Szüszer Róbert

Szüszer Róbert

Gyógyíthatatlan egészségügy

2016. július 29., 12:432016. július 29., 12:43

Alig telik el nap anélkül, hogy ne törne ki egy újabb botrány az egészségügyben. Sőt, lassan már ott tartunk, hogy naponta akár több észbontó történet is kiderül. Beteg a komplett ágazat.

Hígított fertőtlenítőszerek, kórházi fertőzések, hanyagság, felelőtlenség, anyag- és eszközhiány, alulfinanszírozottság, túlóráztatás, bürokrácia, kenőpénz – ezek jutnak eszünkbe kapásból a romániai egészségügyi rendszerről. A héten derült ki többek között, hogy egy beteg pert nyert az egészségbiztosító pénztár ellen: a leukémiában szenvedő beteg mégiscsak jogosult arra, hogy a nem támogatott életmentő kezelést megkapja. A jogerős ítélet azonban már semmit sem ér, a páciens rég elhunyt. Ez a történet tökéletesen rávilágít az egész ország intézményi működésére: az élet másodlagos.

Hasonlóképpen nagy visszhangja lett, hogy számos gyógyszergyártó támogat orvosokat, gyógyszerészeket. A fejenként évi néhány száz lejtől a több százezer lejre rúgó összegeket a hivatalos magyarázat szerint kutatásokra, tanulmányírásokra, konferenciákra stb. adták a gyártók, és ez így rendben is van, teljesen korrekt eljárás. Szerintük. Az egyik idevágó jogszabály szerint megkérdőjelezhető az ilyen jellegű zsebfinanszírozás. Morális vetület is felmerül, mert nem a gyógyítás folyamatának, hanem néhány gyógyító támogatásáról van szó, amely mögött egyértelműen a termékértékesítés növelése áll. Szögezzük le máris, nem azzal van baj, hogy orvosok kaptak, kapnak különböző támogatásokat. Bárcsak az összes orvos, ápoló és technikus stb. kivétel nélkül kaphatna bizonyos összegeket teljesen tiszta és félreértelmezhetetlen feltételek között. De az még jobb volna, ha tisztességes bér járna mindannyiuknak. De ez a jelenlegi egészségügyi rendszerben nem szempont. Mint ahogy az sem, hogy minden egyes életet megmentsenek. Ezért viszont nem az orvosok, nem az ápolók a hibásak, hanem a teljes országot egy helyben tartó impotens bürokrácia.

Rengeteg olyan ember dolgozik az egészségügyben, akik fáradtságot nem ismerve minden erőfeszítést megtesznek a betegekért. Csakhogy vesztésre állnak egy olyan rendszerben, amely a beteg gyógyítása során nem a hatékonyságot, hanem a papírozást tekinti elsődlegesnek. A finanszírozás kérdése pedig önmagában vicc. Egészen pontosan egy rosszízű tréfa.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Szüszer Róbert

Szüszer Róbert

Minden érthető, ugye? Na fogd meg a söröm!

Miért nincs tej és kifli a Hargita megyei iskolákban? Mert kormány, mert kiírás, mert tavalyi program, APIA és elszámolás, mert na. Mi nem világos?

Kozán István

Kozán István

A kevesebb néha több – még költségvetésben is

Hiába adta el bombasztikus sikerként Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata a megyei önkormányzat 2024-es büdzséjét, nagy a gyanúnk, hogy a múlt héten elfogadott költségvetés fogja a legnagyobb fejfájást okozni Hargita megyének.

Kozán István

Kozán István

Csedő a beázásokat fürkészte, Ráduly kigondolta, Korodi megépíttette

Jottányit sem csorbult volna Csíkszereda jelenlegi városvezetésének érdeme attól, ha Korodi Attila polgármester megemlíti elődjének, Ráduly Róbert Kálmánnak a nevét a hídavatón.

Kozán István

Kozán István

Nem vitás, hogy lesz baleset – csak ki kell várni

Csak idő kérdése, hogy mikor következik be egy katasztrofális közlekedési baleset a „tarzani” gyorshajtók miatt. Lengyel rendszámú autókkal közlekedőkről van szó, akik lakott területen évek óta olyan tempóban róják a kilométereket, aminek sosem jó a vége.

Kozán István

Kozán István

Mindenkinek azt, ami jár!

Oly sok megaláztatás és arculcsapás után szombaton délelőtt, ha csak egy kis időre is, de végre nem másodrendű állampolgároknak érezhettük magunkat itthon, Romániában – a csendőrségnek hála.

Kozán István

Kozán István

Kinek építették a foglalkoztatóközpontot?

Éles vita alakult ki a közösségi térben azzal kapcsolatban, hogy a Máltai Szeretetszolgálat kinek is építette a csíksomlyói foglalkoztatóközpontot. Szerintünk a somlyói roma közösségnek – ami teljesen rendben van.

Kozán István

Kozán István

Együttérzek az oktatókkal

Tíz esztendővel ezelőtt játszi könnyedséggel tartottam meg az újságírói munkáról szóló ötven perces előadást az általános iskolásoknak. Minap a húsz perc is nehezen jött össze.

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!