2012. február 4., szombat
Ma Ráhel, Csenge napja van

Alig-életek üzenete

Csinta Samu 2010. augusztus 19., csütörtök 18:07 | Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 31., kedd 16:20

Csecsemők égtek halálra egy bukaresti kórházban. Tragikus, de egyedi eset, vélhettük sokan a hír első óráiban, amikor még csak a síró hozzátartozók, a megdöbbent bámészkodók arcát láttuk a hírtelevíziók képsorain. Mert hogy ilyesmi egyszerűen nem történhet meg.

csintasamuA kép ma már sokkal árnyaltabb. Ha csak a visszafogott orvosi véleményeknek adunk hitelt, akkor is drámai módon rajzolódik ki előttünk a rögvalóság: szinte bárhol, bármikor előfordulhat hasonló tragédia. Az alulfinanszírozottság, a rossz gazdálkodás, az emberi-szakmai igényességnek az adott körülmények között szinte törvényszerűen bekövetkező erodálódása országszerte időzített bombaként ketyegő egységekké alakították az egészségügyi intézményeket. Azokat a helyeket, amelyekkel az ember többnyire a gyógyulást, a megnyugvás reményét rokonítja.

A giulești-i kórházi dráma minden jel szerint csak a jéghegy csúcsa. A mélyben olyan állapotok dúlnak, amelyekről talán fogalmunk sincs, és amelyek „konzerválásának” felelőssége is nehezen azonosítható. Ha mégis megpróbálnánk, akkor az első számú mindenképpen az egészségügyi miniszteré, még akkor is, ha aránylag új tárcavezetőként még nagyon sok fehér folt lehet Cseke Attila tárgyismeretében és tájékozottságában-tájékoztatottságában. Lemondása automatizmusként kellett volna kövesse az eseményeket, ahogy az felelős politikai osztállyal rendelkező országokban rendre megtörténik. Még akkor is, ha tudjuk: pech, hogy éppen minisztersége alatt süllyedt a román egészségügy ezekbe a mélységekbe, szegényedtek el végzetesen a kórházak. Az orvostársadalom öntudatosabb része évek óta hangoztatja, hogy a folyamat csak erre vezethet, és a már régen halaszthatatlan, mégis halogatott tényleges reformintézkedéseknek óhatatlanul lesznek áldozatai. A barikád mindkét oldaláról.

A csecsemők hozzátartozóit érthető módon aligha érdekli mindaz a szakmai-erkölcsi mélyrepülés, ami idáig vezetett. Feltéve, ha egyáltalán ez a gödör legmélyebb pontja. Az idén megrendszabályozott családorvosi rendszerhez hasonló módon működik több szerencsésebb országban az egészségügyi ellátás. Nálunk azonban egyelőre az a megközelítés a domináns, miszerint a rendteremtési kísérlet egyetlen „eredménye”, hogy csak a „legelszántabb” betegek kerülhessenek orvos elé, kaphassanak receptet, szakorvosi beutalót. Hasonlóan bűnösen általánosító és demagóg állítás, hogy a kórházak önkormányzati tulajdonba adása óta elhalálozott betegek az átmenet áldozatai.

A következményeket ettől függetlenül vállalni kell, és nem csak a giulești-i kórház vezetőinek. A finanszírozási gondok, a korrupció mellett ugyanis az egyre mostohább körülményekhez hozzákövesedett több generációnyi intézményvezetői és orvosrutin megváltoztatása is hasonlóan fontos. Az eltávozott alig-életek most egy miniszter távozását és a reform folytatását követelik. Másképp nem mehet tovább.

