Alighanem meg kell adjuk az új, Cioloș-féle „technokrata\" kabinetnek az ártatlanság vélelmének mintájára a szakértőiség vélelmét mindaddig, amíg konkrét tettekkel be tudják ezt bizonyítani vagy éppenséggel cáfolni. Nem másért, de ha az alapján ítélkeznénk, amit az elmúlt napokban a kormány beiktatásával kapcsolatban ez a társaság elművelt, akkor most igencsak foghatnánk a fejünket. Hát ezért mentek az emberek az utcára? Csak ilyent tud a romániai civil társadalom előállítani akkor, amikor a politikum direkt felkéri kormányzásra?

Az aggasztó válasz erre az volna, hogy igen. Látnunk kell azonban, hogy éppen a politikum az, amelynek nyomására ezt a kormányváltást erőltetett menetben kellett végrehajtani. November 4-én, szerdán lemondott Victor Ponta, következő kedden kijelölte Dacian Cioloșt miniszterelnöknek az államfő, s a rá következő kedden már fel is esküdött az új kormány. Az új miniszterelnöknek tehát kevesebb, mint egy hete volt a megfelelő személyek beazonosítására, miközben még futni kellett azért a kötelező köröket az elnöki palota és a parlament között is. Nem csoda, ha néhány hiba becsúszott ebbe a nagy rohanásba.

Ilyen hiba volt az alsónadrágmodell egészségügyi miniszteri jelölése, s nehéz diónak bizonyult az igazságügy-miniszteri szék betöltése is. Tulajdonképpen még egy becsületes kormányprogram megírására sem volt ideje a miniszterelnöknek: egy tizenhárom oldalas vázlatot tett le az asztalra, amelyet az utolsó pillanatban még kiegészített hét oldallal. De letehette volna az Ezer egy éjszaka történetét is, az is átment volna a parlament „szűrőjén”. A politikum ugyanis politikai szavazással leváltotta magát most az ország éléről. Egy évvel a választások és egy hónappal a karácsonyi ünnepek előtt mindegyik politikai párt ellenzékbe vonult úgy, hogy közben meg mindenki kormányon van.

Vannak azért aggasztó elemei ennek az összehajított kormányprogramnak. Az például, hogy még említés szintjén sem tesz említést az ország legnagyobb problémájáról, mégpedig arról, hogy a lakosság egyötöde mélyszegénységben él, egyharmada pedig úgy, hogy nem tud fenntartani egy legalább tisztes életmódot. Hangzatos szavakkal ír viszont például arról a kormányprogram, hogy az országot regionális logisztikai csomóponttá fogja varázsolni.

Bizonyos szempontból mindegy is: ugyanúgy mese volna leírni azt is, hogy felszámolják a szegénységet. Csak nehogy az legyen, hogy a Szilágyság után Brüsszelben szocializálódott Dacian Cioloș kormányalkotó nehéz éjszakáin annyira a felhőkbe emelkedett volna, hogy már nem látja a földfelszíni sártengert.
De aggódni nincs amiért: ha mégis rossz választásnak bizonyult volna a volt mezőgazdasági komisszár, megvéd minket az ország keresztapája: Liviu Dragnea, aki, miután kipakolta a bizalomtékozló Pontát a kormánypalotából, ígéri, hogy árgus szemekkel figyeli a Cioloș-kabinet minden lépését. Elvégre életbe vágó, hogy miképpen teljesít manapság a közigazgatás – s ezt most már nem átvitt értelemben kell gondolni.

Romániában, ugyebár, még terrortámadásra sincs szükség ahhoz, hogy tömegesen otthagyjuk fogunkat a szórakozóhelyeken. Visszatér-e valaha lelkünkbe a biztonság érzése? Kétséges: egy ideje már nem azt a világot éljük. De sokan még csak most veszik észre.