
Kedden a képviselőház elfogadta a kóbor kutyákra vonatkozó törvényjavaslatot. Nem tudom, van-e a világnak még egy parlamentje, amely ilyen behatóan foglalkozna a kódorgó ebekkel, és ilyen gyakorisággal, de azt hiszem, nincs. Mert egy jogállamban vannak erre hivatott intézmények, s azok teszik a dolgukat. Egyetlen régebbi jogszabály alapján. Úgy tűnhet egy kívülről szemlélődő számára, hogy nálunk pillanatnyilag ez a legfontosabb gond, mert annyit beszélünk, vitázunk róla. Pedig hát van azért egy-két fontosabb is. Az ilyen problémát úgy kell(ene) kezelni, hogy az ne adjon vitára okot. Nálunk azonban még a törvényhozók sem értenek egyet. S ez látszik a szavazás állásából. 168-an szavaztak arra, hogy a gazdátlan ebeket „eutanizálják”, 111-en viszont ellene vannak. Tizennégyen pedig nem foglaltak állást. Így aztán, az erősen megkérdőjelezhető többség akaratának engedve elfogadták a törvény szövegét az ebek kinyiffantásáról. Mert tulajdonképpen erről van szó. Ugyanis a jogszabály úgy rendelkezik, hogy az összefogott kutyákat 30 napig – nem 15-ig, mint eddig – kell egy menhelyen tartani, utána helyi önkormányzat dönt a sorsukról. Imigyen: vagy megölik őket, vagy tovább tartják a menhelyen, vagy visszaengedik oda, ahonnan összeszedték őket. Ez utóbbi a legnagyobb baromság. Ha visszaengedik, akkor miért kellett törvényt hozni? És miért kell összefogdosni? Hát azért, hogy az törvényhozók moshassák a kezeiket – ők jogszabályozták ezt a dolgot, innen tovább marakodjanak a helyi tanácsokban. Ahol majd attól függően fognak dönteni az ügyben, hogy hány gazdi van a testületben, és hány olyan képviselő, aki zsigerileg utálja a kutyákat. Mellesleg még az is latba eshet – és fog is esni –, hogy van-e elég pénze az önkormányzatnak a menhelyek működtetésére. Hogy mi lesz ezeknek a vitáknak a végkimenetele, az aligha kétséges. Méreginjekció. Hogy van állatvédelmi, állatjóléti törvényünk?! Ugyan már... Tessék csak megnézni, miként működnek jelenleg ezek a menhelyek! Hogyan kuporgatják, kunyerálják össze a fenntartáshoz szükséges pénzt.
Érdekes módon az ivartalanításról úgy tételesen, mint egyetlen megoldásról szó sem esik a jogszabályban.
Hogy mi történt kedden? Elfogadtak egy jogszabályt, amely fabatkát sem ér, nem old meg semmit. És ebben egyetérthetnek a kutyaszeretők és a kutyaellenesek is. Hogy mit szólnak ehhez a kutyák? Nem tudom. Őket kellene kérdezni...