 

Cikk hozzászólás




Hozzászólás száma:    Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a hozzászólási szabályzatot
Rendezés: Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: 31  Oldalak:   1
31.
Csíki Anonim
|
2010-08-31. kedd, 10:27
"Hasonlóan bűnösen általánosító és demagóg állítás, hogy a kórházak önkormányzati tulajdonba adása óta elhalálozott betegek az átmenet áldozatait." ??????? Ez mit is jelent, Samu bácsi?
Me' vagy tízszer is elolvastam... S gondoltam, valaki még észreveszi, és helyesbítenek... :-)
Vagy én vagyok zavaros???
30.
Anonim
|
2010-08-27. péntek, 11:24
29. Anonim
És ezzel hova akarsz kilyukadni? Hogy az egészségügy katasztrofális működéséért a főpolgármester a felelős? Akkor az egészségügy miniszter miért felel? Egyáltalán felel ő valamiért? Vagy csak úgy ott van, mint krumplin a csimasz? Szerinted, a főpolgármester blokálta a posztokat?
29.
Anonim
|
2010-08-26. csütörtök, 18:18
S a főpolgármester véletlenül nem szakember az egészségügyben?
28.
Anonim
|
2010-08-25. szerda, 06:44
Igy van anonim 27- es ezt nem csak o mondta hanem a fopolgarmesteis a sajto tajekoztatojan,mar egy eve hogy Bukarest adminisztralasaba vannak a korhazak felsorolta a fejleszteseket szinte mindegyik korhazba van fustjelzo csak vagy nincs bekotve ,vagy kapcsolva,es egyesek azt gondoljak ha lemond a miniszter attol felelosegel vegzik majd a munkajukat azok akik azzal vannak megbizva,
27.
Anonim
|
2010-08-24. kedd, 18:39
Elitelik azt a novert aki szolgalatban volt ,egyetertek ezzel ,de !!!!!!! hol van a villanyszerelo aki ilyen munkat vegzett ,hol van a korhaz adminisztratora pl aki atvette a munkat ,es meg lehetne egy parat sorolni es azt hiszem a tevebol latott hirek utan hogy Cseke ur mar tisztara mosta kezeit,mert ha jol tudom volt olyan kijelentese hogy a korhaz nem az o korebe tartozik hanem a bukaresti onkormanyzathoz
26.
Valaki Más
|
2010-08-23. hétfő, 21:49
Igen szép "beszédek" folynak le ebben a topikban is.
A megtörtént dolgokat már visszacsinálni nem lehet.
Részvétem a családoknak.
Csak egy percre álljunk meg és nézzünk magunkba. Gondoljunk bele mit érezhet egy anyuka, aki pár napos gyermekét elvesziti. Ezt tegyétek.
Várta, imádkozott, hogy minden rendben legyen.
Aztán probáljatok meg ismét politizálni, nem hiszem, hogy menni fog.
Részvétem a családoknak és hozzátartozóiknak.
Üdv. Valaki Más
25.
Anonim
|
2010-08-23. hétfő, 16:15
Kedves anonim24- ha latod ha nem resze vagy .
24.
Anonim
|
2010-08-23. hétfő, 13:56
Ez egy romlott ország s rendszer. Minden terűleten. Aki ezt nem látja maga is megérdemli, hogy része legyen. Pont.
23.
létrafok
|
2010-08-23. hétfő, 10:51
Aszongya:

"Sz...ba csak azt lehet taposni, aki/akik engedik!"


Igy, felkiáltó jellel! Sz...ba csak azt lehet taposni, aki/akik engedik!- még egyszer megrágom, izlelgetem az értelmét.
Van képed igy a háttérből belerugni azokba akik hittek abba, nem kevesen életüket is adták érte (!!) anno' hogy az utókor majd ha nem is tiszteli, legalább nem mocskolja be nemes tetteiket. Igen, ott lehetett például a te felmenőd is, remélem...
Nem sorolom, hogy miért. Igy nem érdemes. :(

És akik megélték az alábbiakat, azok most jól szájba vágnának! Meg is érdemelnéd.

Tatárjárás
Mohács
Habsburg
1848-49
Arad
trianon (szándékosan kis t)
'56
kommunizmus
államositás
kényszermunka
'89
fekete március
románositás
És sorolhatnám, de fölödleges mert neked semmit se mondanak.

Nem utolsó sorban azok a hozzátartozók akik elveszitették szeretteiket a cikkben is emlitett felelőtlen, korrupt, stb. emberek miatt!

"Sz...ba csak azt lehet taposni, aki/akik engedik!"

Ezek az ártatlan gyermekáldozatok most tudod mit mondanának? Tudod mit?

