– Minek tulajdonítja a könyv sikerét?

– Vekerdy Tamás volt a beszélgetőtársam a könyvbemutatón az Uránia Színházban. A bemutató előtt, amikor véleményét kérdeztem a könyv erényeiről és hibáiról, akkor mosolyogva azt mondta, hogy tipikus elsőszerzős munka, amibe a szerző mindent bele akar sűríteni: életfilozófiáját, meglátásait. Utólag derült ki, hogy pont ez lett a legnagyobb erénye, az olvasóknak az tetszett benne, hogy olyan, mintha egy kávé mellett beszélgetnének velem ezekről a kérdésekről: nem érthetetlen szakzsargonokban, hanem élvezhető, közvetlen formában. Gondolom, hogy ez lehet a sikere is…

– Mit jelent rajta lenni a múlt évi sikerlistán? Mennyi könyvét adták el eddig?

– Tízezer példányon felül van az eladott könyvek száma. Gyakorlatilag megjelenése óta, június 1-jétől folyamatosan rajta van a sikerlistán. Több mint 250 napja. Ami jó, hogy folyamatosan érkeznek az olvasói visszajelzések, hogy miben segített a könyv, s arról is, hogy milyen hatása van a gyerekekre. Ez számomra az igazi sikerlista.

– Inkább Magyarországon, vagy inkább Erdélyben vásárolják?

– Magyarországon és Erdélyben is vásárolják. Azért meglepő a magyarországi vásárlók nagy aránya, mert elsőszerzős könyvről van szó, hiszen eddig csak könyvfejezeteim jelentek meg a Kulcslyuk Kiadó kiadványaiban.

– Akkor ez a könyv tanít vagy szórakoztat? Hogy jön egyáltalán össze a mese és a pszichológia?

– Úgy fogalmaznék, hogy szórakoztatva tanít. Egy fontos motivációm volt, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a lassítás, a slow life. Ha a mesében a sárkányt kell legyőznie a hősnek, akkor a valóságban az egyik legfélelmetesebb ellenség, amivel nap mint nap meg kell küzdenünk, a figyelmetlenség és a sietség szörnye. Egyre kevesebb idő van leülni, és „csak úgy” kötetlenül beszélgetni, együtt vacsorázni, nevetgélni, mesélni. A mesemondó szülő lelassítja, lecsendesíti a külső világot, és egy olyan teret alkot, amelyben a mesélő és mesehallgató a közösen átélt élmény során eggyé válik. Ez a szülő-gyermek kapcsolat egyik fontos pillére, az erre fordított idő a későbbiekben sokszorosan megtérül. Az egyik legfájdalmasabb érzés, amit egy gyermek megélhet, hogy nincs idő rá, hogy lerázzák, hogy csak kötelességből figyelnek rá. Semmi értelme mesét olvasni, ha ez is csupán egy a sok kipipálandó feladat közül. Az egyperces, instant mese olyan, mintha egy pohár nemes bort egyhajtásra felhörpintenénk, vagy egy klasszikus zeneszámot felgyorsítva hallgatnánk. A mese csak akkor éri el jótékony hatását, ha a gyermekhez csonkítatlan változatban jut el. Minden elemének fontos szerepe van, és a megváltoztatással, rövidítéssel épp a lényegi mondanivaló sikkad el. Ez az, amit egy szülőnek elsősorban meg kell tanulnia.

– Van egy főszereplő is, Tündérbogyó. Ő kit testesít meg?

– Tündérbogyó az én belső hangom, akit ebben a formában személyesítettem meg. A nyitott kézzel szeretés művészetét képviseli: segít az érzéseket kifejezni, megérteni és elfogadni. Nem oktat ki, nem mondja meg, mit kell tenni, csupán ott van Lillával örömében, bánatában, magányában, együtt érez vele, ha szomorú, és soha nem kéri tőle azt, hogy ne sírjon. Elismeri csalódottságát, megérti és visszatükrözi érzéseit, törődik a szükségleteivel, és támogatja őt döntéseiben. Lilla kifejezheti előtte dühét és félelmeit is, nem kell félnie attól, hogy barátja kineveti, vagy megkérdőjelezi érzéseit. És Tündérbogyó képes elengedni Lilla kezét, amikor a kislány már egyedül is megáll a lábán.

– Vannak már „megfogható” Tündérbogyók is…

– Lázár Mónika csíkszeredai nemezművész készítette el Tündérbogyót, korlátozott példányban, amit könyvbemutatókon lehetett megvásárolni, és a könyv megjelenésekor ki is sorsoltunk néhányat. Ugyanakkor egy anyuka készített nekem horgolt Tündérbogyót, van már hungarocell változata is, nekem meg van egy saját Lilla Tündérbogyó nemezelt párosom.

– Milyen gyermekproblémákról mesél a könyv?

– A könyv végén szereplő 10 érzelmi intelligencia-fejlesztő mese a 4-9 éves gyerekeknek íródott, ezek segítenek a frusztrációk, csalódások elviselésében, a pozitív és negatív érzelmek tudatosításában, a félelmek megszelídítésében, a testvérféltékenység kezelésében, a veszteségek elfogadásában és az önfeledt játékban. Ezek mindenike önéletrajzi ihletésű, hiszen én voltam az a kislány, aki félt a boszorkánytól, aki éjjel megcsiklandozza a lábát…

– Mennyi idő alatt született a könyv? És milyen volt maga az írási folyamat?

– A könyv előzményei még az államvizsgám időszakára nyúlnak vissza, mert akkor kezdtem el a mesékkel foglalkozni. Rá 10 évre a doktori disszertációmban is a gyerekek által írt meséket elemeztem. A könyvet gyakorlatilag három hónap alatt írtam meg, az írása közben a férjemet elütötte egy autó biciklizés közben, így betegápolás közben született meg. Sokszor belefeledkeztem és reggelig dolgoztam, ömlöttek a gondolatok és volt olyan nap, amikor egy sort sem tudtam leírni. A határidő viszont csodákra képes, ha nem lett volna egy szorosabb időkeret, akkor szerintem még ma is csiszolgatnám, írogatnám. Ami érdekes volt, hogy inkább szívből írtam, mint fejből.

– Most is dolgozik valamin?

– Továbbdolgozom a tündérbogyós meséken, mert nagyon sok szülő jelzett, hogy a gyerekek követelik a mesék folytatását. Ugyanakkor készül egy közös könyvünk Csirák Dalmával, a pszichotrillás beszélgetőtársammal, ami a Pont Kiadó gondozásában fog megjelenni és a párkapcsolati fejlődésről szól majd.