Számos betegség történetét kísérte már figyelemmel András Anna Mária három év alatt, amióta a Gyulafehérvári Caritas székelyudvarhelyi kirendeltségének pártfogásában Berkeczi Évával és más önkéntesekkel önsegítő csoportot működtet daganatos betegek számára: immár két csoportban, kéthetente másfél órára lehetőséget teremtenek az érdeklődőknek problémáik, kétségeik, félelmeik kibeszélésére, sikereik megosztására és egymás bátorítására.

A csoport létrehozásának ötletét egyik kolléganőjének esete adta: kigyógyult a betegségből, és környezete azt feltételezte róla, hogy megszabadult a jövőre vonatkozó félelmeitől is. Később azonban rá kellett jönniük, hogy a rendszeres orvosi ellenőrzések hatalmas feszültséget keltenek a betegben – mindig ott motoszkál ugyanis benne a félelem, hogy a daganat újraképződik vagy áttét keletkezik. Ezeket a félelmeket a külvilág – s ennek hatására a beteg is – sok esetben megpróbálja elhárítani magától, hiszen mindenhonnan agresszíven zúdítják ránk az állandó pozitív életszemlélet terhét, mondván, az ember bevonzza, amire gyakran gondol. Ez azonban komoly szorongásokat kelt, hiszen az ember néha akarva-akaratlanul is számba veszi lehetőségeit, de menekül a rossztól, nehogy bajt hozzon a fejére – fejtette ki a csoportvezető.

Hozzáfűzte, a foglalkozás célja az volt, hogy párbeszédet teremtsen a daganatos betegek, illetve a gyógyultak között, akiket az egészséges ismerősök kínjukban sokszor közhelyekkel vagy üres tanácsokkal, vigasztalónak szánt, de ezzel ellentétes hatást elért szavakkal halmoznak el, esetleg szimplán kerülik a velük való találkozást.

Módosított stratégia

Bár Udvarhelyszéken bizonyára több százan küzdenek a betegséggel, a csoport nehezen, mindössze öt taggal indult el – az érdeklődők kis száma jelezte a szervezőknek, hogy a problémáról sokaknak nem könnyű beszélniük, a távol maradók pedig esetleg megbélyegezve éreznék magukat, ha egy „rákos” csoportba járnának. A tevékenység részletesen kidolgozott tervvel indult, amit a szervezők csakhamar elvetettek: rájöttek ugyanis, hogy a gyógyulás nemlétező, bombabiztos receptje híján nem lehet céljuk minden kérdés megválaszolása, minden kétség eloszlatása, csak az, hogy segítsék a betegeket problémáik mélyebb megértésében, belátásában és az attól való elvonatkoztatásban, az önmegvalósítás derűjének megélésében, az öngyógyító lelki mechanizmusok beindításában.

Lelki felszabadulás

Azóta már két csoporttal dolgoznak, kéthetente – a csütörtöki találkozóra már beteltek a helyek, a hétfői, egy hónapja indult foglalkozásra még várnak jelentkezőket. A találkozókon a tematikus beszélgetések mellett meghívottak – lelkészek, orvosok – előadásait kísérhetik figyelemmel a jelenlévők, a programban emellett a meditáció, az önismereti játékok és lelkigyakorlatok is helyet kapnak. A részvevők mind nők – korábban férfiak is érdeklődtek a lehetőség iránt, de úgy tűnik, a foglalkozás számukra nem volt megfelelő, ugyanis sokkal gyakorlatiasabbra számítottak, konkrétabb tanácsokat vártak volna.

A találkozók felszabadult hangulatban zajlanak, az egyik legvidámabb mozzanat pedig a rendszeres kirándulások, amelyeken kiderül, a részvevők nem zárkóznak be a házba, hanem szeretnek kimozdulni, új élményeket szerezni, teljes életet élni – tudva azt, hogy ugyanazok az emberek, akik a betegség előtt voltak, mint ahogyan a nátha sem formálja át a személyiséget.

