A székelyudvarhelyi Bethlen Gábor Általános Iskola által szervezett tábor alatt ismerkedett meg a bútorfestéssel még középiskolás korában, akkor tárult ki előtte a bútorfestés világa, amely mai napig része életének. 2007-ben alapította meg vállalkozását, a B.ARTos Kézműves Műhelyt, de tizenöt éves pályafutása alatt lakberendezéssel és néprajzi ismeretekkel is bővítette tudását, ezeket rendszeresen hasznosítja munkája során.

A bútorfestéshez kapcsolódó tevékenységeit négy részre osztja Tünde: nagyobb bútorokat készít, de megrendelés szerint teljes lakóházak berendezését is vállalja, ugyanakkor kisebb használati tárgyakat fest, amelyekkel vásárokra szokott járni. Munkájának két elméleti része is van, így a téli időszakban képzéseket tart felnőtteknek, nyáron pedig táborokban irányít alkotótevékenységeket.

 Ez egy játék, ami bennem van

„Sokan művészkedésnek nevezik, én azonban mesterségként kedvelem. Annyira összetett, érteni kell a fához, az anyagokhoz. Úgy tud egységet képezni a festett bútor, ha szerkezeti felépítése is illik a stílushoz, ami rákerül. Egy dolog, hogy valaki ecsetet vesz a kezébe és fest, de fontos, hogy a felület megfelelő módon legyen előkészítve” – magyarázza Tünde, aki szerint a folyamat olyan szakmai tudást igényel, ami az asztalosság felé nyúlik, ugyanakkor kézügyességet és népművészeti ismeretet is követel a mesterség.

Az alkotás szerves része ugyanakkor a mintatervezés. Alapmotívumai udvarhelyszékiek, azonban olykor színhasználatban, a kontúrozás módjában saját stílusa érezhető. Úgy véli, bár a hagyományostól eltérően több színt használ, mégis a határokon belül marad, nem csúszik át a giccs kategóriába. Minden darabja egyedi, már alkotás előtt látja, hogy miként szeretné betölteni a felületet, és saját kezűleg rajzolja meg ezeket. A motívumok a tárgyak rendeltetésétől függően születnek, így funkció szerint alakul, hogy milyen virágminta, szín vagy forma születik. A bútorokra, tárgyakra kerülő mintákban egy meseszerű jelképrendszer fedezhető fel, bár ezeket a szakirodalom nem támasztja alá, mégis sajátos módon értelmezhetők. „Ez egy játék, ami megvan bennem, belejön és megfűszerezi” – fejti ki Tünde a nőhőz hasonlítható tulipánvariációk, a védő jellegű virágok használatát.

Funkció és hagyomány egyszerre

„Egy modern környezetben is látom, hogyan lehet a népies jelleget megőrizni a mai kor igényeinek kielégítésével. Ez is része a szakmának, nem kell ehhez lakberendezőnek lenni, viszont aki bútorfestéssel foglalkozik, annak át kell látnia, hogy mennyire fogják használni az elkészítendő berendezést a környezetben” – magyarázza a kézműves, hogy miként találkozik a kortárs és a hagyomány a jelen otthonában. Szerinte a bútorfestésben elsődleges a funkció, ugyanis régebben is erre figyeltek díszítés alatt, azonban ma már sokan oly mereven ragaszkodnak a hagyományokhoz, hogy ezzel elveszik a tárgyak funkcionalitását, használhatatlanná teszik azokat.

Gyökerek erősödnek a mintákban

Elsősorban a nemzeti tudatot és a hovatartozás érzését erősíti a festett tárgyak és bútorok rendelése – véli Tünde, aki tanulmányai során alaposabban is foglalkozott az ez iránt érdeklődők felmérésével. A székely díszítőelemek által jelképes értékéhez vonzódnak legjobban az emberek, így többnyire olyan személyek vásárolják munkáit, akikben a festett bútorok presztízstárgyként megerősítik a nemzeti hovatartozás érzését. Az értelmiségi körökben pedig inkább az élet nagy mérföldköveit, így a keresztelőt, esküvőt koronázzák meg rendelésre készült, szimbolikus darabokkal. Azonban tapasztalata szerint sok külföldi is vonzódik a székely míves tárgyakhoz, a megrendelők között számos Erdélyből elszármazott vagy ide költöző idegen is található. Kevesen vásárolnak csupán az esztétikai jelleg miatt festett tárgyakat – tapasztalja Tünde.

Megmutatni a régit

Jelenleg egy huszonnégy ajtós szekrényen dolgozik, amelynek ajtói különböző székelyföldi tájegységek hagyományos mintavilágát mutatnák be. A végeredmény egyedi jellegével eltér korábbi munkáitól, hiszen célja a régi motívumok és színhasználat pontos bemutatása. Az elmúlt hónapokban gyűjtőútjain múzeumokat és tájházakat látogatott meg. A terepnaplóját lapozgatva Tünde elmondja, hogy a látogatott területeken különböző, nagyon változatos mintákat ismert meg, mindig érezhető volt a változás. Sokszor tapasztalja, hogy egymás melletti települések mintavilága között is nagy különbség érezhető.

A szekrény elkészítése egyelőre az előmunkálatok fázisában van, azonban Tünde már több mint száz bútort vizsgált meg, ezer fényképpel dokumentálva a jellegzetességeket. Nagyméretű munkája egybefonódik várandósságával is, így egyelőre nem tudni, hogy mikor lesz látható a végeredmény, azonban Tünde mindenképp szeretné, ha a közönségnek alkalma adódna a mintagyűjtemény megismerésére.