Ahogy egy résztvevő fogalmazott „szerencsére se nem hinti, se nem fújja”, és mintha valóban megijedt volna a tél az összesereglett maszkuráktól, téltemetőktől, mert egyre melegebben sütött a nap szombaton. A nagyszámú érdeklődőnek Alsósófalva, Csíkborzsova, Csíkcsicsó, Csíkmenaság, Csíkszentdomokos, Csíkszentkirály, Csíkszentsimon, Csobotfalva, Gyergyóremete, Gyergyóditró, Gyergyószárhegy, Szentegyházasfalu és a kászoni falvak hagyományőrző csoportjai mutatták be farsangtemetési szokásaikat, végigjárva Kászon község utcáit.

A farsangi népszokás, amelyet a hagyományőrző csoportok fenntartanak, hozzátartozik a székelység fennmaradásához – fogalmazott András Zoltán, Kászonaltíz polgármestere az esemény megnyitóján. Barabás László néprajzkutató a farsangi szokások mágikus szerepére mutatott rá: „nagyon gazdagok vagyunk farsangi szokásokban. Az őseink tényleg hittek abban, hogy amit ilyenkor végigcsinálnak, az be is válik. A másik funkciójuk az volt ezeknek a játékoknak, hogy a közösséget szabályozták. És nekünk, székelyeknek nagyon fontos, hogy a közösségeink újraéledjenek. Ezek a farsangi szokások pont azt bizonyították, hogy a székelységünk össze tudott tartani.”

Ferencz Angéla, a szervező Hargita Megyei Kulturális központ igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy büszkék lehetünk arra, amilyen értékeink és vendégszeretetünk van és jó lenne, ha ezt mások is megtapasztalnák. „A mai nap arról is kell szóljon, hogy kacagjuk ki azt, ami rossz – akár engemet is –, mindenkinek a nehézségeit, a hiányait, a hibáira derítsünk fényt és ijesszük meg egymást úgy, hogy ebben az évben az a sok rossz, vagy nehézség, minden, amitől félünk, az aggodalom tűnjön el” – mondta Borboly Csaba, Hargita megye önkormányzatának elnöke.

A rendezvény megnyitóján díjazták a kulturális központ által Székelyföldi farsangi szokások tematikában meghirdetett fotópályázat nyerteseit is. A pályázatra 48 szerző küldött be közel négyszáz fotót. Különdíjban részesült Sánta István Zsolt (Sepsiszentgyörgy) és Labanc István (Csíkszereda), harmadik díjat kapott Kristó Róbert (Csíkszereda), második díjazott Péter Hajnal Margit (Sepsiszentgyörgy), míg az első díjat Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy) tudhatja magáénak.

A megnyitó után a csoportok az előre kijelölt útvonalakon elindultak, hogy a faluban kihelyezett „kínálmációs” asztaloknál táncoljanak és bemutassák téltemető szokásaikat. Mi a csíkmenasági csoportot kísértük el, amely közel nyolcvan fős, főleg fiatalokból álló hagyományőrzőivel talán a legnépesebb farsangbúcsúztató társaság volt. „A menasági farsangbúcsúztató szertartáson a Konc király, Cibere vajda, a bolondkerék és az eladásra szánt tehén vesz részt, ugyanakkor vannak még maszkurák, a hamvaszacskósok és az ördögollósok” – magyarázta Károly Veronika, a csoport vezetője. A menasági alakoskodók hosszasan tanakodtak a térkép fölött az első stációnal: „Az ördög szarvai mindjárt kiegyenesednek, addig nézzük ezt a térképet. De itt van egy hosszú csík, bizonyára az asztalt jelzi. Jó, hogy megálltunk, mert ha nem, mentünk volna tovább.”

A kászoni közösség igencsak kitett magáért, a megnyitón többször is elhangzott vendégszeretetet a résztvevők meg is tapasztalhatták. Főtt krumplitól, zsíros kenyértől, túrótól, szalonnától, hagymától, fánktól, töpörtyűs pogácsától és még számtalan finomságtól roskadoztak az asztalok. A közbirtokosságok meleg pityókás tokánnyal várták a farsangolókat.

Az egyik kászonfeltízi asztalnál úgy vélték, hogy az emberi kapcsolatok is elmélyültek a készülődés által. „Két hónapja kezdtünk készülődni, többször összegyűltünk, megbeszéltük, hogy ki mivel tud hozzájárulni. Emlékeztetett ez a régi fonókra, amikor az emberek még összejártak tévézés helyett. Volt, akikkel eddig csak köszöntünk, most jobban megismertük egymást. Egy közös célért dolgozott mindenki, és úgy érezzük, ezek a beszélgetések folytatódni fognak” – osztotta meg velünk Becze Zsuzsanna óvónő.

Délután a kászonaltízi kultúrház előtt közös táncra és bikaütésre is sor került. András Ignác helyi iskolaigazgató szerint a farsangi szokások a székely ember szabadságszeretetéhez kötődnek a legjobban. „Őseink határőrzéssel voltak megbízva, a tél végével eltemették a telet és kivonultak a második szálláshelyre, hogy az ország határait őrizzék. A kászoni bikaütés mindig a hídon ér véget, a bikának a bőrét elégetik, a szarva maradékát, a hamvat beleseperik a patakba, mert az egész magyar nyelvterületen elterjedt hiedelem az, hogy a patak, a folyóvíz mindig magával viszi a rosszat. Ha már ennyien összegyűltünk, temessünk ma el minden rosszat, eresszük a víznek az útjára” – ismertette a hagyományt. Jövőre a huszonnegyedik Hargita Megyei Farsangbúcsúztatónak Gyergyóditró lesz a házigazdája.