Jelenleg tömbházak szigetelésén dolgoznak feleségével, télen pedig belső munkálatokat vállalnak. Nyaralásról szó sem lehet, hiszen olyankor a legtöbb a munka, amúgy is csak a vasárnap jelent pihenést, ők mégis elégedettek, szeretik a munkájukat.

Annyi a munka, alig győzzük – mondja rögtön beszélgetésünk elején Tamás Vilmos, aki bár székelyudvarhelyi, élete folyamán többször tartózkodott huzamosabb ideig Csíkszeredában, kezdve az inasévektől. A tizedik osztály elvégzése után építkezési szakiskolába járt, és a nyolcvanas évek elején már állványokat épített a megyeszékhely központjában, amikor a tízemeletes tömbházakat vakolták.

Tamás Vilmos 51 éves, és még három-négy évig szeretne legalább ezzel foglalkozni, amíg bírja. Szereti a munkáját, gyorsan telik az idő, amikor dolgozik. Nem is tudná elképzelni, hogy olyan szakmát gyakoroljon, amit nem kedvel, az kínszenvedést jelentene számára.

Most a hőszigetelési program keretében új technikával építhette az állványokat, amiket munkája egyik alappillérének tekint, az az elve, hogy ha a tömbház le is omlik, az állványnak meg kell maradnia – jegyzi meg tréfásan. A legfontosabb az odafigyelés az állvány elkészítésénél, a biztonságot kell szem előtt tartani, hiszen egy rossz mozdulat, és az életével játszik az ember – magyarázza, miközben egy emeletnyi magasságban rögzíti a szigetelő lapokat, és fél óra múlva már a harmadik emeletnél tart.

Egész életében építkezésben dolgozott, a katonaságnál is ezzel foglalkozott, majd következtek a munkatáborok, még az egykori Szovjetunióban is volt a rendszerváltás előtt, ahonnan egészségi okokból kellett hazatérnie, „itthon gyógykezelésben hevertem” - mondta. Aztán öt évig dolgozott egy építkezési vállalkozásnál, ahonnan munkanélküli segélyre küldték, akkor döntött úgy, hogy saját céget alapít. Kezdetben belső munkálatokat vállalt, lakásfelújítást, csempézést, és mivel egyedül nehezen ment, hívta a feleségét – aki addig készruhagyárban volt alkalmazott –, hogy legyen mellette, s ő „annyira betanulta a szakmát”, hogy lassan tizenöt éve együtt dolgoznak.

Az utóbbi három évben külső munkálatokat is végeznek, házak szigetelésével kezdték, aztán áttértek a tömbházakra is. Magyarországon leste el ennek a munkának a csínját-bínját ’92 nyarán, ma már főként ezzel foglalkoznak. Szabadidő ritkán adódik, csupán vasárnap pihennek, beszélgetésünk idején is érkezett valaki, hogy nem vállalnák-e el háza hőszigetelését. „Egyre több a szigetelés, nem tudunk szabadulni” – jegyezte meg tréfásan Tamás Vilmos.

„Jó szerszám, jó alapanyag fél erő, de persze ismeret is kell hozzá – magyarázza –, mert nem mindegy milyen vastagságban húzzuk fel a vakolatot, ha túl vastag, megtáskásodik, nem szabad sokat mozgatni a szigetelőlapokat, megvan ennek is a szakmai fele.”

Sok idő nincs a beszélgetésre, még két-három hét, és az időjárás gátat szab ennek a munkának, igyekezni kell. A tél sem jelent szabadságot Tamás Vilmoséknak, belső munkálatok ilyenkor is végezhetők, viszont nyaralásról szó sem lehet, hiszen olyankor van épp a főszezon.