A szív egyéni zenéje

A szív egyéni zenéje

Chico Freeman neve ma is jól cseng a dzsesszkedvelők fülében. Az amerikai muzsikus igazi művész, akit közönsége hosszú percekig tapsol, ugyanakkor nyitott lelkű ember, aki a próbákon is igyekszik érvényesíteni a szív muzsikájára vonatkozó ars poeticáját. A világhírű szaxofonistával kolozsvári koncertje előtt beszélgettünk.

Dénes Ida

2014. november 19., 14:012014. november 19., 14:01


– A dzsessz több klasszikusával játszott együtt játszott. Melyiket tartja a legmeghatározóbb együttműködésnek?

– Nagyon nehéz választani, mert mindegyikük valami sajátosat adott, és mindegyiküktől valami mást, különlegeset tanultam. Ha pisztolyt szegeznének rám, hogy mindenképpen mondjak egyet, Elvin Jonest választanám. Azért, mert amellett, hogy sokat tanultam tőle a groove-ról, szvingről és dzsesszről, ő biztosította nekem az első lemezfelvételi lehetőséget is. Meglepett vele, mit sem tudtam róla. Ezért van egy Elvin Jones-projektem is a 2004-ben elhunyt dobosra emlékezve. De hát annyian vannak még. Ott van például Miles Davis, akivel szintén volt szerencsém játszani. Nem voltam ugyan formálisan az együttese tagja, de játszottam vele. És Charles Mingus is, ő az egyik ok, amiért New Yorkba költöztem. Egyszer azt kérdeztem Dizzy Gillespie-től, hogy szerinte mi a dzsessz, mire ő azt válaszolta: az igazság keresése. És valóban. Az a helyzet, hogy a dzsessz a kifejezés zenéje: egyéni kifejezés csoportos közegben. Azt keressük benne, hogy mindenki kifejezhesse magát általa, és tényleg önmaga lehessen. És fontos az őszinteség. Mindig az adott pillanatban fejezed ki magad, hogy épp akkor valójában mit érzel. Mindig őszintének kell lenni azzal kapcsolatban, amit érzel és mondasz az adott pillanatban, mert amit holnap érezni fogsz, már teljesen más lesz, mint ahogy az is, amit tegnap éreztél. A „most” a lényeg.

– Mi a legfontosabb terve?

Hogy folytathassam a zenélést. Addig szeretnék játszani, amíg mennem kell. Nagyon szeretem a munkám, nemcsak a koncerteket, hanem azt a kemény munkát is, ami megelőzi, s ami ahhoz kell, hogy olyan jó legyek, amilyen csak lehetek. Nem csak a zenészek voltak rám nagy hatással, hanem olyan sportolók is, mint Michael Jordan vagy Muhammad Ali. Michael Jordan jobbá tette a népét, s addig nem nyerte meg a bajnokságot, míg nem tette jobbá a csapatát is. A próbákon én is igyekszem mindent megtenni, hogy segítsem a zenésztársaimat minél jobbnak lenni. A profi és az amatőr, a férfi és a fiú közt, a lány és a nő közti különbség a részletekre való odafigyelésben áll. Sokan elsiklanak az apróságok felett. Én megállok, és arra figyelek. Részletek, szív és semmi gyors megoldás.

A teljes interjú az Erdélyi Napló november 20-án megjelenő 46. lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!