Maratoni felolvasásra lehet jelentkezni

Maratoni felolvasásra lehet jelentkezni

Fotó: Iochom Zsolt

Évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend a 2009-ben Székelyudvarhelyen elindított felolvasómaraton, mára a rendezvény országhatárokat ível át. Idén február 17-én, kedden délelőtt tíz órától este nyolcig a maratoni felolvasáson Kányádi Sándor gazdag életműve kerül terítékre.

Veres Réka

2015. február 02., 11:392015. február 02., 11:39

A tavalyi maratonon 13 ország 156 településén több mint 27 ezren olvastak fel Móricz Zsigmond műveiből. A kezdeményezők célja idén is átadni a közös olvasás örömét minél több embernek, függetlenül lakhelyétől, korától, foglalkozásától vagy anyanyelvétől. Idén Kányádi Sándor gazdag életművével népszerűsítik az olvasás élményét, az egyetemes értékek szeretetét.

A korábbi évekhez viszonyítva újdonság, hogy nemcsak magyarul olvasható Kányádi, hanem mindazon nyelveken, melyekre lefordították. Így a magyarul nem tudó, de a magyar kultúrát, embereket szerető személyek számára is lehetőség nyílik a részvételre, országhatárokon innen és túl. Kányádi műveit többek között angolra, észtre, finnre, franciára, németre, norvégra, oroszra, portugálra, románra és svédre is lefordították. Az olvasás nem csak a gyerekek kiváltsága lesz, a kezdeményezők a nap folyamán mindenkit várnak, aki szeretné megosztani másokkal az olvasás örömét.

Iskolai csoportokat a vezető pedagógus előzetes bejelentkezése alapján várnak a felolvasás központi helyszínére, a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermébe, de emellett olvashatnak közösen az iskolákban, osztályokban, könyvtárban vagy bármilyen tanóra keretében. A szervezők igény szerint igazolást küldenek a helyi pedagógus kezdeményezőknek, hogy részt vettek egy nemzetközi jellegű rendezvényen. Fontos az előzetes bejelentkezés abból a szempontból is, hogy a szervezők időben el tudják juttatni a könyvjelzőket a felolvasókhoz. Az érdeklődő intézmények, iskolák február 15-éig jelentkezhetnek e-mailen a felolvasomaraton@gmail.com címen, jelezve a helyi kapcsolattartó nevét, e-mail címét, telefonszámát, az intézmény pontos postacímét, a felolvasó diákok és tanárok számát. További információk Török Edittől a 0753–073489-es telefonszámon, illetve a Kájoni János Megyei Könyvtár honlapján, valamint a rendezvény Facebook-oldalán: Kányádi Sándor felolvasómaraton 2015.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!