Isten óvja népünket, hogy hozzád hasonlóak vezessék.

Ott alább még van egy szösszenet, arra nem is válaszolok.
22.
Anonim 13
|
2010-08-23. hétfő, 09:39
20. Anonim
Igazad van, „a romanok nem kerik a lemondasat”. Így van, nem tüntetnek az Egészségügyi Minisztérium előtt. Elég úriembermódjára, méltósággal viselik a történteket. Kínosan kerülik a nacionalista felhangokat. Ennél azért, sokkal rosszabbra számítottam.
Úgy emlékszem, én sem állítottam, hogy a bukaresti főpolgármester követelné a lemondását, így aztán a nem is értem, hogy mire reagáltál. Vagy felvetsz egy problémát, s aztán le is reagálod? Vigyázz, mert a végén saját magaddal fogsz vitatkozni.
Ha viszont figyelmesebben elolvastad volna a 13-as első részét, akkor rájöttél volna, hogy ilyen esetben ildomos lemondani, még akkor is ha „nem kerik”.
21.
Anonim
|
2010-08-22. vasárnap, 20:26
Anonim 20, bizony-bizony nekem egyáltalán nem "tetszi" ennek a szépen kigömbölyödött kontárnak a működése, aki eleinte azzal röhögtette magát, hogy az egészséges táplálkozásról értekezett. Mégis mennyire lehet hitelesen beszélni erről a témáról ilyen szép vastagra hízva? Most azonban sokkal komolyabbra fordult az ügy, csecsemők égnek el, ő pedig vigyorogva vonogatja a vállát. Neked, úgy látom, "tetszi". A hozzád hasonlók miatt élnek és virulnak az ilyen gátlástalan gazemberek.
20.
Anonim
|
2010-08-22. vasárnap, 18:59
Anonim 13- figyelmedbe ajanlom a fopolgarmester sajto tajekoztatojat.azt hiszem van mit nezned de azt is hogy a romanok nem kerik a lemondasat kiveve Adrian Paunescut akinek meg annyi koze van hoza mint nekem vagy neked.Lajta te pedig ha nem tetszi ne hallgasd de foleg ne hablagyolj itt ossze mindenfelet a mas szerencsetlensegebol fakadoan.
19.
Lajta
|
2010-08-22. vasárnap, 14:23
Teljesen elképedve hallgattam Cseke bárgyú megnyilvánulásait az ügyben. A tragédiát mellékesen említve fűnek-fának köszönetet modott a bátor helytállásért és a közösen elvégzett sikeres munkáért.MIUTÁN ELEVENEN ÉGETT 11 CSECSEMŐ! Ez az ember vagy nem normális (szégyenlős vigyora, miközben a tragédiával kapcsolatos újságírói kérdésekre válaszol ezt látszik alátámasztani), vagy pedig nagyon fontos megbízatása van valahonnan messziről, hogy az egészségügyet teljesen szétverve kiszolgáltassa a pénzéhes hiénáknak, és ezt mindenképpen végre akarja hajtani, akár szénné égett csecsemők holttestén keresztül is.Emlékszünk még az anyaországi horváthágnesekre? Ugyanaz az idiotizmus, ugyanaz a teljes szenvtelenség emberi lények szenvedése iránt, ugyanaz az eltökéltség a rombolásra. rmdsz-es politikusként került a székébe, és tettei, megnyilvánulásai ennek az alakulatnak az emberi-erkölcsi értékrendjét tükrözik.
18.
Anonim75
|
2010-08-21. szombat, 14:55
Sz...ba csak azt lehet taposni, aki/akik engedik!

A tobbi "ertelmes" autonom agymenesedre mar megkaptad a valaszt az elottem szoloktol....
Inteligens(?) kerdesedre valaszolva:
"Az eredménye meg az lesz ami odaki. Csúfos bukás. Meg is érdemlik. A sajnálatos csak az, hogy a politikai előjel itt éppen forditva lesz. Ami egy újabb "szép jövőt" vázol fel a számunkra. Autonómiát!!" - irtad.
Na akkor most "szinkronizalom" neked a valaszom: ILYEN ARON (ertsd artatlan, magatehetetlen gyerekek/felnott betegek meg amit meg akarsz) NEM KELL!!!
Amugy koszonom, jol megvagyok. Nincsenek komplexusaim a kiletemmel kapcsolatban. Mindenki vegezze csak a munkajat TISZTESSEGGEL! Szerinted az autonomia megtanitja majd a tisztesseget? Mert ha igen akkor a vilagon CSAK autonom tartomanyok/varosok lennenek....

