010. szeptember 06., 18:222010. szeptember 06., 18:22
2010. szeptember 08., 11:372010. szeptember 08., 11:37
A jelentkezési űrlap letölthető a www.madisz.ro honlapról, ahol a versenyző további információkat is szerezhet a nevezési feltételekről. A benevezett filmek előzsűrizésére szeptember 23-26. között kerül sor majd. Múlt évben dicsekedhetett a leggazdagabb versenyprogrammal az Alter-native, 49 országból összesen 618 kisfilmmel jelentkeztek a megmérettetésre, amelyből a szeptemberi előzsűrizés után 54 maradt. A csütörtökön kezdődő versenyprogram hossza idén összesen 11 óra. Az Alter-Native Rövidfilmfesztivál idei díszvendége Szlovénia lesz.
A marosvásárhelyi Teleki Téka rendszeresen visszatérő, népszerű kulturális programja, a Beszélő Könyvek következő, hetedik alkalmát június 12-én, pénteken 17 órakor tartják az intézmény emeleti Freskós termében.
Kiírták a közbeszerzést a marosvásárhelyi George Enescu utca teljes felújítására és gyalogosövezetté alakítására.
Megvizsgálta a környezetvédelmi ügynökség a Kárpátok sétányára tervezett Maros-híddal kapcsolatos lakossági panaszokat és észrevételeket is, de a terv megváltoztatását nem kérte. A tíz éve kiadott környezetvédelmi engedély továbbra is érvényes.
Több helyszínen is medvét észleltek az elmúlt napokban Vámosgálfalván. Fokozott óvatosságra intik a lakókat.
Távoltartási végzést adtak ki egy negyvenkét éves férfi nevére, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn este a Somostetőn megszúrt egy negyvenéves férfit. A nyomozást folytatják.
Július végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál dolgozó csaknem ezer szakember számára. A rossz hír, hogy az országos portálok szerint csak jövő tavasszal kezdődhet el újra a termelés a nagyüzemben.
Újraindult az utcák takarítása Marosvásárhelyen – jelentette be hétfőn délután Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere. A megyeszékhelyen május 20-tól nem volt szolgáltatás, ugyanakkor most sem tudni, hogy meddig lesz.
Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.
Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.
Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.
szóljon hozzá!