Romantikus és egyedi rusztikus ruhák

Romantikus és egyedi rusztikus ruhák

Fotó: Veres Nándor

A csíkszeredai Botár Csilla közel tizenöt éve varr egyedi, rusztikus ruhákat, éve óta rendszeres vendége a kézműves vásároknak. A ruhavarrásról, mindennapjairól mesél.

D. Balázs Ildikó

2015. augusztus 26., 15:492015. augusztus 26., 15:49

„Egész kicsi koromtól kézműveskedem. Óvodás koromban, amint tűt és cérnát tudtam venni a kezembe, már ruhákat varrtam a babáimnak. Nagy ruhakollekciójuk volt, elhasználtam minden rongyot a házból, amit ideadtak. Aztán később megtanultam kötni, horgolni, nagymamámtól szőni. Egyetemi tanulmányaimat textilmérnöki szakon végeztem el, közben dizájnerkedtem is, majd miután hazakerültem Csíkszeredába, hat évig a készruhagyárban dolgoztam. Aztán következett a családalapítás, gyermekvállalás, otthon kezdtem varrogatni. Egy-egy darabot megmutattam az ismerősöknek, és mindenkinek nagyon tetszett. Aztán meghívtak az első vásárra, a Szent György-napokra és azóta is varrok. Ennek közel tizenöt éve” – mutatkozik be a csíkszeredai Botár Csilla, aki csíktaplocai otthonában rusztikus ruhákat készít.

Hogy miért pont rusztikus ruhák? Azt mondja, számára mindig is kedves volt a népművészet, és nem utolsó sorban időtlen ruhákat szeretett volna varrni. „Van bennem egy romantikus vonal, szeretem a régi idők míves dolgait. Ebbe az irányban indultam el az elején, és mivel nagyon tetszett a vásárlóknak is, ráálltam ezekre a ruhákra” – magyarázza Csilla. Ma már – fűzi hozzá – a felhasznált anyagot, a készterméket is maga festi, és mutat is két saját készítésű, saját festésű ruhát. Egyébként keze közül kikerül férfi- és gyermeking, ruha, szoknya, kötény, alsószoknya. De igyekszik felhasználni mindent, a maradék anyagokat, csipkéket újrahasznosítja és például foltvarrással párnahuzatokat is készít.

„Szeretek egyedi ruhákat készíteni, csak természetes anyaggal dolgozom, ilyen a pamut, kender, len, de még a csipkék is kézzel készülnek”. Mosolyogva meséli, szereti a régi korok ruháit, a barokk kor a nagy kedvence, szívesen készít e kort idéző ruhákat. „Bársony, selyem, selyemszál, ezekből nagyon ünnepélyes ruhákat lehet kihozni. Ezek iránt kevés az érdeklődés, ez számmora amolyan szerelem” – fűzi hozzá. Nincsenek olyan darabjai, amelyhez foggal-körömmel ragaszkodik. Talán egy régi, barna-fekete szőttestől nem válna meg soha – ismeri el –, amely Felcsíkon került elő egy padlásról.

Igazából azt szereti, amikor munka közben szárnyal a fantáziája. Akkor lesz igazán jó a végeredmény. „Kirakom az anyagot, a csipkéket, az egyéb apró anyagokat, a bársonyt, a selymet és kezdek játszadozni vele. A végeredménye mindig egy kicsit más, mint amiből elindultam. Hagyom, hogy az anyag is mutassa meg magát, hogy mivé akar válni. Így lesz jó. Ha az ember ragaszkodik egy elképzeléshez, akkor az már nem olyan jó. Vannak olyan kedves vevők, akik rám hagyják, csináljam szabadon számukra a ruhát” – meséli. „Jól érzem magam amikor varrok, kikapcsol, magával ragad. Olyankor nem érzem, hogy mennyi idő telt el, vagy hogy fáradt vagyok” – teszi hozzá.

Szerteágazó az ő tevékenysége – mondja mosolyogva – hiszen a ruhavarrás mellett ő édesanya, feleség, háziasszony, aki minden téren igyekszik helytállni, „mert az a jó, ha minden működik”. Fia 25, lánya 21 éves. „Van amikor a gyermekek a legfontosabbak, van amikor a munkám. Úgy érzem, ha valahol szükség van rám, ott kell lennem”. Sokat segít – mondja – hogy férje az anyagi teher tetemes részét átvállalja, ő pedig tud alkotni. A házimunka és a varrás mellett pedig ha teheti a kertészkedést is bevállalja, hiszen, mint fogalmaz, az a másik nagy szerelem.

Azt mondja, nincsenek nagy álmai, vágyai, a gondviselésre bízza magát. „Amikor nagyon megdolgoztam valamiért és nagyon akartam, akkor az erős akarat gátakat épített. Inkább hagyom sodródni magam az élettel. Nem vágyom nagy babérokra. Igazából azt szeretném, ha az emberek megtanulnának összhangban élni a természettel. Szeretném, ha az emberekben több becsület lenne, ha nem hazudnának, nem csapnák be egymást. Ha az ember nyitott és azt adja ki magából, ami a másiknak is jó, az hatással van a többiekre. Az egyéni ambícióknál ez sokkal fontosabb” – jegyzi meg békésen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 08., szerda

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert

A segesvári várbeli történelmi múzeum számos érdekessége közül kiemelkedő helyet foglal el egy 15 centiméter hosszú és 17 centi magas kis hordócska, amelynek abroncsa sárgarézből készült, két fedelén pedig faragványok vannak.

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert
2017. március 08., szerda

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete

A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz – vélik a kinesztétika követői, művelői.

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

Egy női táska tartalma a férfiak számára biztosan rejtély, de gyakran még a hölgyek számára is misztérium, hogy mi rejlik a legmélyén vagy a kicsi zsebekben. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy két egyforma női táska sincs.

Mit rejtenek a női táskák?
Mit rejtenek a női táskák?
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

Van az évnek egy napja, amikor a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, ezzel is megköszönve odaadásukat, a reggeli kávét, a frissen mosott ruhát, a nehéz munkával töltött nap utáni meleg vacsorát.

A munkásmozgalomtól a hóvirágig
A munkásmozgalomtól a hóvirágig
2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

2017. március 07., kedd

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport

A Kosz Szilveszter Néptánccsoport működésének köszönhetően, az elmúlt húsz évben mintegy ezer gyermek és ifjú sajátította el a tánclépéseket, és szerette meg a néptáncot.

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport
2017. március 06., hétfő

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár

A legkirályabb olvasó család cím megszerzéséért indít több hónapos vetélkedőt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Hét hónap alatt olvasással bizonyíthatják be a részvevők, hogy ők érdemlik meg a címet és az azzal járó nyereményt.

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, amelyen sikeres, erdélyi fiatalok fogják elmesélni történetüket.

Sikeres erdélyi fiatalok napja
Sikeres erdélyi fiatalok napja
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

A Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége ötödik alkalommal készítette el Retailer Scorecard elnevezésű felmérését: a 11 legnagyobb romániai élelmiszer-forgalmazó áruházláncot hasonlította össze aszerint, hogy mennyire környezetbarátok.

Környezetbarát áruházláncok rangsora
Környezetbarát áruházláncok rangsora
2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

2017. március 03., péntek

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be

Közel ezerre tehető az erdélyi magyarok által szervezett – önkormányzati vagy civil szervezéssel megvalósuló – sokadalmak, fesztiválok, magyar napok sora.

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!