Amugy lenne egy kerdesem....Hogy kerult e cikk es a sajnalatos esemeny kapcsan az autonomia az asztalra?
17.
Anonim
|
2010-08-21. szombat, 11:03
Csak meg annyit hogy a cikk irotol a az emberi-szakmai erodalast emeltem ki,Punctum!
16.
Anonim
|
2010-08-21. szombat, 10:54
Tevedni tetszik anonim 13- ellenkezoleg en azon vagyok fen akadva hogy ahol mar 2x megeget csecsemo az incubatorba ott hogy mertek 3x-ora is ott hagyni oket bezarni es elmeni "chefuialni" Maria nevnapot????Engem nem agaszt a miniszterek szemelye inkabb az kozvetlen megbizott szemelye!!!Mert ha a gyerekem ott fekszszik az intenziven es magara haggyak barmi tortenhet meg bele gondolni is rossz.,mert az intenzivre nem nyaralni teszik a betegeket. Meg egyszer hogy megertse felolem le is fel is mondhat ha az egeszsegugybe olyan szemelyek maradnak akik azt mondjak"Oricum ar-fi murit"es en ezzel lezartam a velemenyemet.
15.
Anonim
|
2010-08-21. szombat, 10:44
Amit én nem értek, az a maneger--i politika, amelynek alapján olyan személyek irányíthatnak olyan inézményeket és tevékenységeket, amelyről halvány elképzelésük sincs. És ez sajnos nemcsak az egészségügyben van így. Tehetetlen, hozzá nem értő (de jó nagy fizetéssel rendelkező) vezetők, akik bizonyítási vágyaikat kiélve keménykednek tenni tudó és tenni akaró alkalmazottaikkal, akiknek még azt a kevés munkakedvét is elveszik, ami esetleg még megmaradt. Nem elég egy-egy miniszterről lemondani, vagy azt lemondatni. Erről a torz stratégiáról kellene lemondani és a fair-play elv alapján hozzáértő, igazi szakembereket promoválni. Részükről még a "keménykedést" is elviselné az alkalmazott.
14.
Anonim 11
|
2010-08-21. szombat, 10:42
12. Anonim
Vagyis, neked ennyit sikerült felfognod a válaszomból. Hát, ez a te bizonyítványod.
13.
Anonim
|
2010-08-21. szombat, 10:39
10. anonim
Fennakadtál az „egy egyenes dereku magyar lemond”-ásánál. (Nem tudom, mennyire egyenes a dereka, és te sem tudhatod), de:
- Ha egy civilizált országban (nem valamiféle banánköztársaságban) történik egy nagy vonat szerencsétlenség, akkor a közlekedési miniszter azonnal benyújtja a lemondását. Nem azért mert ő vezette rosszul a mozdonyt vagy ő állította volna rosszul a váltót, hanem mert mindennek ami közlekedés, így a vasútnak is, ő a legfőbb működtetője és a NEMműkődésért is ő a legfőbb felelős. Ilyen a miniszter élete. „Riscul meseriei”, ahogy mondja a román.
- Tehát, ha a román egészségügy csődöt mondott, akkor a legfőbb működtetőnek és direkt felelősnek ildomos lett volna azonnal lemondania. Ezt becsületbeli lemondásnak nevezik. Arról most nem is beszéljünk, hogy 9 hónapi ténykedése alatt egyetlen épkézláb intézkedése se volt. Szerencsé(nk)re (és főleg az rmdsz szerencséjére) a Boc-kormány még többet szerencsétlenkedett, így az egészségügyben történtek nem voltak kirívóak.

