– Nagyon sok könyv, blog, cikk olvasható a várandósságról, gyermeknevelésről, rengeteg információ elérhető a kismamák számára. Ez talán már zavarba ejtő is, nehéz eldönteni, mit tekintsünk mérvadónak, mit fogadjunk el. Önnek mi lenne a legfontosabb tanácsa a kismamák számára, mi az, amivel Ön szerint el lehet indulni az anyaság útján?

– Jó dolog, ha olvasgatunk, de ne cselekvés helyett tegyük ezt. Utána lehet nézni, hogy miért nem alszik a babám és mit lehet tenni ilyenkor, de utána cselekedjünk, tehát ne az legyen, hogy csak keresem az információt, mert a túl sok információtól egy idő után az ember a szó szoros értelmében begőzöl. Úgyhogy azt mondom, nagyon jó, hogy lehet tájékozódni, például arról, miért érez úgy egy baba, ahogy, miért viselkedik így vagy úgy, de cselekedni is kell. Ugyanakkor nagyon-nagyon fontos szerintem az önismeret. Tehát befelé is próbáljunk tájékozódni: én miért érzek így, mint szülő, miért reagáltam így, hogyan alakul a babámmal való viszony, miért érezzük így magunkat, közösen. Nagyon fontos, hogy befelé is figyeljünk.

– Van erre idejük a kisbabás anyukáknak? Vagy meg kell keresni rá az időt...

– Kell rá időt szakítani, illetve ez folyamatában történik. Miközben például a babát ringatjuk, naponta több órában, közben is lehet azon gondolkodni, hogy most miért érzek így vagy amúgy, vagy egy-egy problémát hogyan lehet megoldani, mi lehet annak a hátterében. Tehát kintről is kell tájékozódni, viszont a választ magunkban kell megtalálni.

– Hol helyezkedik el ebben a folyamatban általában a kismamák párja? Mennyire tud a döntésekben részt venni?

– Én fontosnak tartom, hogy – bár a nő erős és ugye, mindent megold – az apukákra is támaszkodjunk. Van is erről egy felmérés: a baba megszületése után az első héten mindennap az apukák kezébe adták tíz percre a babát, és még a gyerek hatéves korában is kimutatható volt, hogy ezek az apák jobban kötődtek a gyerekeikhez, többet foglalkoztak velük, kíváncsibbak voltak rá, hogy mi történik vele, többet segítettek körülötte. Tehát nagyon sokat számít, hogy rögtön az elejétől legyenek az apukáknak kisebb feladataik – sok családban ez a fürdetés szokott lenni, de lehet más is. Ne az legyen, hogy anya mindent megold – „úgyis most csak szoptatni kell, te abban nem tudsz segíteni\" –, hanem legyen ott az apa is, simogassa, dédelgesse, böfiztesse a gyereket, kapjon kis feladatokat, legyen része ebben. Aztán ugyanígy kisgyermekkorban is, mert sokkal jobb lesz így a kapcsolata a gyermekével.

– A várandósság alatt mennyire kell bevonni az apukákat a folyamatba?

– Apukától és anyukától is függ, hogy az anya mennyire vonja be ebbe a bensőséges kapcsolatba az apát. Ez fontos lenne, megmutatni például, hogy „nézd, most ez a kis dudor a könyöke és meg lehet simogatni\". Volt olyan kísérlet is, amelyben megtanították az apukákat kommunikálni a magzattal. Tehát beszéljünk nyugodtan az érzéseinkről az apáknak. Ilyenkor megváltoznak a nők, például sírósabbak, fáradékonyabbak, nyűgösebbek lesznek, ezt el lehet mondani az apukának, hogy min mennek most át, mit éreznek, mitől félnek. Ez nemcsak azért jó, mert az apuka jobban bevonódik a folyamatba, hanem mert az anyukának is könnyebb lesz később, ha az apukára számíthat és nem magányos harcosként próbál megküzdeni a gyermeknevelés feladatával.

– A család többi tagját mennyire mozgósítsuk? Régebb több generáció élt együtt, elérhetőbb volt a kismamáknak az idősebbek támogatása. Ön mennyire tartja fontosnak a nagyszülők segítségét?

– Fontos lenne a családi támasz. Ez több dolgon is múlik, sokszor a nagymamák dolgoznak még, de gyakori, hogy nem jó a kapcsolat az anyukák és édesanyjuk között. Pedig a gyermekeknek nagyon fontos találkozni azzal, hogy a nagymama kicsit másként nevel. És szintén fontos, hogy a nagyszülő megélhesse, hogy végre felelősség nélkül – hisz nem a saját gyerek – unokázhat egy kicsit. A szülők gyakran rosszul élik meg, hogy a mama elkényeztetni a gyermeket, de ez nem baj. A mamának ez a dolga, ez mindig is így volt, és nem is baj, ha a gyermek ezt átéli, mert szeretni fogja az időseket: az az élménye fog megmaradni, hogy milyen jó is volt mindig a mamával. Tehát közel kell engedni az időseket, akkor is, ha nem mindig értünk egyet velük, ezért lehet, hogy lesznek konfliktusok, de meg lehet ezeket beszélni. A gyermeknek pedig jó, ha megéli ezt az élményt a nagyszülőkkel, mert az életben sem csak egyféle emberrel fog találkozni, ettől rugalmasabb lesz.