Nehogy valaki azt higgye, örömkönnyeket hullatok bánatomban, nem, kérem szépen, a bú sós cseppjeit eregetem, amikor rágondolok, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva, egyes biztosítótársaságok kényének-kedvének. Úgy kb. harminc éve fizetem a személygépkocsik után járó kötelező biztosítást, és hála Istennek még soha nem kellett egyetlen vasat se elköltsön ebből egyetlen biztosító se miattam. Most azonban úgy történt, hogy önhibámon kívül balesetet szenvedtem, így a biztosító – jelen esetben az ASIROM VIENNA INSURANCE GROUP – rám, mármint az autómra kellene költsön egy kis pénzecskét, ám úgy veszem észre, ettől sokkal jobban vonakodik mind attól, hogy a pénzt elvegye a biztosítás megkötésekor. Pedig mennyi gyönyörű ígéretet reklámoz az a biztosítást hitelesítő lapocska! Hatalmas összegek papírra vetve, melyek onnan természetesen sose kelnek ki, a valóságban csak némi aprópénzzé válnak, és véletlenül sem fedik a kár valódi értékét. Gyors ügyintézést ígérnek, ami azt jelenti, hogy én furikáztatom a sérült autót jobbra-balra, várom a szakembert, aki felbecsüli a kárt, természetesen csak miután telefonon több órás zenehallgatások mellett várom, hogy Bukarestben valaki felvegye a kagylót és számot adjon Kolozsvárra egy kártérítést célzó dosszié megnyitására. Mert a helyzet az kérem, hogy amióta „decentralizálódunk” minden a fővárosba költözik. A helybéli ASIROM székhelyén senki szóba se áll az emberrel, míg számot nem kap a központból. Ezt aztán már én is decentralizációnak nevezem, hogy a macska rúgja meg! Így várok már több mint egy hónapja, és nem történik jóformán semmi. Megpróbálok emailon érdeklődni – mert a sok zenehallgatást a telefonom már kezdi nem bírni – de a szerencse itt sem kedvez, mert amikor végre a harmadik levélre válaszolnak, közlik velem, hogy az ügyem jól áll, merthogy foglalkoznak vele, úgy mozgatják a fülük botját, hogy már kérték is szinte egy hónap múltán a rendőrségtől a helyszínelők által kiállított aktákat. Na gondolom, akkor tényleg jól állnak a dolgok! Ezeket ugyanis én személyesen már réges-régen átadtam a kolozsvári kirendeltségnek, ahol szemem láttára (vagy talán csak szemfényvesztésből?) beiktatták a rendszerükbe, és el is postázták interneten keresztül. Na mármost, ha postakocsin küldték volna, meglehet nem érkezik meg. Ha bukdácsol is egy kissé az internetes hálózat, meglehet csak másnap érkezik meg, de már épp hetekre azért nincs szükség egy rongyos emailnak, hogy Kolozsvártól Bukarestig eljusson. Habár ki tudja, hiszen a gyorsaság is relatív, így lehet nagyon gyors bármilyen lassú ügyintézés is! Emiatt most úgy állok, hogy már több mint egy hónapja nincs autóm, a sok várakozással erre-arra meg amarra már annyi időt eltöltöttem, hogy egy új relativitáselméletet is fel állíthattam volna ezalatt. Ezt a sok sétafikálásra és várakozásra elpazarolt időt (meg pénzt is) természetesen senki meg nem fizeti, mert a biztosítótársaságokat erre senki nem kötelezi, csak engem kötelez a törvény, hogy a kötelező biztosítást tőlük drága pénzen megvegyem. Egyelőre hát várok, és újra várok türelmesen, reménykedvén, hogy a türelem végre rózsát is terem, nem csak töviseket, melyek csak engem, a károsultat szurkálnak, mert a biztosítónál nincs személy, akit megszúrhatna, ott csak személytelen csapatok vannak, ezek felé meg hiába meredeznek tövisek. Mondom én nektek feleim, nagyon jól kifundált dolog ez a globalizáltan elszemélytelenedett ügyintézés napjainkban, hogy a bánat essen belé!

Forrai István