Megdőlt az olcsó húsnak híg a leve közhiedelem, ugyanis jelenleg kevesebb, mint tizenkétezer eurót kóstál a Fabia meghosszabbított padlólemezére rendkívül ügyesen – és igényesen – kifejlesztett családi Roomster.

Színfolt egy viszonylag szürke szegmensben
Gigászi belső tereket láttunk már néhány konkurens típusnál, de ennyire izgő-mozgó, derűt sugárzó, mókás dobozba bújtatott ínyencséggel még nem hozott össze a sors. Az ember egyszerűen elámul, hogy miként képes egy ekkora homlokfelületű négykerekű ilyen szimpátiát előhozni az emberekből, de tény, hogy ahol a Roomster megjelenik, ott engedékenyebbé válnak a sofőrtársak és egy-egy gyalogátkelőnél a járókelők intenek nekünk, hogy „tessék nyugodtan haladni tovább”.

A leggyengébb TSI is bőven elegendő az 1,2 tonnás tömeghez
A Fabia orrkiképzésén osztozó modell motorterében relatíve apró lökettérfogatú erőforrások dolgoznak (a High Torque Performance elnevezésű, tizenkétszelepes, háromhengeres, 1.2-es alapverzió hetven lóerőt képes mozgósítani, míg az azonos hengerűrtartalmű, ám egy hengerrel többel ellátott, turbós benzinesek nyolcvanhat, illetve százöt lóerőt préselnek ki magukból – a közös nyomócsöves, gázolajas trió ezerkétszázköbcentis belépőváltozata hetvenöt, 1.6-os társa pedig kilencven vagy százöt lóerős lehet), nekünk ezúttal a TSI-paletta legalsó tagja jutott – amely annak ellenére, hogy papíron nem kelti zabolátlan ménes benyomását, igencsak meggyőzően lendíti előre az autót.

Ötösben kevesebb mint kétezernégyszázat forog a motor százas tempónál
A liliputi turbós mellett szól a százhatvan newtonméternyi, már-már dízeles forgatónyomaték is, ami az élénk reakciójú gázpedállal kiegészülve minden forgalmi szituációban elegendő tartalékkal bír. A fokozatok kiosztása mesterien eltalált, a hosszú végáttételnek hála nem hiányoltunk egy hatodik gangot.

Fabia? Roomster? Elöl nincs különbség
Az első tér egyébként az utolsó csavarig azonos a Fabia testvérrel, ugyanaz az átgondolt, puritán, mégis elegáns, teljes lelki nyugalommal vállalható anyagokból építkező környezet várja az utasokat, a kormánykerék négy irányban állítható, a székek kényelme elsőrangú, a váltókar kézre esik, sötétben pedig szemet kényeztető, halvány fényekben díszeleg a középkonzol és a műszerfal.

Békés hangulat a halványzöld világításnak köszönhetően
Aki azonban hátul kap helyet, teljesen elképed a gigászi helykínálattól – a Roomster tengelytávja bő négy centivel haladja meg az Octaviájét, az egyenes tetővonal pedig még az óriás termetűeknek is garantálja a háborítatlanságot.

Messze nem áll fenn a hátsó fejtámlák első ülésekbe ütközésének veszélye
És ez még messze nem minden. A hátsó üléssor a ma már alapkövetelménynek számító osztott dönthetőség mellett egy sínen előre-hátra is csúsztatható (a szállítandó útiholmi mennyiségétől függően növelve vagy csökkentve a csomagtér méretét), sőt egy kar segítségével – a Yeti azonos, VarioFlex nevű rendszerét követve – az üléssor akár teljesen előre is billenthető vagy nagyon praktikusan, egyszerűen kivehető, az alaphelyzetben is hatalmas, 509 literes teret így akár 1810 literig fokozva.

VarioFlex – rengeteg variáció az ülések dönthetőségére vonatkozóan
Tagadhatatlan, hogy a Roomster a közlekedésben nagyobb presztízzsel bír, mint a Fabia – többek között méretéből adódóan is –, noha minden porcikájáról lerí, hogy elsősorban békés családapák és családanyák házi kedvence. A jelentősebb méretű felületnek egyetlen ponton jön elő a hátránya: az autó érzékenyebb az oldalszélre, bár a langaléta termet miatt járművünk kanyarvételi tulajdonságai nem szenvednek csorbát.