A rák diagnosztizálásával azért átértékelődnek bizonyos dolgok, ha az ember érzi, a betegség egy figyelmeztetés arra, hogy valami mindaddig nem volt rendjén az életében – mutatott rá Anna Mária. Mint elmondta, a csoport egyik tagja például bevallotta: akkor kezdett igazán élni, amikor kiderült, hogy beteg. Mindaddig „jó kislány” volt, nem engedett teret az indulatainak, nem tombolt serdülőként sem. Azóta azonban sokkal jobban figyel önmagára, saját vágyaira, és középkorúként elkezdett serdülni – az ember ugyanis ezt a lépcsőfokot nem tudja átugrani, vallja a csoportvezető.

A zavarodottság ragályos

Ami azonban – a fel-felbukkanó nyomasztó gondolatokon kívül – megnehezítheti helyzetüket, az környezetük, szeretteik zavarodottsága. Vannak, akik kerülni kezdik őket, nem tudva, hogy mit mondjanak, mások közhelyeket, a tervezettel ellentétes hatást kiváltó vigasztalásokat pufogtatnak. Vannak, akik jó szándékkal ellátják őket tanácsokkal – cikkeket küldenek nekik például a kemoterápia hiábavalóságáról vagy éppen pusztító hatásáról, a citromról, szódabikarbónáról és egyebekről, amelyek állítólag hatékonyan ölik a rákos sejteket –, ezekkel elbizonytalanítva őket, vagy pánikot keltve bennük.

Anna Mária elmondta: annak ellenére, hogy a szervezetben rombolást is végez, még mindig a kemoterápiát hiszi a leghatékonyabb kezelési módnak, annál is inkább, mert nem tartja elképzelhetőnek, hogy a világ összes rákgyógyásza az emberek pusztítását tekintené feladatának, ahogyan azt egyes összeesküvés-elméletek állítják. Ezenkívül ismert olyat, aki visszautasította az orvosi kezelést, és az interneten közzétett alternatív módokkal próbált eredményt elérni, de mindössze néhány hónap alatt ágyba került. Ezt követően végül is a kemoterápia mellett döntött, amely eredményesebbnek bizonyult. A csoportvezető egyébként a hozzátartozóknak azt tanácsolja, hogy a lehető legtöbb empátiával forduljanak a beteg felé, és ha nem jut eszükbe semmi, amit vigasztalásként mondanának, hallgassák meg az illetőt, vagy ajánlják fel neki őszinte segítségüket.

Éltethet a remény

Ha a rákkal való küzdelem kilátástalannak bizonyul, az mindenkinek nagy megpróbáltatás – árulta el Anna Mária, hozzátéve, a csoport a találkozókon már megjelenni nem tudó tagokat sem hagyja magukra, továbbra is igyekeznek mellettük állni. A csoportvezető szerint a betegnek a halál gondolatával való szembenézés az egészséges emberek szemével nézve elképzelhetetlenül nehéz lehet: az első pár napban általában képtelen a kommunikációra, és bizonyára teljesen magába zuhan, a tudatalatti azonban egyensúlyra törekszik, és egy idő után rátalál az éltető reményre, a hitre – a tapasztalatok szerint akkor is, ha az illető azelőtt nem volt vallásos.

A remény, a kitűzött cél ugyanis bizonyítottan meghosszabbíthatja a beteg életét – mondta el Anna Mária, saját tapasztalataira alapozva. Kifejtette, a hozzátartozóknak a halál témáját önmaguktól nem tanácsos felhozniuk, de ha a beteg szóba hozza, hagyniuk kell a félelmeiről, érzéseiről beszélni, ahelyett hogy megpróbálnák gyorsan másra terelni a szót. Volt olyan eset, amikor a beteg szenvedéseit napokkal meghosszabbította, hogy a hozzá közel állóknak alig sikerült elengedniük őt – derült ki.

Biztos recept tehát nincs a testi gyógyulásra, de a lélek rendbe jöhet, megerősödhet minden olyan esetben, amikor a betegnek van ereje szembenézni a tényekkel, és olykor görcsök, szorongások nélkül szemlélni a helyzetet, nem veszítve el a reményt. Ezen a lelki úton kísérhet el az önsegítő csoport: az érdeklődők jelentkezését a 0732-830171-es telefonszámon várják.