Operettgála a Maros Művészegyüttes előadótermében

Operettgála a Maros Művészegyüttes előadótermében

Péntek este nem volt ugyan teltház a Benedekffy Katalin és Pankotay Péter marosvásárhelyi előadóestjén, de a közönség annál inkább „vette a lapot”, értette és érezte, hogy a műfaj kiemelkedő képviselőivel találkozhatott. 

Simó Márton

2014. május 10., 16:192014. május 10., 16:19

2014. május 11., 12:102014. május 11., 12:10

Már a kezdete olyan volt ennek a programnak, hogy jóval többet kínált az átlagosnál. Jól látható a művészek szándéka, hogy repertoárjukkal igen széles spektrumot kívánnak átfogni a népdaltól egész el az operáig. Az A csitári hegyek alatt című népdallal indult a műsor, majd Caccini Ave Mariájával folytatódott, hogy aztán a musical legyen a következő állomás. Duettek és egyénileg előadott számok, egy kis komikum, ízelítő a régi pesti kabaréból, táncbetétek, interaktivitás, összekacsintás a nézővel, hogy mindenki meggyőződjék a sokoldalúságról és a színességben megmutatkozó magabiztossággal.

Nem egyszeri „fellángolásuk” ez a mostani program az előadóknak, hiszen, ha végignézzük a szakmai előéletüket, az idáig bejárt utat, bizony mindketten megfordultak fontos európai színpadokon és a tengeren túl is. Pankotay Péter arra különösen büszke, hogy az Amerikai Egyesült Államokban élő magyarok szervezetei hívták meg, hogy kinti helyszíneken mutatkozzék be az idegen nyelvi környezetben élőknek, hogy számukra hozzon létre különböző produkciókat. A sokoldalú művész – prózai színész, musical- és operett-énekes, rendező, a „három ifjú magyar tenor” oszlopos tagja - élt is a lehetőséggel. Szívesen emlékszik azokra az amerikai magyarokra, akik a kinti létben is büszkén vallják be és vállalják székely gyökereiket. Benedekffy Katalin is sokoldalú tehetség. Még inkább többrétű. Olyannyira, hogy az már-már hihetetlen. Szabálytalanul alakuló pályája során gyorsan bepótolta azokat a hiányosságokat, amelyek „vidéki” neveltetéséből fakadtak. Nagygalambfalván nevelkedett, majd Székelykeresztúron járt középiskolába. Rengeteg iskolai rendezvényen lépett fel, szavalt, énekelt, ám felnőttként esett át a különböző művész-képzési stádiumokon. Volt már prózai színész, szubrett, naiva, primadonna, operettek, musicalek címszereplője. Minden szükséges magasiskolát végigjárt. Természetes, hogy ez a sokfajta tudás és képesség ma is elővehető, felidézhető, hasznosítható, akárcsak e mostani, a péntek esti előadáson. 

Igencsak megmutatkozott a gyönyörűen kimunkált és iskolázott hang, a kellemes és nyitott személyiség, az alázat, amellyel a közönség felé képes fordulni. Pályája csúcsára érkezett a művésznő, bár minden bizonnyal, vannak még jelentősebb magaslatai is, csak azokról mi álmodni sem merünk. Ő maga talán igen, de nem mondja. 

A vásárhelyi közönség ugyan még nem ismeri eléggé, szép lassan azonban ráébred arra, hogy ennek a névnek, ennek a hangnak, ennek az előadói egyéniségnek igazi rangja van, márkanév, ha tetszik, amelyet meg kell tanulni. Büszkék lehetünk rá, hiszen a miénk, közülünk vétetett, és értünk való. Csak figyelnünk kell rá. Benedekffy Katalin következő nagy terve A népdaltól az operáig című egész estés, egyéni előadóest, amelyet zenekarral szeretne majd bemutatni, méltó körülmények között, kőszínházban. Kell még erre az alkalomra várni, de nem túl sokat. Budapesten lesz ugyan a bemutatója, de utána magyarországi és erdélyi turné következik. Úgyhogy: találkozunk még.

A turné hétfőn, május 12-én zárul Csíkszeredában. Erre az előadásra a Szakszervezetek Művelődési Házában kerül sor este 7 órától. Jegyek elővételben a Csíki Hírlap szerkesztőségében, illetve a rendezvénynek otthont adó művelődési ház pénztáránál válthatók napközben, illetve közvetlenül az előadás kezdete előtt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 08., szerda

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert

A segesvári várbeli történelmi múzeum számos érdekessége közül kiemelkedő helyet foglal el egy 15 centiméter hosszú és 17 centi magas kis hordócska, amelynek abroncsa sárgarézből készült, két fedelén pedig faragványok vannak.

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert
2017. március 08., szerda

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete

A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz – vélik a kinesztétika követői, művelői.

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

Egy női táska tartalma a férfiak számára biztosan rejtély, de gyakran még a hölgyek számára is misztérium, hogy mi rejlik a legmélyén vagy a kicsi zsebekben. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy két egyforma női táska sincs.

Mit rejtenek a női táskák?
Mit rejtenek a női táskák?
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

Van az évnek egy napja, amikor a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, ezzel is megköszönve odaadásukat, a reggeli kávét, a frissen mosott ruhát, a nehéz munkával töltött nap utáni meleg vacsorát.

A munkásmozgalomtól a hóvirágig
A munkásmozgalomtól a hóvirágig
2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

2017. március 07., kedd

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport

A Kosz Szilveszter Néptánccsoport működésének köszönhetően, az elmúlt húsz évben mintegy ezer gyermek és ifjú sajátította el a tánclépéseket, és szerette meg a néptáncot.

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport
2017. március 06., hétfő

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár

A legkirályabb olvasó család cím megszerzéséért indít több hónapos vetélkedőt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Hét hónap alatt olvasással bizonyíthatják be a részvevők, hogy ők érdemlik meg a címet és az azzal járó nyereményt.

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, amelyen sikeres, erdélyi fiatalok fogják elmesélni történetüket.

Sikeres erdélyi fiatalok napja
Sikeres erdélyi fiatalok napja
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

A Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége ötödik alkalommal készítette el Retailer Scorecard elnevezésű felmérését: a 11 legnagyobb romániai élelmiszer-forgalmazó áruházláncot hasonlította össze aszerint, hogy mennyire környezetbarátok.

Környezetbarát áruházláncok rangsora
Környezetbarát áruházláncok rangsora
2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

2017. március 03., péntek

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be

Közel ezerre tehető az erdélyi magyarok által szervezett – önkormányzati vagy civil szervezéssel megvalósuló – sokadalmak, fesztiválok, magyar napok sora.

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!