Rajongók várták Nyárádszeredában a Bekecs táncosait

Rajongók várták Nyárádszeredában a Bekecs táncosait

Fotó: Gligor Róbert László

Tapssal, örömkönnyekkel, pálinkával és kürtös kaláccsal várták itthon a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttest. A Fölszállott a páva döntőjéről vasárnap este hazaérkező együttest a kisváros főterén csaknem száz ember fogadta.

Gligor Róbert László

2014. április 21., 17:442014. április 21., 17:44

A büszke nyárádszeredaiak a húsvéti ajándékról sem feledkeztek el: minden táncost névre szóló húsvéti festett tojás várt, de a kosárban ott volt egy szentháromsági piros strucctojás is a Hajrá Bekecs 2014 felirattal és a Páva logójával. Ezt a csapat a trófeagyűjteményben fogja kiállítani emlékként azzal az oklevéllel együtt, amely a legjobb határon túli előadónak járó különdíjról és az ezért kapott két millió forintról tanúskodik.

Mindenképpen nyertesek

Benő Barna együttesvezető úgy érzi, ha fáradtan is érkeztek, már túl vannak az izgalmakon. Bevallotta azonban, nem teljesen elégedettek önmagukkal, bár elismeri: lehetett volna ennél rosszabb is az eredmény. Az együttesvezető szerint a rendelkezésükre álló két hét kevés volt arra, hogy összerakjanak egy táncot. Hibák biztosan voltak, a színpad is csúszós volt, de a zsűri által felemlegetett hibákat nem értik, nem látták a visszanézett felvételeken sem. Benő szerint a zsűri egyik tagja melléfogott akkor is, amikor a cigány táncfigurákat kifogásolta, ugyanis a cigányok is táncolnak magyar verbunkelemeket Marossárpatakon, míg Vajdaszentiványon nem „csigerálnak”, és a zene sem a zsűri által emlegetett Horváth Eleké volt – magyarázta Benő. Különben nem is a kapott pontszámokat fájlalják, hanem úgy érzik – a másik két csapattal együtt –, hogy a kategóriagyőztes Cirkalom nem érdemelte meg az első helyet, nem volt annyira jó, és táncanyaga sem volt annyira gazdag, mint a többieké. A Bekecs tagjai amúgy arra számítottak, hogy magyarországi együttes viszi el a díjat, saját maguk számára csak közönség- vagy különdíjra számítottak.

Ami zsűri által a Bekecsnek adott pontszámot illeti, Benő nem rejtette véka alá meglepődésüket. Amikor a Cirkalom 50 pontot kapott, már senki nem tudott úgy színpadra lépni, hogy 51 pontra teljesítsen, és ezt az érzést senkinek sem kívánja. Ettől függetlenül úgy érzi, az együttes számára mindenképpen pozitív hozadék az, hogy eljutottak a döntőbe. Próbálták a legtöbbet adni magukból, és bulival zárták a kiruccanást. A többi együttes is csalódott az eredménnyel, de értelmetlen a zsűrit kommentálni. „Mi nyertesek vagyunk, jót tett a csapatnak, hogy eljutottunk ide, szakmailag sokat fejlődtünk” – véli Benő. Amúgy számítottak elismerésre, hiszen tizenegy díj volt, tehát tudták: senki nem távozik üres kézzel. Az elnyert díj kétmillió forinttal is jár, ez segít valamelyest abban, hogy a Páván való részvétel költségeit „nullába hozzák”, ugyanis nagyon sok pénzt fektettek be, minden produkcióhoz új viseletet csináltattak. A táncosok sajnos csak az élményekkel és a szép ruhákkal maradnak a döntő után, pénzzel nemigen.

Ettől függetlenül a továbbiakban sem tétlenkednek: a napokban benyújtják jelentkezésüket az erdélyi néptáncantológiára, amit idén októberben Nyárádszeredában szeretnének megrendezni. Májusban Móron és Bécsben lesz fellépésük. A marosvásárhelyi Spectrum színházzal fognak fellépni a budapesti Thália Színházban, majd a Nemzetiben is a Vitéz lélek című darabbal. A nyár is tele lesz, augusztusban minden hétvégén fellépésük lenne, ugyanis nagyon sok meghívást kaptak Magyarországra.

„Büszkék vagyunk a gyermekekre”

A tánccsoport tagjai is vegyes érzelmekkel érkeztek haza. Nagy Keresztesi Tamás érdekes élménynek tartja a döntőt, amely megkoronázta eddigi munkájukat. Sokat gyakoroltak, mégis egészséges izgalommal léptek színpadra, ami jót is tett. Elégedettek magukkal, saját elvárásaikat teljesítették is. Az elért pontszámmal  azonban Nagy Keresztesi sem elégedett, de a zsűri döntése előtt fejet hajtott a csapattal együtt.

