A jól használt magyar szó önmagában rendkívüli dolgokra képes: jobbá tud tenni minket, okosabbá, felelősségteljesebb gondolkodással ruház fel minden rajta megszólalni hajlandó személyt. Többek lehetünk bárkinél széles e világon, ha foggal-körömmel ragaszkodunk mindenkor legszebb örökölt jussunkhoz, édes magyar anyanyelvünkhöz.

És minél jobban ragaszkodsz e varázslatos képességekkel bíró mennyei kisugárzású földi nyelvhez, úgy kerülsz még közelebb a keresztényi valódhoz, hiszen lépten-nyomon azt tapasztalod, midőn jó magyarként teszed hétköznapi életed során a dolgod, hogy Jóisten mindig is veled van! Nehéz dolog ám magyarnak lenni, hiszen közben bár a világ legsúlyosabb terhei nyomják mindenkor már születésünktől fogva szüntelen a vállainkat, nekünk mindig előre kell mennünk, s elhinteni a jobb jövő reményét a más, nálunk elesettebb népek szívébe, akik kevésbé tudnak lélekben megnyílni, mint Jóisten kiválasztott népe, a magyar!

Az igazi mindenkori helytálláshoz szükséges erőnket is a magyar szó generálja bennünk, ő figyelmeztet tudatalattinkban, s hajt minket űzött vad módjára, míg végül megtaláljuk a megfelelő megoldást, mely feleszmélés által egy egész nagyvilágot tehetünk tökéletesebbé.
Már akár a magyar szónak a hétköznapjainkban való köztéri megléte is értelmet tud stimulálni, magasabb szintű gondolkodásra ösztönöz, józan, higgadt megoldásokra vezet rá. És minél több magyar szóval lesz dolgunk, agyunk annál jobban fog teljesíteni, leszünk többek egykori önmagunknál, s válunk a világ dolgaira jobban odafigyelő felelősségteljesen gondolkodni képes emberekké.

A magyar szó választása, egyben egy, általunk választott bonyolultabb szerkezetű világrend vállalását is jelenti, amely összetettebb működésű, egyszerű tucat nyelvek összeszámlálhatatlanul sűrű rengetegében összekuszálódott zavaros világban, mi volnánk az egyetlen felmerülő, mindig is a fény irányába mutató rendteremtési védőkar katarzis lehetősége.

Ahol a magyar szó érvényesül, ott a növények, az állatok és maga az ember is képes lesz közösen egy tökéletes egységet alkotni a természettel. Azaz, a magyar elmének a létezése, sziporkázó közreműködése, lenne a természetben létező viszonylagos harmónia megőrzésének egyik legfontosabb biztosítéka!

A magyar szó józanít és egyben mindenkor ébresztő hatású, minket ezért is általában nem könnyű rászedni, tévútra vezetni. Így a magyar szónak a világ fő nyelvei közé való felkerülése által, a tisztább gondolkodásúvá váló többi földi népek, jobban áttudnák gondolni az egyes felmerülni tűnő konfliktusos helyzeteket, minek által többé háborúk sem pusztíthatnának jelenleg nélkülünk árválkodó mostoha árnyékvilágunkban.

Tulajdonképpen a magyar szó megléte nem egyéb, mint a minket állandó igazságkeresésre sarkalló legfőbb tudatformáló eszközünk, s általa a rabságot is csak kevésbé tűrhetjük el, s miközben szabadságunkért harcolunk, más népeket is magával ragad ránk jellemző magyaros igazságkereső mennyei keletű lélek-tisztító jellegű tűzfényünk.

És azon a helyen, ahol a magyar szeretet-tűzfény kifejti hatását, ott keresztény felebaráti szeretet is új dimenziókba tér át általunk, szívünk üresen árválkodó porosabb pitvarát még jobban kitölti Jóisten, s leszünk így idővel még jobb kereszténnyé, mígnem egy szép napon arra nem ébredünk, hogy magyarként, a magyar szó által immár egy teljes nagyvilág békéért, jobb működéséért tartózunk felelősséggel!

És aki most minderre nagyot legyint, én azt mondanám: nagyon jól vigyázzunk ám, mert a magyar szó használata nemcsak elmét élesít, képes szívet-lelket egyaránt felemelni, ilyképpen magyarosan tüzesre fokozván fel alkotó és munkabíró készségünket, hanem ugyanannak a magyar nyelvünknek a helyes alkalmazása, a mindenkori hozzá való töretlen ragaszkodásunk, egyben képes testet is gyógyítani, lelket-szellemet megfiatalítani. Ő lenne az a mennyei keletű kiapadhatatlan energiaforrásunk, amely ellen földi más emberfia soha fel nem léphet ellenünkben.

Legfeljebb időlegesen ránk törhet az ellen közel egyenlő tartással, bátor kiállással, de akkor is csak úgy, hogy magyar nyelvünket jól ismervén, lép elénk a részben már magyarrá vált ellenünk a pástra.
És míg a magyar beszéd gyakorlása energiagyűjtést propagál bennünk, az ezzel ellentétes hozzáállásunk a saját nyelvünkhöz azon mód energiavesztést vált ki belőlünk. És minél többet beszélünk tőlünk teljesen idegen más nyelveken, úgy satnyul el közben az agyunk, s leszünk lassanként bizonytalanabbakká, alakulunk át magukért cselekedni képtelen jámbor báránykákká. Ebből is következik az, hogy a mai erdélyi politikai vezetésünk még csak részben sem alkalmas a magyarságunk irányítására, hiszen a magyar nyelvhiányos környezetben egyre gyávábbakká váló országos és helyi elöljáróink rajtuk úrrá lévő üresfejűségükben idővel csupán egy dologra lesznek képesek: rövid úton feladni nemzetüket.

Kezdetnek például jövőnk szempontjából már annyi is elég lenne, ha Székelyföld összes településének bejáratához kikerülhetne legkevesebb az: Isten hozta önöket hozzánk! – feliratú tábla!
És persze, jelenlegi vezetőink is még megtérhetnének és ehhez csupán annyit kéne tegyenek, hogy az ostorozó hatású, bűnösökre mindenkor lesújtani hajlamos magyar nyelvünket ezentúl a Bukaresti országházban is igyekeznének minél gyakrabban használni. Mindegy az, hogy regáti gyarmatosítóink még részben sem értik majd magyar nyelvünket, mi csak bízzuk magunkat Jóistenre, Aki mindenütt jelen van, ott ahol egyszer csak magyar szó elhangzik széles e világban!

És ezt a gyakorlatot addig kell majd továbbfolytatni, míg egy idő után az egész bukaresti parlamenti bagázs át nem tér a magyar nyelv természetszerű használatára!

Kelemen, szólalj már meg végre magyarul is a bukaresti, egyéb patkány ellepte országházban, mert ha jól teszed dolgod, nemsokára akár harmincegymillió magyar államelnökévé lehetsz!

Fazakas Károly-Csaba