Az iskola névadója, Bókay Árpád gyakran látogatott Erdélybe, egy ideig Kolozsvárott tevékenykedett professzorként. A neves tudós jártas volt a forrás-, és gyógyvizek tanulmányozásában – balneológusként is megállta a helyét. Ezért az iskola az ő emlékére alapozta a túra programját. Azonban az utazást megelőző időszak is nagy munkát rejtett – a diákok könyvtári kutatásokban vettek részt, egyeseket Erdély földrajza érdekelt, mások pedig néphagyományokból, történelemből készültek fel – néprajzi és muzeológus szakemberek segítségével. Szeptember végén egy csodálatos hetet tölthettek el Székelyföldön. A szállás Tusnádfürdőn volt, a Szent Kristóf panzióban. Az étkezések persze némi „időbeli” problémába ütköztek – nem volt könnyű összeegyezteti a sűrű programmal. Megkóstolhattak helyi specialitásokat is - zakuszka, csorba és pityókaleves is került az asztalra. Az utazás alatt végig két idegenvezető kísérte őket. Sok székely kifejezést megtanítottak a diákoknak, akik lelkesen igyekeztek még a helyes hangsúlyozást is elsajátítani. A hét minden napja szigorú napirend szerint telt el. Reggeli után városnézésre, múzeumlátogatásra, természetjárásra indultak. Fehéregyházán a Petőfi-emlékműnél, Farkaslakán Tamási Áron sírjánál, Szejkefürdőn pedig a legnagyobb székely: Orbán Balázs emlékművénél rótták le tiszteletünket. Madéfalván a siculicidium, Nyerges-tetőn pedig a szabadságharc áldozataira emlékeztek. Jártak a Béka-szorosnál, a Szent-Anna tónál, a Gyilkos-tó haragos víztükrét is meglátogatták. A torjai büdösbarlang és a csíksomlyói kálváriadomb kisebb mászást is biztosított a gyerekeknek. Erdélyi városok sokaságát láthatták közvetlenül – Kézdivásárhelyen a céhes múzeumban jártak, és megnézhették Nagyváradot, Szárhegyet és Segesvárt, Kolozsvár azonban sajnos csak buszos program maradt. A parajdi sóbányában mindenki „megnyalta a sót”, Csernátonban pedig a Haszmann Pál Múzeum nyújtott nekik értékes programot. Tusnádfürdőn a Böjte Csaba által működtetett gyermekotthonba vittek el a diákok által már itthon összegyűjtött könyveket, játékokat.Emléktúrájuk több állomásán vízmintát vettek a helyi borvízkutakból és tavakból. Ezeket a mintákat esténként egy-egy tanulócsoport elemezte egy mini laboratóriumi eszköz segítségével. Vacsora után következett még az úti napló írása, majd egy-egy földrajzi, történelmi, nyelvészeti vetélkedő az aznap látottak, hallottak alapján. A gyerekek így rengeteg élménnyel és még több tudással telve térhettek haza – az biztos, hogy volt mit mesélni.

Devánszki Erika