Az Ukrajna felé tartó, kétszáznyolcvan fehér kamionból álló orosz konvojt rettegte napokon keresztül Európa és az Egyesült Államok. Zajlott a médiasegédlettel folytatott hisztériakeltés rendesen. Illetékes és illetéktelen szakértők, kommentátorok provokációt, orosz inváziót vizionáltak. A több mint gyanús körülmények között hatalomra került jelenlegi ukrán kormányzat, illetve annak nyugati támogatói trójai falovat emlegettek a segélyszállítmány kapcsán, s váltig fogadkoztak, hogy az semmilyen körülmények között nem lépheti át Ukrajna határait. Az orosz konvoj szimbolikus értelmet nyert. Stílszerűen: kísértet járta be Európát, az orosz konvoj kísértete.

A román médiában megszólaló politikusok, közvélemény-formálók szinte kivétel nélkül ukrán szemszögből láttatták, láttatják az esetet. Ami egyben az egész euroatlanti világ válsága. A hiányos történelmi ismeretekből, szelektív kollektív emlékezetből, rossz lelkiismeretből fakadó álszent aggodalmaskodásuk rendre zsigeri oroszgyűlöletbe csap át. Elismerem: Sztálin, a KGB rémtettei, az egész szovjet éra után nehéz elfogadni, hogy az, ami most van, nem azonos az előbbivel.  Azt sem merném állítani, hogy a ma Oroszországa mindenben követendő példát jelentene. De azt állítani, hogy Puskin, Csajkovszkij, Dosztojevszkij, Paszternak, Szolzsenyicin életműve nem az európai kultúra része, a helyzet félreismeréséből fakadó nagy hiba. Oroszország éppúgy része Európának, mint mondjuk, Románia.

S ha már korábban említettem Szolzsenyicint – A Gulág szigetcsoport című meghatározhatatlan műfajú könyve a 20. századi embertelenség jelképe –, hadd idézzek az 1994-ből való Az „orosz kérdés” a 20. század végén című munkájából: „Nem az a baj, hogy a Szovjetunió széthullott, ez elkerülhetetlen volt. A nagyon nagy baj – és még hosszú ideig tartó zűrzavar forrása – az, hogy automatikusan a hamis lenini határok mentén hullott szét, egész oroszok-lakta vidékeket szakítva el Oroszországtól. Alig néhány nap leforgása alatt 25 millió orosz etnikumú lakost vesztettünk, a teljes orosz lakosság 18 százalékát… Eltekintve most a gyorsan színt váltó ukrán kommunista vezérektől, még az ukrán nacionalisták is, akik a múltban oly kitartóan küzdöttek a kommunizmus ellen, és látszólag elátkozták Lenint, rögtön engedtek a csábításnak, és elfogadták mérgezett ajándékát, Ukrajna hamis, lenini határait. Ukrajna (amint Kazahsztán is) azonnal a hamis birodalmi útra lépett…” Hát erről van szó.

Nem az én tisztem eldönteni, melyik félnek van, lehet igaza a konfliktusban. Az viszont sok mindent elárul – talán az USA és az EU vezető politikusait is elgondolkoztatja –, hogy a fegyveres összecsapások által sújtott Kelet-Ukrajnát elhagyni kényszerülő civil lakosság nem nyugati irányba, Kijev felé, hanem keletre, Moszkva felé menekül.