Szőke László

Szőke László

Amikor a bíró(ság) veri ki a biztosítékot

2016. november 24., 14:312016. november 24., 14:31

2016. november 24., 14:332016. november 24., 14:33

Tudom, tudom, bíró fölött mi, egyszerű halandók nem ítélkezhetünk, legfeljebb az ítélettel kapcsolatos fenntartásainkat fogalmazhatjuk meg – ha van merszünk.

De Udvarhelyen, Székelyföldön rendkívül kesztyűs kézzel bánunk bíróinkkal, mintha őket nem érhetné utol a szabad véleménynyilvánítás szele, pedig igen. Egyszer már el kell jöjjön annak is az ideje, amikor bíróságaink és bíróink viselt dolgairól is esik néhány szó. És most itt az idő.

Kedden az udvarhelyi bíróság nem adott helyet az ügyészség kérésének, nem helyezte 29 napos előzetesbe ifj. és id. Pui Bélát a hétfői autóleszorítás, illetve késes hágyászkodás ügyében. Pedig vannak tanúk, videofelvételek, a helyi rendőrség is megerősítette, hogy Puiék nemcsak Pethőre jelentettek veszélyt, akit késsel fenyegettek, hanem a járókelőkre is. Ráadásul minden fényes nappal, a városközpontban történt.

Kedves bírónő, egy pillanatig sem próbálnám én a törvény bötűje ellenében számonkérni, különösen nem nyilvánosan. De az istenért, ha nem Puiék jelenthetnek közveszélyt erre a városra, akkor ki? Teljesen mindegy a többi körülmény, ha én nem korlátozhatok senkit a szabad mozgásában, ráadásul késsel fenyegetve, nyílt utcán, akkor Pui hogyan? Igaz, nem láttuk a Puiék elleni mostani bizonyítékokat, de láttuk a kézdivásárhelyi „terroristák” elleni vádban felhozottakat, amiért ők hónapokig ültek vizsgálati fogságban. És ők csak „terveztek” valamit, ha igen egyáltalán.

Persze, kell a polkorrektség, ügyelünk a kisebbségek jogaira, na de ennyire? Ráadásul itt szó sincs arról, hogy valami szociálisan hátrányos família garázdálkodna az éhenhalás küszöbén. Ez egy családi klán, hát én kell mondjam Önnek?

Igaza van, ugyanezt a kérdést feltehetném a gazdasági rendőrségnek, az adóhatóságnak, a polgármesteri hivatalnak, az ANAF-nak, a DIICOT-nak, a SRI-nek stb. Hogy van az, hogy egy szemmel láthatóan semmiből élő família szembe röhöghet egy egész várost, szabályokat, törvényeket? Hallom, az egyik szomszédos faluban kaptak termelői engedélyt virágárusításra. Hát nem kéne megnézni, hogy ugyan hol és hogyan kertészkedik ez a dolgos család? Most komolyan, hogy van pofájuk bárki mást számonkérni és ellenőrizni, amikor ezek a semmirekellők itt ágálnak és fenyegetőznek az orrunk előtt?

Kedves bírónő, tetszik vagy sem, Ön sem bújhat el a törvénycikkelyek mögé. Az Ön döntéseinek következményei vannak, amit nem intézhet többé el csak azzal, hogy hát, ennyit tehettem. Illetve, de, elintézheti ennyivel is, bocsánat, csak többé nem névtelenül.

Kedves elnök asszony, el tudom képzelni, fogalma sincs arról, hogy mi zajlik az üvegkalitkán kívül. Megértem azt is, hogy nyugdíjazása előtt, a jelentős nyugdíjtöbbletért érdemes volt elfogadni a helyi bíróság elnöki székét. De kérem, még mielőtt alulról szagolná az igazságszolgáltatást, rázza meg magát, s törjön ki ebből a tájba simulós szerepből. Különben Önre és az Ön által vezetett bíróságra szakad az ég, amit egy pillanatra sem szeretnék – Puiékra való telintettel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Szüszer Róbert

Szüszer Róbert

Minden érthető, ugye? Na fogd meg a söröm!

Miért nincs tej és kifli a Hargita megyei iskolákban? Mert kormány, mert kiírás, mert tavalyi program, APIA és elszámolás, mert na. Mi nem világos?

Kozán István

Kozán István

A kevesebb néha több – még költségvetésben is

Hiába adta el bombasztikus sikerként Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata a megyei önkormányzat 2024-es büdzséjét, nagy a gyanúnk, hogy a múlt héten elfogadott költségvetés fogja a legnagyobb fejfájást okozni Hargita megyének.

Kozán István

Kozán István

Csedő a beázásokat fürkészte, Ráduly kigondolta, Korodi megépíttette

Jottányit sem csorbult volna Csíkszereda jelenlegi városvezetésének érdeme attól, ha Korodi Attila polgármester megemlíti elődjének, Ráduly Róbert Kálmánnak a nevét a hídavatón.

Kozán István

Kozán István

Nem vitás, hogy lesz baleset – csak ki kell várni

Csak idő kérdése, hogy mikor következik be egy katasztrofális közlekedési baleset a „tarzani” gyorshajtók miatt. Lengyel rendszámú autókkal közlekedőkről van szó, akik lakott területen évek óta olyan tempóban róják a kilométereket, aminek sosem jó a vége.

Kozán István

Kozán István

Mindenkinek azt, ami jár!

Oly sok megaláztatás és arculcsapás után szombaton délelőtt, ha csak egy kis időre is, de végre nem másodrendű állampolgároknak érezhettük magunkat itthon, Romániában – a csendőrségnek hála.

Kozán István

Kozán István

Kinek építették a foglalkoztatóközpontot?

Éles vita alakult ki a közösségi térben azzal kapcsolatban, hogy a Máltai Szeretetszolgálat kinek is építette a csíksomlyói foglalkoztatóközpontot. Szerintünk a somlyói roma közösségnek – ami teljesen rendben van.

Kozán István

Kozán István

Együttérzek az oktatókkal

Tíz esztendővel ezelőtt játszi könnyedséggel tartottam meg az újságírói munkáról szóló ötven perces előadást az általános iskolásoknak. Minap a húsz perc is nehezen jött össze.

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!