Ami viszont már el sem jutott parányi kis korlátolt agyacskádig az az, hogy Cseke Attilának el se szabadott volna vállalnia az egészségügy irányítását, mert NEM SZAK-EM-BER. Cseke Attila, végzettségének és munkatapasztalatának megfelelően leges legfennebb prefektus lehetne, de semmi esetre sem egészségügy miniszter. Nem értem, nincs a magyarok között egy olyan orvos, aki szaktekintélynek számít?? Szégyen!! Még orvosnak is borzasztó kemény dió a jelenlegi román egészségügy, amennyire le van züllesztve.
A bukaresti főpolgármester például már alkalmas volna egészségügy miniszternek, mert orvos, sebész főorvos, egyetemi tanár és egy országos viszonylatban tekintélyes fővárosi korházat vezetett hosszú időn át. Ezzel szemben Cseke Attila mit tett az egészségügyben mostanáig, AMIÉRT az egészségügy élére állították???
12.
Anonim
|
2010-08-21. szombat, 09:57
Soha nagyobb gondod problemad ne legyen neked az eletbe !!!!Ezzel a velemenyel mar egyebet nem tudtal kezdeni???Amugy nagyon birom amikor a helyes irasba kotnek bele az azt jelenti hogy nem tudnak mit kezdeni az iras tartalmaval.Es ez jo!!
11.
Anonim
|
2010-08-21. szombat, 09:23
10. Anonim

Nem „romai papai”, hanem római pápa.
Nem „feledatal”, hanem feladattal.
Nem „megbizot”, hanem megbízott.
Nem „alkalmazot”, hanem alkalmazott.
Nem „felnot”, hanem felnőtt.
Nem „maga tehetetlen”, hanem magatehetetlen (ebben az esetben). Én mondhatnám, hogy maga tehetetlen abban, ami a magyar helyesírását illeti. De már ami a logikáját illeti, abban teljesen magatehetetlen, mert ebben az esetben ki végezte felelőséggel a munkáját? Ai înţeles, dragă? Cu mintea ta comunistă, stupidă, Nord-Coreană.

U.I. Nem ártana, ha megpróbálnál magyar karakterrel írni!!
10.
Anonim
|
2010-08-21. szombat, 08:43
Felolem lemondhat akar o akar az allam elnok meg a romai papai is de jobb volna ha egy a feledatal megbizot szemely feleloseggel vegezne a munkajat nem razarja hermentikusan magneses kartyaval az ajtot az apoltakra es Maria nevnapozni megy .Vagy miert nem serult meg egy alkalmazot vagy felnot??Es nem ez volt az elso eset abban a korhazba hanem a harmadik amire azt szoktak mondani az isten igaza.Vagy a kovetkezo beutaltakat vigasztalja az a tudat ,hogy nem baj ha megegek egy egyenes dereku magyar lemond, vagy az volna a remenye hogy nem hagynak magamra megegni es ott van a helysegbe az apolo ha gond van azzonal intezkedik menti a maga tehetetlen beutaltakat.Es a felelotlenseg netovabbja le komunistazni valakit ha az felelosegel vegzi a munkajat nem artana onvizsgalatot tartani akkor.A-i inteles?
9.
Anonim
|
2010-08-20. péntek, 19:11
Anonim 1 -nek van igaza olvasd még egyszer el.
Az lett volna a lovagias ha le mond a miniszter . Megmutatta volna hogy kell cselekednie egy igaz egyenes derekú magyarnak. Ha ....
8.
Anonim
|
2010-08-20. péntek, 18:44
6. Anonim, vagy lehülyitett Észak-Koreai párttagként végezzünk önvizsgálatot és önbírálatot, mindannyian?? n-am înţeles!!
7.
Anonim
|
2010-08-20. péntek, 18:41

