– Manapság nem nagyon olvasunk drámákat. Vajon minek köszönhető ez?

– Van egy ilyen hagyomány az irodalomoktatásban, hogy periférikus területnek tartják a drámát. Mintha nem igazi irodalom lenne, hanem a színháznak egyik alkotóeleme, a szöveg. Én meg azt gondolom, hogy azok a darabok, amelyek állnak a lábukon, azok irodalmi értéket kell hogy képviseljenek, és egyszerűen elolvasva is esztétikai élményt kell hogy nyújtsanak. Persze nem jellemző, hogy színdarabokat olvasnának az emberek. Ha drámáról kérdezik őket, akkor mondjuk a Bánk Bánt nem szeretik, a többit pedig nem ismerik. Pedig vannak drámaírók. Persze jóval több a prózaíró és a költő, de azért van jó néhány magyar színdarabíró, és ma már a színpadra kerülés is könnyebben megy.

– Hogy lesz valakiből drámaíró?

– Eredetileg buszvezető akartam lenni és foci kommentátor. 28 éves koromig eszembe sem jutott a drámaírás, csak szerettem a színházat. Egyszer azonban elkezdtem pötyögni a gépbe egy dialógust. Reviczky Gyula és Jászai Mari szerelmesek voltak egymásba. Úgy ismerkedtek meg, hogy Reviczky újságíróként dolgozott, és írt egy rossz kritikát Jászai Mariról, aki bement a szerkesztőségbe, hogy megnézze, ki az a Reviczky, és hogy mer róla ilyent írni. Ezt a beszélgetést én tudtam, és elképzeltem hogyan zajlott le. Egy délután pötyögtem, és annyira élveztem, hogy ott maradtam hajnalig és írtam. Azelőtt újságíróként dolgoztam, korábban megjelent egy verseskötetem, fordítottam is költeményeket. De most is sok mindennel foglalkozom, ugyanis arra alapozni, hogy mindig játsszák a darabjaimat és kapom a jogdíjakat, kockázatos.

– Aztán Reviczkyre nem haraptak rá a színházak, a második darabjára, a Portugálra, azonban annál inkább. Gyakorlatilag ezzel robbant be a köztudatba, és számos külföldi színház is felkapta. Minek köszönhető a siker?

– Nagy szerepe van ebben annak is, hogy a Katona József Színház mutatta be, ami mégiscsak a világ egyik legjobb színháza. Nagyon jó előadás lett belőle, amit külföldi kiszállásokra is hordoztak. Ott meglátták, lefordították. Én az elején meg voltam győződve róla, hogy ez tipikusan magyar darab. Egy londoni bemutató után azonban felállt egy új-zélandi, s azt mondta: milyen jó, hogy ez a darab róluk szól, s felállt egy francia is, aki azt mondta, hogy nem, mert róluk. Igazából arról a periféria létről, az elvágyódásról szól, ami általános probléma. Csak én ezt nem tudtam.

– Azóta több darabot írt, és felfedezték nálunk is. Nem csak a magyar, hanem a román színházak is.

– Romániában magyarul több darabomat is előadták. Románul Szatmárnémetiben meg Râmnicu Vâlcea-n játszottak, most meg a marosvásárhelyi román társulat próbálja a Június című színművemet. Ez a legutóbbi darabom, Magyarországon még be sem mutatták. Szép Ernőnek írtam, neki ugyanis volt egy Május című darabja, amely a korabeli Budapest lenyomata volt. Úgy gondolom ez a mai Budapest lenyomata. A darabot Victor Ioan Frunză rendezi, valószínűleg jövő hónapban lesz a bemutatója.

– Most mivel foglalkozik?

– Nemrég jelent meg egy novellás kötetem. Most ismét novellát írok, ami nem akar véget érni, így lehet regény lesz belőle. Negyvenvalahány oldal, és még mindig megy, én meg megyek utána.