A hegedűművésznek, akárcsak tavaly, sikerült megnyernie a hangversenyre Nyári Jenő karmestert, Kocsis Zoltán egyik tanítványát. Őt kértük fel, hogy hangolja rá a koncertre az érdeklődőket.

Bartók Béla Divertimento című szerzeményét, valamint P. I. Csajkovszkij egyik vonósszerenádját (op. 48.) adják elő. Nyári Jenő kifejtette portálunknak, hogy a Divertimento története rendkívül érdekes. 1939 augusztusában, nem sokkal a II. világháború kitörése előtt született. Paul Sacher, a Bázeli Kamarazenekar vezetője kérte fel Bartókot, hogy komponáljon egy kamaraművet számukra. Előzőleg kényeztette a komponistát, családjával együtt vendégül látta, majd kibérelt neki egy kis hétvégi házat. Bartók minden zavaró tényezőt kizáró, csodálatos környezetben dolgozhatott. Két hét alatt meg is alkotta a Divertimentót, amely – ahogy a zeneszerzésben jártasok tudhatják – rendkívül rövid időnek számít, így zseniális teljesítményre utal.

Furcsa címadás

A divertimento a 18. században volt divatos, a 20. században vették elő újra, főként Leonard Bernstein, illetve Paul Hindemith kedvelte. Persze ez már – a karmester szerint – nem az a szórakoztató muzsika, ami a barokk korszakban a névadást indokolta. Műfajilag annyiban hasonlított elődjére, hogy a concerto grosso (a versenymű egy speciális fajtája, ahol nem egy, hanem több szólóhangszer van, de azok egy együttest képezve versenyeznek a zenekarral – a szerk.) formáját kvázi megőrizte.

Úgy vélte, hogy feltételezhetően Bartók eredetileg egy szvitet (tánczenei tételekből álló mű – a szerk.) szándékozott komponálni. Sacher concertót igényelt ugyan, de a magyar zeneszerző megérezte, hogy ez a szerzeménye még nem annyira kidolgozott, nem annyira súlyos, ezért keresztelte el Divertimentónak.

Szóval a mű komponálása – szerinte – kompromisszumos megoldás volt, Bartók igyekezett az akkori svájci hangulatnak is megfelelni, és mivel úgy észlelte, hogy még nem alakult ki a nagyon-nagyon modern darabokra a befogadókészség, a tételeket nem mélyítette el túlságosan.

Felhívta a figyelmünket, arra is, hogy kivételt talán a második tétel képez, amelyről a zeneszerző maga is megjegyezte, hogy ebből kicseng a második világháború előszele, vagyis ez némiképp őrzi Bartók keserűségét, tudniillik akkoriban a zeneszerző arra kényszerült, hogy elhagyja hazáját.

Vélekedése szerint bár a zeneszerző a népi motívumokat, a pentatóniát, a lídet is becsempészi szerzeményébe, ezúttal nem ezeken van a hangsúly. Bartók inkább törekszik egyfajta univerzalitás megjelenítésére, mintsem a magyar sajátosságok kiemelésére.

Visszatért a mű névadásának indoklására is: „Személy szerint úgy vélem, hogy Bartók azért nevezte szerzeményét Divertimentónak, mert a tételek változatossága, az ellentétek pár ütemben való szembeállítása ad neki egyfajta játékosságot” – összegzett.

Könnyedebb hangulatú vonósszerenád

Csajkovszkij művéről a dirigens megjegyezte, hogy hasonló ideális körülmények közt, egy vidéki házban született, mint a Divertimento. Olyan szempontból is párhuzamba állítható Bartók művével, hogy az orosz zeneszerző is népdalokat használt fel, népi motívumokat jelenített meg benne, főként az utolsó tételben.

Hozzáfűzte azonban, hogy a szerzemény fő jellegzetessége az, hogy Mozart tiszteletére íródott. Kiérezhető belőle az osztrák zeneszerzőre jellemző, hasonló könnyedség, nem véletlen, hogy ez a mű sokszor szerepel a kamarazenekarok repertoárjában. Főként a valcer tétele közismert, mivel filmzenék, balett-társulatok és műkorcsolyások használták fel rengetegszer. Szerinte, ebben a szerzeményben nincs olyan tétel, melyből szomorúság, depresszió csengene ki, még a lassú tempójú elégia is vidámabb hangulatú.

„Ezúttal nem arra törekedtünk, hogy súlyosabb gondolatokkal, érzelmekkel szembesítsük a hallgatóságot, talán Leopold Mozart, Wolfgang édesapja felfogását lehetne rá vonatkoztatni, miszerint a zene a legnemesebb szórakoztatást kell, hogy szolgálja” – indokolta a műválasztást a karmester.