A magasra nyíló hátsó ajtó egyértelmű előnye, hogy esős-havas időben való pakoláskor
nem zúdul minden az ember nyakába
Sikerének kulcsa elsősorban a gazdag alapfelszereltségben (négy légzsák, hővédő üvegezés, menetstabilizáló, blokkolásgátló, színre fújt lökhárítók és külső visszapillantók, szervokormány, központi számítógép, vetítőlencsés fényszórók, rádió-CD, légkondi, központi zár, első elektromos ablakemelők, pollenszűrő, VarioFlex ülésrendszer) és a bő opcionális kiegészítőkben (navigáció, panorámatető, kanyarkövető fényszórók, cornering-ködlámpák) rejlik, de egyáltalán nem elhanyagolható az a bumfordi könnyedtség sem, amivel pillanatok alatt képes megszerettetnie magát. Riválisai – Toyota Yaris Verso, Nissan Note, Fiat Doblo Panorama, Opel Meriva, Renault Modus – épp ezeken a pontokon nyújtanak kevesebbet, így teljesen jogos a Roomster sikere. A bevezetőben említett Family Bonus modell ára természetesen felszereltségtől függően kúszhat fennebb, de a teljesen felszerelt, hétköznapi közlekedéshez maradéktalanul megfelelő Elegance-változat áfával is mindössze 14.737, míg a takarékos dízel-csúcsmodell 18.929 euróba kerül.
Pirinyó városi betyár
Folyamatosan feljődik és bővül a Skoda modellkínálata – a legújabb, Citigo névre keresztelt üdvöske idén októberben hagyta el először a gyár kapuját, s bár a városi mini európai forgalmazását csak jövőben kezdik, az már most palástolható, hogy a csúcsszínvonalú biztonsági felszereltséggel, vonzó dizájnnal és takarékos benzinmotorokkal csatába induló törpe alaposan megingatja majd a Peugeot 107, Citroen C1 és Toyota Aygo hármas egyeduralmát. A minimális alapterület – maximális térkínálat szlogen egy 3,56 méter hosszú, 1,65 méter széles és 1,48 méter magas autót takar, 251 literes csomagtérrel. A motortérben kezdetben két korszerű egyliteres, háromhengeres, benzines erőforrás kap helyet – 60, illetve 70 lóerővel.
Skoda Roomster technikai adatok:
|
1.2 HTP |
1.2 TSI |
1.2 TSI |
1.2 CR TDI |
1.6 CR TDI |
1.6 CR TDI |
|
|
Teljesítmény / Nyomaték |
51 kW (70 LE) / 112 Nm |
63 kW (86 LE) / 160 Nm |
77 kW (105 LE) / 175 Nm |
55 kW (75 LE) / 180 Nm |
66 kW (90 LE) / 230 Nm |
77 kW (105 LE) / 250 Nm |
|
Gyorsulás (0-100 km/óra) |
15.9 mp |
12.6 mp |
10.9 mp |
15.5 mp |
13.3 mp |
11.5 mp |
| Végsebesség |
159 km/óra |
172 km/óra |
184 km/óra |
162 km/óra |
171 km/óra |
181 km/óra |
|
Fogyasztás (város / városon kívül) |
8.2 / 5.0 liter |
7.1 / 4.9 liter |
5.4 / 4.0 liter |
5.7 / 4.1 liter |
||
| Önsúly | 1 200 kg | 1 221 kg | 1 237 kg | 1 308 kg | 1 322 kg | |
| Sebességváltó | 5M | 5M | 5M/7DSG | 5M | 5M | |
| Széndioxid-kibocsátás | 143 g/km | 134 g/km | 119 g/km | 124 g/km | ||
| Csomagtér | 509 - 1 810 liter | |||||
| Üzemanyagtartály | 55 liter | |||||
| Hosszúság | 4 214 mm | |||||
| Szélesség | 1 684 mm | |||||
| Magasság | 1 607 mm | |||||
| Tengelytáv | 2 621 mm | |||||
|
Nyomtáv (elöl / hátul) |
1 436 / 1 500 mm | |||||
| Fordulókör | 10.5 m | |||||
A tesztautót az ECO CAR, a Skoda csíkszeredai márkaképviselete bocsátotta rendelkezésünkre.