Alapítványokat, magáncégeket, felszámolandó egészségbiztosító pénztárakat, teljesítményarányosan fizetendő orvosokat emlegetett nemrég államelnökünk a romániai egészségüggyel kapcsolatban. Beszélni azonban könnyű.
Nemrégiben egy televíziós műsorban fejtette ki elképzeléseit az egészségügy átszervezéséről Traian Băsescu államelnök. Szerinte egycsapásra megoldódnának a gondok, ha a kórházak alapítványi hátszéllel működhetnének. Ezzel az elképzeléssel csak az a baj, hogy az alapítvány sem kapna több pénzt azoknak a fenntartására. Attól, hogy más működtetné azokat, még nem lenne több munkás, aki egészségügyi hozzájárulásával támogatná a rogyadozó egészségügyet. Nem lenne több nyugdíjas, akinek az amúgy is kicsi havi jövedelméből még lehúzhatnának. És nem lenne még több munkás, aki a nyugdíjasok juttatásáért dolgozzon – hála a mindenkori kormányoknak, parlamentereknek, minisztereknek. Ugyanolyan mocsokban tapicskolnánk a folyosókon, mint eddig, és ezután is. Ugyanúgy ki kellene fizetnünk az elvileg ingyenes laboratóriumi vizsgálatokat, ugyanúgy kellene tejelnünk fűnek, fának, hogy jobb ellátást kaphassunk.
Jajj, hogy erre is van megoldása a vezetőnek. Magán egészségbiztosító pénztárak. Na ez tényleg egy jó ötlet. Egyedüli probléma az, hogy ehhez (a romániai sebes ügyintézést ismerve) legalább húsz év szükségeltetik. Vannak nekünk magánnyugdíjpénztáraink – milyen jó. Azok is lassan lassan kevesebbet kapnak, mint kaptak a kezdetekkor, hála az ötletgazdáknak. Persze ezek működésének beindulásával lassan-lassan feleslegessé válnának a megyei egészségbiztosító pénztárak – bezárják őket, és az igazgatók mossák kezeiket, nagy a hiány, fizetésképtelenné váltunk, indulhat a csődeljárás.
A harmadik nagy ötlet, hogy az orvosokat teljesítmény alapján fizessék, ne egy egységes bérezési táblázat alapján. Kérdem én, most hogyan kapják a fizetésüket. A hivatalos válasz: az egységes bérezési törvény alapján. A nem hivatalos válasz: teljesítmény szerint. Amíg egy orvos egy mandulaműtétért 400 lejt kér, miközben a páciens rendszeresen fizeti az egészségügyi biztosítást, addig senki ne próbálja meg bemagyarázni valakinek, hogy a doktor úrnak milyen nehéz. Minél többször műt, annál több pénze van. Mi ez, ha nem teljesítményarányos „fizetés”?
Jobb lenne, ha az elnök úr inkább azon gondolkodna, hogyan teheti hatékonyabbá az egészségügyet, a pénzelosztást. Az sem elvetendő ötlet, hogy szépen kiebrudalja a biztosítópénztártól az ott napot lopdosó, díszes társaságot, és helyükbe magasan képzett pénzügyi szakembereket alkalmazzon. Mert nem egy kommunista rezsimben megőszült könyvelő tehet rendet az egészségügyben, hanem egy sokat tanult, tájékozott közgazdász, aki nem csak összeadni tud.