Még a "hazafias" szemétgyűjtést is programba iktatták

Péntek este már Tabáni Istvántól és a Piramistól lesz hangos a Bözödi-tó környéke, kezdetét veszi ugyanis a második fiERD-tábor, amelyet sokan csak „kis Félszigetként” emlegetnek. Nem csoda: pár év alatt megszokhattuk, hogy ebben az időszakban a Félszigeten bulizunk.

Szász Cs. Emese

2010. július 29., 15:582010. július 29., 15:58

2010. július 29., 18:252010. július 29., 18:25

Galéria

A marosvásárhelyi Fiatalok Erdélyért (fiERD) Egyesület múlt évben kezdte bővíteni a nyári ifjúsági rendezvények sorát az első fiERD-táborral, akkor még leginkább helyi együttesek szórakoztatták a résztvevőket. Idén jóval nagyobb nevek, népszerű magyarországi fellépők és ismert hazai zenekarok csalogatják a közönséget a táborba.

A rendezvényre Erdőszentgyörgy és Bözöd között, a tó partján, a Lóci fogadó mellett kerül sor. A táborba csak a 15 lejes napijegyek vagy a bérletek tulajdonosai léphetnek be (a háromnapos bérlet elővételben 35, a helyszínen 40 lejbe kerül), míg a 12 év alattiak ingyen, de csak szülő kíséretében érkezhetnek.

A slágerektől a rockzenéig

Péntek este a marosvásárhelyi Offline kezdi meg a koncertek sorát 19 órától, egy órával később pedig sokak kedvence, Tabáni István lép színpadra, aki először koncertezik Erdélyben. 22 órától a magyar rockzene egyik legnagyobb legendája, a Piramis együttes váltja a Csillag születik sztárját. A 35 éves zenekar az 1970-es, 1980-as évek alatt dalaival rajongók tízezreit varázsolta el, valószínűleg most is szívesen hallja majd a közönség a Szállj fel, Ha volna két életem, Őszintén akarok élni, Ajándék stb. számokat.

Galéria

Hasonló izgalmakat ígér a hétvége többi napja is: szombaton 20 órától a szórakoztatást az Open Stage kezdi, majd a magyar heavy metal történetének egyik legsikeresebb együttese, az Ossian lép fel, 23 órától pedig a marosvásárhelyi Detoxszal „lazíthatunk”, míg az éj és a tó környéke Huli Bulitól lesz hangos. Vasárnap délután a népzene is bekerül a programba, 16 órától az erdőszentgyörgyi néptánccsoport ad ízelítőt a népi kultúrából, majd ismét a bulizni vágyóké a terep: a helyi Vírus és Crash kezdi a hangulat melegítést 18, illetve 19 órától, majd Keresztes Ildikó és a Defender közös koncerttel szórakoztatják a táborlakókat.

Rövidnadrágos beszélgetések

Az igazi tábor azonban nem csak koncertekből áll, a résztvevőket nap közben is szórakoztatni kell. A fiERD-sátorban találjuk majd a tábor tudományos bázisát, ahol meghívott előadók beszélnek a fiatalok közéleti szerepvállalásáról, a fiatal vállalkozók sikereiről, a szórvány magyarok nemzeti identitásáról, vagy épp a magyar-román kapcsolatokról. Az előadásokat kötetlen, „rövidnadrágos” beszélgetés követi.

Szombaton különböző megmérettetéseken vehetnek részt a legfeljebb 15 fős csapatok. Lesz harácsolás és sörivóverseny, de Toldi vetélkedő is. Vasárnap a kocsmajátékokban jártasoké a terep: a Kikapcs-sátorban testi és szellemi erejüket bizonyíthatják a jelenlévők sakk, malom, csocsó, kártya, szkander és egyéb meglepetés vetélkedőkön. A tábor hétfő reggelig tart: a szervezők a hétfő délelőtti szemétgyűjtést is programba foglalták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Reformkori erdélyi zene elevenedik meg a Teleki Tékában

A marosvásárhelyi Teleki Téka rendszeresen visszatérő, népszerű kulturális programja, a Beszélő Könyvek következő, hetedik alkalmát június 12-én, pénteken 17 órakor tartják az intézmény emeleti Freskós termében.

Reformkori erdélyi zene elevenedik meg a Teleki Tékában
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Kiírták a közbeszerzést Marosvásárhely első olyan utcájának teljes felújítására, amelyből sétálóutca lehet

Kiírták a közbeszerzést a marosvásárhelyi George Enescu utca teljes felújítására és gyalogosövezetté alakítására.

Kiírták a közbeszerzést Marosvásárhely első olyan utcájának teljes felújítására, amelyből sétálóutca lehet
2026. június 09., kedd

Környezetvédelem: részünkről megépülhet a Maros-híd

Megvizsgálta a környezetvédelmi ügynökség a Kárpátok sétányára tervezett Maros-híddal kapcsolatos lakossági panaszokat és észrevételeket is, de a terv megváltoztatását nem kérte. A tíz éve kiadott környezetvédelmi engedély továbbra is érvényes.

Környezetvédelem: részünkről megépülhet a Maros-híd
2026. június 09., kedd

Több napja medve látogatja Vámosgálfalvát

Több helyszínen is medvét észleltek az elmúlt napokban Vámosgálfalván. Fokozott óvatosságra intik a lakókat.

Több napja medve látogatja Vámosgálfalvát
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Késelésbe torkollt egy szóváltás a Somostetőn

Távoltartási végzést adtak ki egy negyvenkét éves férfi nevére, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn este a Somostetőn megszúrt egy negyvenéves férfit. A nyomozást folytatják.

Késelésbe torkollt egy szóváltás a Somostetőn
2026. június 08., hétfő

A hónap végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál

Július végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál dolgozó csaknem ezer szakember számára. A rossz hír, hogy az országos portálok szerint csak jövő tavasszal kezdődhet el újra a termelés a nagyüzemben.

A hónap végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál
2026. június 08., hétfő

Újra sepregetnek, takarítanak Marosvásárhelyen

Újraindult az utcák takarítása Marosvásárhelyen – jelentette be hétfőn délután Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere. A megyeszékhelyen május 20-tól nem volt szolgáltatás, ugyanakkor most sem tudni, hogy meddig lesz.

Újra sepregetnek, takarítanak Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Vasúti átkelőknél és állomások környékén büntettek a közlekedésrendészek

Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.

Vasúti átkelőknél és állomások környékén büntettek a közlekedésrendészek
2026. június 07., vasárnap

Soós Zoltán: hétfőtől újrakezdik a város takarítását, hacsak a prefektúra nem akadályozza meg

Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.

Soós Zoltán: hétfőtől újrakezdik a város takarítását, hacsak a prefektúra nem akadályozza meg
2026. június 07., vasárnap

Kerítést és gázvezetéket rongált meg egy útról lesodródó autó

Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.

Kerítést és gázvezetéket rongált meg egy útról lesodródó autó
Hirdetés