Amióta a nagyobb területekről lecsapolták a vizet, az egykor jól ismert jelenség, a délibáb is eltűnt. Az olasz fata morgana kifejezés magyarázatánál felleljük, hogy lényege, a magasban tükröződő földi kép (Csokonai megfogalmazásában: földiekkel játszó égi tünemény) a különböző hőmérsékletű légrétegek eltérő sugár- és fénytörő képessége miatt alakulhat ki. Nyelvünkben a délibábot kerget kifejezés is tüneményszerű jellegére utal. Az ausztráliai hatalmas sivatagos területeken még feltűnik, a szomjas utazónak közelben lévő vizes élőhelyeket ígérve… Ám a címül írt, a köznapi logika és gyakorlatiasságunk szerint teljesen képtelen és persze fölösleges tevékenységnek mégis milyen valós alapja lehet napjainkban?

Nem a ritka délibábszerű jelenségekre gondolunk. Átvitt értelemben a délibáb tehát a kézzel megfoghatatlan, mert égen feltűnő valóságában nem is létező, esetleg képzelt, netán a képzelet színezte valótlanságot jelentheti. Latin eredetű szóval virtuálisnak nevezzük az ilyesmit: látszólagos, elképzelt, nem valódi, illetve lehetséges.

Ilyen virtuális valóság a világhálón megjelenített tartalom is gyakorta. Olyan, mint a királynak vitt mesebeli ajándék: van is, nincs is. Bár a mesében azért nevezhető így, mert az okos leány ajándéka (például a két szita közé zárt galamb) ténylegesen létező, ám szó szerint kézzel meg nem fogható: miközben a király az ajándékért nyúlt, a galamb kiszabadult alkalmi rekeszéből, és elröpült.

Tehát virtuális valóságot élünk meg a világháló által is. Társalogni (és nem beszélgetni) lehet ismerősökkel és ismeretlenekkel. Egy-egy „netre feltett”, vagyis a világháló segítségével megjelenített, elérhetővé, olvashatóvá, kommentálhatóvá tett tartalom kapcsán véleményt lehet nyilvánítani, másokéval vitázni, sőt vitatkozni is. Lélektani szelep. Sokan, főleg név nélkül, valósággal fröcskölnek, szavaikból süt az indulat, bántanak és vádolnak gyanús meg tiszta embereket, értelmeznek számukra alig ismert helyzeteket is.

Azt olvastam nemrég, hogy ehhez köthetően új foglalkozás jött létre. A pénzért bejegyzéseket (kommenteket) író embereké. Akik saját véleményként olyasmit fogalmaznak meg, írnak le ezekre a virtuális felületekre, amivel aztán vitát indítanak, a bejegyzéseket olvasó és azok számát szaporító személyeket izgalomba hozva, tettre késztetve. Hogy nem is olyan tegnapról mára kialakult helyzetről van szó, bizonyítja a pénzért bejegyzéseket írók megszabott teljesítménye, mértéke is. Egy-egy bejegyzésre kb. három percnyi idejük jut.

Szakmának, foglalkozásnak ugyan nem nevezhetjük ezt a ténykedést. Munkának is csupán a meghatározások értelmében: időbe kerül, emberi tevékenység eredménye, ám kétes, hogy milyen értéket hoz létre.

Kétségem arra vonatkozik: mi értelme van a látszólagos valóság alakításának, esetleg szépítésének, módosításának? Számomra, legtöbbünk számára semmi. Ám nem mindenki tartja ezt haszontalannak. A honlapokat megnézők (látogatók) száma megugrik néha egy-egy kivételesnek tűnő hír miatt. Hasonló módon azoké is, akik bejegyzéseket írnak valamivel kapcsolatban. A honlapokon elhelyezett hirdetések ára attól is függ, hogy hány személy látja a szóban forgó hirdetéseket. Egyszóval: a pénzért „sminkelik” a virtualitást.

Mindig kerül, aki a délibábfestegető cseleit beveszi, aki majd jól odaír, legtöbbször névtelenül. Azért a lufiborotválásnál alattomosabb mindez: nem pukkan ki a kreált virtualitás. Úgy vélem, nem is ártatlan tett ez a beugratósdi, heccelősdi. Idővel képes átformálni a gondolkodást, a társadalmi magatartást is.