
Fotó: Veres Nándor
A Magyar Természettudományi Múzeum vendégkiállítását nyitották meg péntek délután a Csíki Székely Múzeumban.
2013. október 12., 11:482013. október 12., 11:48
2013. október 12., 12:532013. október 12., 12:53
A Variációk hat lábra című kiállítás kapcsán Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója a hagyományt és az újszerűséget említette. „Hagyomány azért, mert a Csíki Székely Múzeum hosszú évek óta már hagyományosan a társadalom minden rétegéhez próbál szólni. Ezzel a kiállítással elsősorban a fiatal generációt, a gyerekeket, de ugyanakkor a családokat, szülőket, nagyszülőket is szeretnénk megszólítani. Ugyancsak a hagyományhoz illeszkedik a Magyar Természettudományi Múzeummal való együttműködésünk, és szintén a hagyományhoz tartozik az, hogy a székelyföldi múzeumoknak a hagyományos szakmai együttműködése révén jött létre ez a kiállítás is. Újszerű, mert tudomásom szerint a Csíki Székely Múzeumban az utóbbi egy évtizedben nem volt ilyen jellegű kiállítás, és újszerű az is, hogy egy rangos múzeumi gyűjtemény mellett a közönség is kiállít, ugyanis lehetőséget biztosítottunk a legfiatalabbaknak, hogy találjanak ki bármit, ami a rovarokhoz kapcsolódik. Csoda, ami abban a teremben történik, amelyben a házi kiállításunkat megtekinthetik. A várakozásainkat messze felülmúlta az a kreativitás, az a reakció, az a tárgymennyiség, ami beérkezett és bízunk abban, hogy a közeljövőben sokan eljönnek és megnézik azt, amit a gyerekük, unokájuk alkotott és ki van állítva a teremben.”
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere szerint a Csíki Székely Múzeum tanít, nevel, oktat és beviszi a világ csodáit a gyermekek életébe. „Fontos, hogy már gyermekkorban megfertőzzük – jó értelemben – ezzel a világgal, hiszen nem csak a csodás, pompás színvilágot találják meg, hanem észrevétlenül megtanulják, hogy mit jelent a rendszerszemlélet például, miért fontos rendszerekben gondolkodni és hogy épülnek egymásra az evolúció mentén a különböző csoportok, vonatkozások, korszakok.”
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának nevében Szarka Gábor konzul köszöntötte a jelenlevőket. „Nagyon fontos oktatási és nevelési célzata is van ennek a kiállításnak. Magyar nyelven láthatjuk a különböző leírásokat, ami hozzájárul a magyar nyelvű természettudományos képzés fejlesztéséhez, a magyar nyelv szakszerű használatához ezen a tudományterületen is. Kívánom azt, hogy erre a kiállításra minél többen látogassanak el, különösen gyermekcsoportok és ezáltal is erősödjön bennük a természet szeretete, a környezettudatos életmód.”
A kiállítást Korsós Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója nyitotta meg. „A kiállítás két nagy teremben helyezkedik el, az elsőben általános ismereteket próbálunk adni a rovarokról, kiemelve jellegzetes, izgalmas részeket, azt ami közös bennük. A másik teremben pedig valamiféle rendszertani sorrendben, a dobozokban egymáshoz hasonló, közelálló, az evolúció során egyforma útvonalat bejáró állatcsoportok láthatók és ezekhez adunk információkat. Meg lehet találni a legnagyobb, leghosszabb, legsúlyosabb rovar egy-egy példányát, de a többségét a Kárpát-medencei, magyarországi, erdélyi állatok adják. A harmadik teremben pedig a gyerekek közeledése látható a rovarokhoz, a természethez. Fantasztikus tükörképet látunk ezekben a munkákban, amelyek visszaadják azt a tudást, amelyet mi szeretnénk nyújtani a kiállítás által.”
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
szóljon hozzá!