
Eddig ismeretlen tettes lőtte keresztül a Közösségi- és Ifjúsági Központ ajtaját a Szentábrahám községhez tartozó udvarhelyszéki faluban, Gagyban. A kellemetlen meglepetésre a helyi fiatalok lettek figyelmesek, akik asztaliteniszezni készültek a központban
2010. január 10., 19:112010. január 10., 19:11
2010. január 10., 23:062010. január 10., 23:06
Az ismeretlen elkövető néhány nappal ezelőtt lőtte át a terem bejárati ajtaját, és fejmagasságban ütött rést a szemközti falban. A tettre csupán néhány nap múlva derült fény, ugyanis esti órákban nem volt annyira nyilvánvaló a bűncselekmény elkövetése. A központba az elmúlt napokban vásároltak ping-pong asztalt közadakozásból a falu lakói, és egyik este be is került a faluközösség, illetve az ifjúság számára kialakított terembe. A tett akkor keltett döbbenetet a falu lakóiban, amikor néhány fiatalt a sportkedv a klubba hívott. A fiatalok értesítették a helyi lelkészt, és általa a községi rendőrséget.
Reméljük, hogy a vizsgálat során kiderül az elkövető személye, és felelősségre lehet vonni, hogy milyen megfontolásból követte el cselekedetét az illető. Addig is, hálát adunk Istennek, hogy abban a pillanatban senki nem volt a teremben, különben szerencsétlenség is bekövetkezhetett volna.
Közös érdem a közösségi központ
A gagyi kultúrotthon egyik kis termében kialakított központ a Partnerségben az önfenntartó unitárius közösségekért program keretében valósult meg, az Egyesült Államokbeli Project Harvest Hope, az Erdélyi Unitárius Egyház, a Gondviselés Segélyszervezet, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet és a Civitas Alapítvány finanszírozása révén. A termet a szentábrahámi polgármesteri hivatal adta haszonbérbe a Gagyi Unitárius Egyházközségnek, amely vállalta a terem felújítását, és a munkálatok megszervezését.
A terem elkészítésén 25 személy dolgozott, 7-től 67 éves korig, felekezeti hovatartozástól függetlenül, és két hónapig tartott a felújítás. A sok erőt és energiát felemésztő Közösségi- és Ifjúsági Központot tavaly szeptemberben nyitották meg, és már tartottak itt Idősek vasárnapját, megbeszélést, illetve a Székelykeresztúri Egyházkör lelkészcsaládjainak adventi találkozóját is itt szervezték.
Gál Zoltán
Gagyi Unitárius Egyházközség
Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.
Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.
Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.
Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.
Három kisteherautó ütközött össze hétfő reggel a 13A jelzésű országúton, Máréfalva község területén.
Medvebocs haladt át Székelyudvarhely központján – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Dávid Endre alpolgármester, hozzátéve, hogy a területet a hajnali órákban biztosították. Kéréssel fordult a városlakókhoz.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Két hete vágtott neki a Kaland a világ végére expedíciónak a székelyudvarhelyi Mihály Alpár és útitársa, a szatmárnémeti Bertici Attila, akiknek végső célja Mongólia. Már elérték Kazahsztánt, de az út neheze még hátravan.
Balesetet szenvedett egy kerékpáros Sikaszó közelében, a 138-as megyei úton péntek délután.
Teljes szerkezeti megerősítésre szorul a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola épülete, a szakértői vélemény szerint ugyanis nemcsak az új munkálatokat nem bírja el, hanem jelenlegi állapotában is veszélyes. A felelősségre vonás sem marad el.