A végeredményt még senki sem tudja, ezért hát tekintsünk is el tőle. Elviségében azonban a politikai perverzió legkifinomultabb kategóriájába tartozó jelenséggel szembesülhettünk az ENSZ genfi rasszizmusellenes és kisebbségvédelmi értekezletén előadott magyar–magyar „párbeszédkor”.
Az értekezleten résztvevő romániai kormánydelegáció RMDSZ-es tagjai és a romániai kisebbségek helyzetéről szóló kormányjelentés mellett az úgynevezett „árnyékjelentést” benyújtó civil szervezetek képviselői egymásra mutogatnak. Ki több, ki kevesebb joggal. A hivatalos küldöttséget vezető Asztalos Csaba, a Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke bizonyára saját munkáját is igyekszik pasztellszínekben feltüntetni, amikor a jelentés teljességét hangsúlyozza. Szakmailag talán nincs is túl sok kifogásolni való a dolgozaton, az objektívnek szánt hangba azonban hamis zöngék keverednek, amikor arról beszél, hogy Hantz Péter és csapata eltévedt a jelentéstételével, hiszen olyan fórumhoz fordult, amelynek asztalán csak az egyéni jogoknak van helyük. Mert ne feledjük, a formai kifogások felemlegetése – bármilyen perdöntővé is képesek válni esetenként – a lényeg elterelésének gyanúját ülteti el a hallgatóság többségében.
Mert címke ide vagy oda, a genfi fórum fontos lehetőségként kínálta magát a kisebbségi ügyekben való egységes fellépésre. Ha ugyanis a román küldöttségben helyet foglaló magyar tagok által képviselt álláspont, a közigazgatásban való magyar részvétel aránytalansága szerves elegyben kerül az asztalra mondjuk a romániai anyanyelvi felsőoktatás jelentős javításra szoruló helyzetével, igazi durranás lehetett volna belőle.
Hogy mindez ellentmondana a hivatalos román jelentésnek? Természetesen. S hogy ez lett volna a bizottság magyar tagjainak utolsó, állami pénzen való kiszállása? Arra is mérget vehetnénk. Viszont elnyerhették volna egy közösség örökre szóló tiszteletét. Ami, talán néhányan egyetértenek velem, hosszú távon cseppet sem jelentene kevesebbet a jelenlegi zsíros napidíjnál.
Sokszor hozzuk fel autonómiaügyben a dél-tiroli példát a maga – immár nyilvánosságra hozottan osztrák állami segítséggel elkövetett – erőszakos cselekményeivel együtt. Ne feledjük azonban, hogy a „puhítási” kísérletek mellett a térség autonómiája csak az Olaszország és Ausztria közti ENSZ-közvetítéssel valósulhatott meg. A genfi meghallgatások Székelyföld területi autonómiájának ügyében is hasonló részhaszonnal járhattak volna. Így viszont – bár a végeredményt még senki sem tudja, ezért hát ne is prejudikáljunk – egyelőre csak egy előre megtervezett kudarc krónikáját vetítik elő. García Márquez után szabadon.
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.31 RON | |
| 1 GBP | 5.23 RON | |
| 100 HUF | 1.49 RON | |
| 1 XAU | 183.00 RON |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -13 °C | Max: -7 °C | Min: -21 °C |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -19 °C | Max: -6 °C | Min: -19 °C |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -10 °C | Max: -1 °C | Min: -20 °C |