6. Anonim, vagyis **** a villanyszerelőt s a takarítónőt és azzal minden el van intézve?????

6.
Anonim
|
2010-08-20. péntek, 17:15
Szomoru hogy 11 alig-eltek kell megigyak a levet a felnotek hanyagsaganak ,felelotlensegenek.(szigeteletlen vezetekek egy most modernizalt reszlegen,apoltak magara hagyasa, az apolok tova fele szaladtak amikor lattak hogy baj van)lehet szidni akarmit ,akarkit porgetni a minisztereket,de inkabb jobb volna lelkiismeretesen feleloseggel vegezni a munkat ki ahol amit valalt s hanem ne valalja,nem mindig a mas hata mogebujjni es onnan ujjal mutogatni.
5.
Anonim
|
2010-08-20. péntek, 17:06
Mármint, kik tapostak téged bele a szarba??
Szerinted, az autonómia egyenlő azzal mintha egy másik országba költöznél??
Szerinted, kiket terhel a felelősség ezért a szerencsétlenségért??
Szerinted, ki(k) vállalták magukra az egészségügy vezetését??
Szerinted, egy esetleges székely autonóm régió, kik által lenne vezetve??
4.
létrafok
|
2010-08-20. péntek, 15:16
Mármint milyen áron nem? Hát nem beletapostak egészen a sz...ba?!! Normális ember nem marad ezekkel ebbe a balkáni mocsárba.
3.
Anonim75
|
2010-08-20. péntek, 13:04
- ilyen aron koszonom NEM KELL az autonomia!!!
Viszont KOVETELEM a tisztesseges ellatast, az emberhez melto eletet ugy betegkent mint adofizetokent!!!
2.
létrafok
|
2010-08-20. péntek, 10:29
Ez a sajnálatos esemény is azt mutatja, hogy a jelenlegi román koalició is a gyurcsányi utat járja, már réges rég. Ha megfigyeljük, hogy itt sincs semmiféle polotikai következménye a kormányzás már-már röhelyes magatartásának, talán a "miénkek" ki is bérelték a dobogó legfelső fokát. Ez is egy rekord...
Az eredménye meg az lesz ami odaki. Csúfos bukás. Meg is érdemlik. A sajnálatos csak az, hogy a politikai előjel itt éppen forditva lesz. Ami egy újabb "szép jövőt" vázol fel a számunkra. Autonómiát!!
1.
Anonim
|
2010-08-19. csütörtök, 19:04
A miniszternek mindenképpen az lett volna a legokosabb lépése, ha részvétet nyilvánít a hozzátartozóknak és bejelenti a lemondását. Lovagias lett volna, megmutatta volna itt a balkánon, hogy hogyan kellene, viselkedjen egy európai. Meg aztán előbb-utóbb így is, úgy is a fejét fogják venni. És minél később lépik le annál dicstelenebb lesz a távozása.
De ennél még okosabb akkor lehetett volna, ha egyenesen el se vállalja a tárca vezetését, mert:
- Egyrészt nem szakember, nem ért az egészségügyhöz.. Láthatta, hogy orvos elődei se nagyon tudtak megbirkózni a feladattal.
- Másrészt nem erre kapta a megbízatást a választóitól. Ez egyébként RMDSZ-es betegség, hogy azt hiszik, azért kapják a szavazatokat, hogy aztán Bukarestben mindent elkövessenek Románia megváltásáért. Nem az ők dolguk Románia megváltása. Ők azért vannak odaküldve, hogy a rommagyarság nemzeti/etnikai érdekeit képviseljék.
Találatok: 31  Oldalak:   1
1 EUR 4.35 RON
1 USD 3.30 RON
1 GBP 5.23 RON
100 HUF 1.49 RON
1 XAU 186.63 RON
=

Hirdetés

Csíkszereda

Szombat
éjszaka

Hóesés valószínű
Vasárnap

Helyenként felhős
Vasárnap
éjszaka

Hóesés valószínű
Min: -14 °CMax: 2 °CMin: -1 °C

Székelyudvarhely

Szombat
éjszaka

Hóesés valószínű
Vasárnap

Helyenként felhős
Vasárnap
éjszaka

Hóesés valószínű
Min: -9 °CMax: 1 °CMin: -2 °C

Marosvásárhely

Szombat
éjszaka

Hóesés valószínű
Vasárnap

Borús
Vasárnap
éjszaka

Hóesés valószínű
Min: -7 °CMax: 4 °CMin: -3 °C

Feliratkozás hírlevélre