Idén „post mortem életműdíjban” részesült Zenglitzky Zoltán televíziós rendező, szerkesztő, operatőr, fotográfus, „értékőrzésért” Zagyi Ferencet, a székelykeresztúri művelődési ház nyugalmazott igazgatóját jutalmazták, „értékteremtésért” a Farkaslakán élő, de több településen is aktív zenepedagógus-házaspárt, Major Magdát és Lászlót, „a közösségért, a Székelyföldről és a szórványról kialakuló kép továbbításáért, annak hiteles médiajelenlétért” a Székelyföldi Regionális Stúdió munkaközösségét jutalmazták. Az „értékközvetítés” érdekében kifejtett következetes munkálkodásért P. Buzogány Árpádot, a Hargita Megyei Hagyományőrzési forrásközpont munkatársát, írót, költőt, szerkesztőt tüntették ki.

A gálaműsoron elsőként Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke szólt, aki a közelmúltban találkozott a gagauz kisebbség küldötteivel. A Gagauz Autonóm Területen (Moldávia) élő kisgyerekek az első verset oroszul tanulják, a másodikat románul, s csak majd a harmadikat ótörök anyanyelvükön. Ilyen szempontból „az autonómia számunkra cél ugyan, de addig is fontos eszköz a kultúra, hiszen a mi gyermekeink magyarul tanulják az első verset, a másodikat, a harmadikat, s talán azután jönnek az egyéb nyelvek.”

Ambrus Lajos nyugalmazott tanár, költő, szerkesztő, a Firtos Művelődési Egylet elnöke a Himnusz szerzőjének a Kölcsey Kálmánhoz írott Parainesis-t idézve jutott el arra a következtetésre, hogy „a kultúra a mi lelkünk”, az intelmek sorsunk ábráját jelentik, de „a székely nép a saját sorsát még nem találta ki”, viszont a kultúra, a művelődés, a művészetek által „az örök Ábel szólal meg bennünk”. Saját és sajátos értékeink magtartására és közvetítésére, számvetésre és tervezésre is jók az ilyen alkalmak. „Az a szép ebben a találkozásban, hogy nincsen mögötte politikai hatalom, hanem jórészt a civilszervezetek és a széki kulturális élet jeles személyiségei hozzák létre a partnerszervezetekkel és az önkormányzatokkal és a megyei tanáccsal közösen” – folytatta a gondolatsort a harmadik megszólaló, Szőcs Endre, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa, az Udvarhelyszék Kultúrális Egyesület vezetője.


A gálaműsorhoz megfelelő keretet az éppen tíz éve kitüntetett Szentegyházi Gyermekfilharmónia szolgáltatta. Az együttes – Haáz Sándor vezényletével – ismert repertoárjából egy reprezentatív keresztmetszetet mutatott be, s mint mindig, nagy sikerrel örvendeztette meg az est közönségét a „csengő gyermekhangok” által. A tíz évvel ezelőtti Filiből ma már csak két régi tag énekelt, ami azt jelzi, hogy megvan a folytonosság és az új tagfelvételekkel időnként frissül és teljesen cserélődik a társaság. Székelyudvarhelyen egyébként ez volt a 34. szereplésük a harmincegy év alatt.


Zenglitzky Zoltán a székelyudvarhelyi televíziózás be nem teljesült nagy ígéreteként él az utókor emlékezetében. Ő volt az első udvarhelyi élő adás rendezője a városban, később saját riportjaival, dokumentumfilmjeivel hívta fel magára a szakma figyelmét. 1965. május 11-én született Udvarhelyen, és 1997. szeptember 1-jén hunyt el autóbalesetben. A ma Benedek Elek nevét viselő iskolában kezdte tanulmányait, a Kós Károly szakközépiskolában érettségizett, majd a matricagyárban kezdett dolgozni. A fotózás volt a mindene, már diákkorától, vallják erről az időszakról szülei, ismerősei. Tagja lett az Orbán Balázs nevét viselő fotóklubnak, közben önképzéssel fejlesztette magát. Számtalan fényképfelvétel bizonyítja, hogy kísérletező ifjúként képes volt a valóságból kiragadni és újszerűként megörökíteni azt a hangulatot, látványt, ami az emberi szem számára pillanatnyira villan csak meg. Érdeklődése sokrétű volt. Főként néprajzi és szociofotói jelzik, hogy a népi értékek és a hétköznapok néha elszomorító, máskor torz vagy éppen felemelő valósága kimeríthetetlen gazdagságot jelentenek, csak észre kell venni – látni és láttatni.


