
Új rendtagokat fogadott fel és a régiek közül néhányat vitézzé avatott szombaton délben a csíkszeredai Millenniumi Templomban a Horthy Miklós által alapított Történelmi Vitézi Rend Erdélyi Törzsszéke. Az avatási szertartást megelőzően Darvas Kozma József esperes celebrált misét.
2010. május 10., 11:142010. május 10., 11:14
2010. június 06., 19:032010. június 06., 19:03
„Ha ma egyebet nem is visztek, de Szent István lelkületét vigyétek magatokkal haza. Függetlenül attól, hogy kitől ered vallásától, pártállásától eltekintve mindazt, ami jó, azt el kell fogadjuk. Jézus Krisztus az Atyától elfogadja küldetését, nekünk szenteli magát, életét. Éljük meg a Szentlélek modelljét, tudjunk közreműködők lenni, csapatban dolgozni munkálkodni. Istennek hála, hogy élnek közöttünk ilyen jellemek” – fogalmazott szentbeszédében az esperes.
Ezután az avató ünnepség következett, vitézzé avatták többek között az Udvarhelyi Híradó egyik lapkihordóját, Krafft Szabó Istvánt is. A Történelmi Vitézi Rend két olyan eszmét vállal fel, mint a keresztény hitet és a nemzeti, nemzetiségi hovatartozást, melyek az európai értékrend alapjai.
Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.
Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.
Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.
Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.
Három kisteherautó ütközött össze hétfő reggel a 13A jelzésű országúton, Máréfalva község területén.
Medvebocs haladt át Székelyudvarhely központján – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Dávid Endre alpolgármester, hozzátéve, hogy a területet a hajnali órákban biztosították. Kéréssel fordult a városlakókhoz.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Két hete vágtott neki a Kaland a világ végére expedíciónak a székelyudvarhelyi Mihály Alpár és útitársa, a szatmárnémeti Bertici Attila, akiknek végső célja Mongólia. Már elérték Kazahsztánt, de az út neheze még hátravan.
Balesetet szenvedett egy kerékpáros Sikaszó közelében, a 138-as megyei úton péntek délután.
Teljes szerkezeti megerősítésre szorul a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola épülete, a szakértői vélemény szerint ugyanis nemcsak az új munkálatokat nem bírja el, hanem jelenlegi állapotában is veszélyes. A felelősségre vonás sem marad el.