Európa meghatározó középhatalma volt Szent István birodalma a késő középkorban – kezdte előadását Pálffy Géza, aki elmondta, a Magyar Királyság területében, gazdasági potenciáljában nagyobb volt, mint az osztrák örökös tartományok vagy a Cseh Korona tartományai. A magyar királyok titulatúrája a késő középkorban „Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kumánia és Bulgária királya” volt.

Az Oszmán Birodalom és a Magyar Királyság késő középkori összehasonlítását számadatokkal illusztrálta a történész: Magyarország területe 325 ezer négyzetkilométer volt, az Oszmán Birodalomé másfél millió négyzetkilométer. A magyar lakosság száma 3,3 millió, a török népesség 12–13 millió, az éves jövedelem 250-260 ezer rajnai forint Magyarországon, míg az Oszmán Birodalomban a 4–5 milliót is elérte. Érdekes a haderő összehasonlítása is: mert míg a magyar hadsereg alig 30–40 ezer katonával rendelkezett, a törökök 100–120 ezer fős haderőt mondhattak magukénak, amelyből 60–70 ezret hoztak ide, hogy a mohácsi csata során megverekedjen az alig 26 ezer fős magyar csapattal.

A két kulcsfontosságú dátum ebben a korban 1541, Buda elestének az esztendeje, és 1543, amikor Esztergom is török kézre került. Magyarország negyven százaléka török fennhatóság alatt van, területe 325 ezer négyzetméterről 120 ezerre csökken. Temesvár elestével pedig Erdély harapófogóba került. Ezt a veszteséget egy „első Trianonnak” nevezte a történész, aki mint mondta, rosszabb helyzetbe került Magyarország, mint a huszadik században, hiszen elesett a fővárosa is. Buda szerepét több más város vette át, például Pozsonyból a belpolitikát, Bécsből a külpolitikát irányították. Erdélyben Gyulafehérvár töltötte be a főváros szerepét.

A 16. században Európának a török elleni határvédelmi rendszert kellett kiépíteni. Másfél századon át Magyarország rendszeres támogatást kapott Nyugatról, ugyanis az egymásra utaltság kölcsönös volt: míg a Magyar Királyságnak pénzre volt szüksége, Európának arra, hogy Magyarország megállítsa a törököt. Ugyanakkor nem csupán védőbástyája, de éléskamrája is volt az öreg kontinensnek a Magyar Királyság: évente 100-150 ezer szürkemarhát hajtott külföldre, ezenkívül kecskét, juhot, vadat és bort exportált. Visszafelé jövet luxuscikkeket, illetve fegyvereket szállított, tehát felvevőpiac is volt egyben. A kereskedelembe a török is beleegyezett.