Pál Alíz gyergyóremetei, de marosvásárhelyi egyetemistaként három éve került a Bekecshez. Szerinte öröm volt a döntőig jutni, hisz a legtöbben azzal is elégedettek lettek volna, hogy az elődöntőig eljutottak és élő adásba kerültek a televíziónál. Az eredmény számára is csalódás, de azzal, hogy jelentkeztek a Pávára, elfogadták azt is, hogy a zsűri szakmai döntését tiszteletben tartják. Mindenkit meglepett a helyezés, de nagyobb a részvétel öröme, és valahol mindenki nyert.

A téren várakozó szülők egyike, Chiricuța-Péterfi Sarolta kérdésünkre elmondta: közönségdíjra számítottak, ezért csalódottak. Ennek ellenére felemelő érzés most szülőnek lenni, „tele van a lelkünk, a gyerekekre nagyon büszkék vagyunk, és reméljük, lesz folytatás, mert sok fontos ember megismerte őket” – mondta. „A szombat esti produkció igazán színvonalas volt, látszott, hogy sok munka van benne” – jegyezte meg egy másik szülő, Adorjáni Éva. Aszalos Zoltán szülőként háromszor kísérhette el a csapatot a Pávára, és úgy véli, a tíz-tizenhárom éves munka meghozta az eredményt, ezek a fiatalok elvitték a vidék hírét a nagyvilágba. „Büszkék vagyunk rájuk, Barni és a többiek jó munkát végeztek” – summázott az apa.

Pénzben nem mérhető reklám

A közösségi oldalakon nagyon sokan kommentálták a döntőt és sokan gratuláltak az együttesnek. „Nekünk úgyis ti nyertétek a fődíjat! Mindegy hogy a zsűri hogyan döntött” – írja egy nyárádmenti, egy nyárádszeredai pedig ugyanúgy érzi, hogy a város és vidék számára csakis a Bekecs a győztes. Egy szilágysági szurkoló is köszönetét küldi azoknak, akik az együttesben vagy az együttesért dolgoznak.

A magyarországiak sem feledkeztek meg kedvencükről: „Felemelő érzés egy ilyen csapatot támogatni! A versenyben való szereplésük még inkább megerősítette bennem, hogy ez a szívből-lélekből jövő zene- és táncszeretet egyszerűen fantasztikus, amit a versenyben méltán elnyert díj is alátámaszt! Mint anyaországi rajongót leginkább természetességük, közvetlenségük, a színpadon tanúsított alázatuk és magával ragadó előadásmódjuk nyűgöz le” – írta egyik anyaországi testvérvárosból származó rajongójuk. A magyarországi Mór polgármestere pedig úgy véli: a Páva csúcsa a döntő, és aki eddig eljutott, az mindenképpen győztes. Nem az elért cím a fontos, hanem az ismertség. A Duna TV-nek köszönhetően pedig több millió ember ismerte meg a székely kultúrát a világon Ausztráliától New Yorkig, és ez pénzben megfizethetetlen reklám. És a Bekecsre a móriak is mindannyian büszkék – nyilatkozta portálunknak Fenyves Péter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 08., szerda

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert

A segesvári várbeli történelmi múzeum számos érdekessége közül kiemelkedő helyet foglal el egy 15 centiméter hosszú és 17 centi magas kis hordócska, amelynek abroncsa sárgarézből készült, két fedelén pedig faragványok vannak.

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert
2017. március 08., szerda

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete

A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz – vélik a kinesztétika követői, művelői.

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

Egy női táska tartalma a férfiak számára biztosan rejtély, de gyakran még a hölgyek számára is misztérium, hogy mi rejlik a legmélyén vagy a kicsi zsebekben. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy két egyforma női táska sincs.

Mit rejtenek a női táskák?
Mit rejtenek a női táskák?
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

Van az évnek egy napja, amikor a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, ezzel is megköszönve odaadásukat, a reggeli kávét, a frissen mosott ruhát, a nehéz munkával töltött nap utáni meleg vacsorát.

A munkásmozgalomtól a hóvirágig
A munkásmozgalomtól a hóvirágig
2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

2017. március 07., kedd

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport

A Kosz Szilveszter Néptánccsoport működésének köszönhetően, az elmúlt húsz évben mintegy ezer gyermek és ifjú sajátította el a tánclépéseket, és szerette meg a néptáncot.

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport
2017. március 06., hétfő

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár

A legkirályabb olvasó család cím megszerzéséért indít több hónapos vetélkedőt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Hét hónap alatt olvasással bizonyíthatják be a részvevők, hogy ők érdemlik meg a címet és az azzal járó nyereményt.

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, amelyen sikeres, erdélyi fiatalok fogják elmesélni történetüket.

Sikeres erdélyi fiatalok napja
Sikeres erdélyi fiatalok napja
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

A Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége ötödik alkalommal készítette el Retailer Scorecard elnevezésű felmérését: a 11 legnagyobb romániai élelmiszer-forgalmazó áruházláncot hasonlította össze aszerint, hogy mennyire környezetbarátok.

Környezetbarát áruházláncok rangsora
Környezetbarát áruházláncok rangsora
2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

2017. március 03., péntek

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be

Közel ezerre tehető az erdélyi magyarok által szervezett – önkormányzati vagy civil szervezéssel megvalósuló – sokadalmak, fesztiválok, magyar napok sora.

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!