Augusztus 9-én falutalálkozót rendeztek Székelyvajában. A találkozó alkalmával a helyi fúvószenekar ébresztette a falut, a délelőtti ünnepi istentiszteleten Pápai László tiszteletes úr Isten áldását kérte a szervezőkre és Székelyvaja népére. Zöld György nyugalmazott lelkész az egymásra figyelés értékére hívta fel a gyülekezet figyelmét. A kántornő segítségével a gyerekek és fiatalok által bemutatott Reményik Sándor verscsokor a szülőföld iránti szeretetet fogalmazta meg. Tollas Gábor István, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színésze, Veres Péter Ha nem lehettél szálfa című versével nemzetünk és szülőföldünkért való konok kitartásra buzdított. Íme a vers:

Veres Péter: Ha nem lehettél szálfa

Kapaszkodj meg ebbe a földbe erősen, magyarom, 
Ha nem lehettél szálfa, legyél hát cserje, 
vagy legyél csak gyom.

Nézd a tarackot, 
nem árthat annak se aszály, se árvíz, se fagy, se tűz, 
hiába perzselik azt fönt, s hiába vagdalják alant. 
Tavasszal nem mozdul, azt hinnéd, kihalt, 
pedig azalatt, ott lenne a mélyben ágakat ereszt, 
acélhegyű gyökerével bejárja a sívó homokot, a 
zörgő kavicsot; 
a sovány agyagot éppúgy, mint a buja televényt, 
szorgosan furkál, terjed, telepít, 
s mire a tavasz virágzó füvei száraz avarrá válnak, 
ő vígan zöldell újra, s buja sűrűségét felmutatja a nyárnak.

Vagy nézd a perjét, 
hiába fordítja ki eke, hiába tépi szét a 
kegyetlen borona, 
ahová kerül, ott ragad, gyökerei mindjárt új szálakat eresztenek, 
lekötnek, tanyát vernek, 
s holnap a gazda szemébe nevetnek.

Ez a föld itt a tiéd, tartsad hát erősen, magyarom, 
ha nem lehettél benne szálfa, legyél csak cserje, vagy 
legyél csak gyom.

Nézd csak a tippant, 
a szikes puszták apró bokrait. 
Nyár végén kiégnek 
s még torsaikat is porrá veri ezernyi birkaláb. 
Tavasszal mégis kibújnak, 
s pici magvaikkal telt zászlóikat vígan lengetik a sovány 
pusztai szelek.

Vagy nézd a sziksalátát, 
a lekaszált ájult füvei közül kiugrik hirtelen, 
s ehetetlen kórójának örök lila virágával 
fenn tarja az életet a halott mezők felett

Nézd a töviseket is: 
a gyengén szúrót, a cigánymogyorót, 
a gerlicetövist és az ördögszekeret.

Nézd a messze viruló bogáncsot s a ravaszul lapuló 
királydinnyét. 
Hiába írtja ezeket csőszök, kerülők serege, 
hiába röpködnek bennük írott parancsok, 
nem engednek, újra és ezerszer újra visszajönnek 
– és szúrnak, mert egyebet nem tehetnek.

Szúrj hát te is, de ne engedd ezt a földet, magyarom, 
ha nem lehetsz már benne szálfa, legyél hát cserje, 
vagy legyél csak gyom.

S hogyha nem élhetsz magadnak, 
virágod legyen mérges, mint a kutyatej, 
ágaid legyenek tüskések, mint a vadrózsa, 
legyenek görbék, mint a galagonya, 
gyümölcsöd legyen fanyar, mint a vadkökény, 
vagy legyen keserű, mint a farkasalma, – 
csak bőven termő bamba diófája ne legyél senkinek.

Ez a föld a tiéd, tartsd hát meg magadnak, magyarom, 
ha nem lehetsz már benne szálfa, legyél hát cserje, vagy legyél csak gyom.