Zagyi Ferenc mintegy negyven éven át töltött be kultúrához kapcsolódó állásokat Székelykeresztúron. A művelődési háznak nemcsak igazgatója volt, hanem a lelke is egyúttal, hiszen műkedvelő-színjátszást szervezett, rendezett és játszott is a darabokban. „A világot jelentő deszkákon, ahol nagyon nehéz helytállni” a legnagyobb sikert Fodor Sándor Megőrizlek című regénye dramatizált változatával aratta a ’80-as években, amikor Keresztúron és a környező falvakban – ahová ritkán vagy soha nem jutott el hivatásos társulat – egyaránt kedvelték. Nyugdíjazása után is tovább szolgált, a város fennállásának 550. évfordulójára készítette el Székelykeresztúr kulturális krónikáját (2009), amelyben száznegyven esztendő közművelődési dokumentumait dolgozta fel.


Major Magda zenetanárként, kultúraszervezőként, karnagyként, a régizene népszerűsítőjeként alkotott maradandót. Férje, Major László zenetanárként, karnagyként dolgozva mutatkozik meg a nagyközönség előtt, de emellett igen elismert oboista, aki a csíkszeredai és a székelyudvarhelyi művészeti szakközépiskolában is oktat. Számos tanítványa végzett konzervatóriumot, középiskolás diákjait gyakran látni a városi és megyei fórumokon, koncerteken, kiállítás-megnyitókon. Farkaslakán élnek, ottani jelenlétük is kulturális kisugárzással bír, „zenei biztonságtudatot” nyújt a községnek. Major tanár új csak úgy – hobbiból – mindig fúvókát farag a neveltjeinek az oboáikhoz. Egy jó nádnyelves fúvóka, akár két évig is eltarthat, amennyiben nem gyakorolnak a hangszeren, de a rendeltetésszerű igénybevételtől napok alatt elhasználódik. A négy évtizedes pedagógusi munkából mintegy tizenhat hónap telt nádfaragással. A többi pedig dallal és zenével.


Másfél évtizeddel ezelőtt, amikor az Illyés Közalapítvány támogatásával létrehozták az anyaországgal szomszédos régiók televízió-stúdióit, senki nem gondolt arra, hogy jön majd egy baloldali kormányzat, amely már nem lát fantáziát ezek működtetésében és támogatásában. A határon túli műhelyek közül a Székelyudvarhelyi Regionális Stúdió volt az, amely e tizenöt éven át végig fennmaradt és a mostani MTVA számára dolgozik, sőt állandó műsora van a magyar közszolgálati csatornákon. Jakab Endre stúdióvezető vette át a díjat, hangsúlyozva, hogy az érdem az egész csapaté, akiket nem lehet még egy csoportkép erejéig sem összegyűjteni, hiszen nemcsak Udvarhelyszéket járják, hanem az egész Székelyföldet és a szórványt is Dél-Erdélyben. „Általában 150-200 ezer ember látja a műsorainkat, de az sem ritka, hogy másfél millió nézőhöz jut el az általunk készített üzenet. Reménykedünk és szívósan dolgozunk azon, hogy hiteles képet adjunk a régiónkról.”


P. Buzogány Árpád közművelődési szakember azt a díjat vehette át, „értékközvetítéséért”, amelyet az ő javaslatára hoztak létre öt esztendővel ezelőtt. A Székelyhon.ronak és az Udvarhelyi Híradónak is dolgozó Buzogány eredetileg magyar szakos tanár lenne, de inkább a kultúraszervezést és -őrzést választotta hivatásául. Ír, szerkeszt, szervez, járja Udvarhelyszéket. Őróla elmondható, hogy számára itt található a teljes világ: minden leírt sora Udvarhelyszékhez köthető. Ezidáig 17 önálló kötete jelent meg, az általa szerkesztett, lektorált, „szakértett” kiadványok száma és értéke nehezen lenne felbecsülhető.

A Magyar Kultúra Napjához kötődő események kilenc napon át zajlottak Udvarhelyszéken.