Az Adj király, katonát! elnevezésű vetélkedő országos döntőjét tartották hétvégén Kolozsváron. Bár nem lehet marosvásárhelyi csapatról beszélni – ugyanis összekeverték a különböző településekről érkező jelentkezőket –, az első helyezést elérő csapatban a marosvásárhelyi Takács Evelyn is részt vett, az Erdőcsinádi Szabó Botond pedig különdíjat kapott.
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által kezdeményezett csoportos ifjúsági vetélkedőt idén 20 erdélyi helyszínen szervezték meg, a végső megmérettetésre összesen 56 gyerek érkezett pénteken a kincses városba.
A program városnézéssel kezdődött, majd ismerkedési és csapatépítő játékokkal folytatódott, bemelegítés céljából. Pont ebből a célból történt meg az is, hogy a különböző településekről érkező nyertes csapatokat, sorsolás alapján újraosztották, így mi hiába is kerestük a marosvásárhelyi Három nagy szerencsepróbáló elnevezésű csapatot.
Szombaton a csapatoknak több érdekes próbát kellett kiállniuk. A gyermekek többsége alapos felkészültségről, ügyességről és talpraesettségről tett bizonyságot. Kitartottak, kockáztattak, hogy minél jobb helyen végezzenek. A próbák sokszínűsége alapján is kiderült: e vetélkedőnek legfőbb célja a családszemlélet közvetítése, a közösen átélt izgalmak nyomán a csapatban való összetartozás érzésének erősítése.
Az első helyezést végül a Vándorok csapata szerezte meg, amely a marosvásárhelyi Takács Evelynből, a csíkszeredai Török Eszterből és a sepsiszentgyörgyi Incze Botondból állt.
A szervezők emellett különdíjat is osztottak: hűségdíjat kapott az eredeti marosvásárhelyi csapat tagja, Szabó Botond, aki az Adj, király, katonát! indítása óta, 2007-től mindegyik országos döntőn részt vett, azaz idén negyedszer versenyzett.
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.31 RON | |
| 1 GBP | 5.23 RON | |
| 100 HUF | 1.49 RON | |
| 1 XAU | 183.00 RON |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -13 °C | Max: -7 °C | Min: -21 °C |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -19 °C | Max: -6 °C | Min: -19 °C |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -10 °C | Max: -1 °C | Min: -20 °C |