Tanítódat, tanárodat becsüld és tiszteld céllal, a székelyvajai iskolában a múltban tanító pedagógusokat meghívták a falutalálkozóra. Ennek nagy örömmel eleget is tettek a kedves meghívottak: Kajcsa Jenő, Kajcsa Gyöngyvér, Schuller Jolán, Szabó Teréz, Bán Irén, Kovács Éva, Antal András, Antal Sára, Ráduly György, Ráduly Margit, Sebestyén Mária, Kiss Edit, Papp István, Mátó Erzsébet, Józsa Gabriella.

Kajcsa Jenő tanár úr felkészülve érkezett az eseményre, mint a múltban annyiszor, és köszöntő beszéde után a saját versét olvasta fel. ĺgy hangzott:

Magyar az én anyanyelvem,
ő a szívem! ő a lelkem!
őáltala vagyok! Élek!
sírok, kacagok, remélek!
Arany János s Ady nyelve,
szépségekkel bőven telve,
véle kelek véle nyugszom,
örvendek vagy haragszom.
Népem ősi öröksége,
féltett kincse; legfőbb éke,
véremben ég, ott hordozom,
igéivel imádkozom.
Ha ember vagy, legyen elved!
becsüld meg szép anyanyelved!
hagyd fiadra, leányodra! – virágozzék századokra!

A találkozó alkalmával pedagógusokat, sportolókat (a hajdani futballcsapat tagjait, akik a megyei bajnokságra is eljutottak), a székelyvajai fúvószenekar alapító tagjait díszoklevéllel jutalmazták, felelevenítve ezzel hajdani tevékenységük. Orbán Katalin a fúvószenekarnak állított emléket képek segítségével.

Székelyvaja mélyebb megismertetésére könyvbemutatót szervezett a két helyi pedagógus. Szabó Emília Székelyvaja falumonográfiáját Farkas Ernő tanár úr méltatta, közreműködött Tollas Gábor István színművész és Andrási Zoltán a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja. László Julianna Vidám vajai villanások címmel vidám történeteket olvasott fel a nézők szórakoztatására. Dósa Erzsébet volt gyulakutai tanítónő, mint a falu szülötte felelevenítve a múltat örömét és elismerését fejezte ki az egybegyűlteknek.

Az elemi tagozatos diákok is megmutatták kis műsorukkal, amely furulyajátékból, táncból és népdaléneklésből tevődött össze, hogy méltó utódaik lesznek a mai vajaiaknak. Csatlós Beáta és barátnője, Antal Andi könnyűzenével szépítették a nap hangulatát.

A néphagyomány tisztelete áradt a szentgelicei néptánccsoport táncából. Oktatójuknak sikerült átszármaztatni az igazi népi kultúrát. A néptánc koronáját a Bekecs néptáncegyüttes csodálatos tánca jelentette. Nótázgatni László Ferenc és Kodó Győző zenészek hívták a jelenlevőket.

Zenei műfajváltás következett, amit Szabadi Nóra és Ördög Miklós Levente színészek követtek el könnyűzene koncertjükkel.

A falutalálkozó nem jöhetett volna létre, ha nincsenek olyan szervezői, mint a Székelyvajáért Alapítvány tagjai és szimpatizánsai. Nagyrészt vállalt a szervezésben Menyhárt Bálint székelyvajai tanácsos és Ciatlos György tanácsos is.

Anyagi támogatással segítette a rendezvényt az Ákosfalva község polgármesteri hivatala és Osváth Csaba polgármester, helyi polgárok: Magyari József, Keresztúri Ilona, Bârsan Corina, Szövérfi Zoltán, és a helyi lelkész, Pápai László.

A találkozó egyik legfontosabb értéke az összefogás volt a falubeliek körében. Utcák szerint csoportosulva: Újváros I., Újváros II., Áj utca, Kóródi utca I., Kóródi utca II., Kóródi utca III., Templomköz-Fő út-Hostát, saját költségén egy-egy bogrács gulyást főzött a falubeliek és vendégek számára.

Nagy volt a lelkesedés, mindenki próbálta kivenni a részét a munkában az asszonyok a süteménykészítésben és főzésben, a férfiak a főzésben, a kaszálásban, színpadkészítésben, sátorállításban stb.

Szép volt székelyvajaiak, dicsőség Istennek és a székelyvajaiaknak.

Szabó Emília