2012. február 4., szombat
Ma Ráhel, Csenge napja van

Kell nekünk a mentő-taxi?

Rédai Botond 2010. augusztus 4., szerda 18:36 | Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 5., csütörtök 10:51

Tessék elképzelni a következő helyzetet: valaki rosszul lesz az egyik csíkszeredai utcán. A SMURD-os felirattal ellátott, tűzpiros, a tűzoltóság keretébe tartozó rohammentő, közelebb lévén az esethez, kicsit hamarabb érkezik a helyszínre. A beteghez siető csapat ránéz a páciensre, letapintja pulzusát, ha kell, szívmasszást végez, oxigént ad, és ezzel megáll a tudomány.

redai_botond_aA szükséges életmentő beavatkozást ugyanis nem végezheti el, várni kell a megyei mentőszolgálat kocsijára és szakembereire. Érkezik az is, talán fél vagy egy perc hátránnyal, és kezdődhet az igazi beavatkozás. Persze, legtöbbször nem így történik, de hasonló eseteknek már lehettünk szemtanúi az elmúlt hetekben, vélhetően a jövőben is előfordulnak majd.

Ezzel elérkeztünk a kérdés lényegéhez, amit tulajdonképpen az egyik megyénkbeli kórház sürgősségi osztályán asszisztensként dolgozó, illetve mentősként is ügyeletet vállaló ismerősöm fogalmazott meg: egyáltalán mi értelme ennek a rohammentő szolgálatnak?

Panaszáradata végtelen volt: a „paramedikusok” injekciót nem adhatnak, infúziót nem köthetnek be, szóval a legelemibb életmentési technikákat sem végezhetik el a betegen. A például taxisból jó néhány hét alatt átvedlett egészségügyis tehát egyáltalán nem teheti azt, amit egy mentősnek végtérre cselekednie kellene. Ami még viccesebb, autóbaleseteknél műszaki mentést sem végezhetnek, hiszen ez a tűzoltóság egy másik egységének a feladata. Ami még ennél is rosszabb, mondja az ismerősöm, a rohammentősök némelyike máris szakembernek képzeli magát, sürgősségi alkalmazottat, mentős asszisztens egyaránt oktatva, nem kis feszültséget gerjesztve. „Pedig még azt sem tudják, hogy kell egy nyakmerevítőt feltenni” – hangzott a panasz beszélgetőpartneremtől. Ehhez még hozzájön az is, hogy amióta a SMURD nálunk is működik, a sürgősségi hívásokat kizárólag a tűzoltó ügyeletese kezeli, akinek természetesen nincs egészségügyi képzése. Így a telefonáló szakszerű kikérdezése is elmarad, ami, valljuk be, a minőségi sürgősségi ellátás elmaradhatatlan része.

Egy kicsit elgondolkodva eszembe jutott az a már rég feledésbe merült korszak, amikor a mentők csupán betegszállító taxik voltak. Kérdem én, valóban szükségünk van egy ilyen szolgálatra? Nem lehetett volna ennek a működtetésére fordított összeget a megyei mentőszolgálat korszerűsítésére fordítani? Nézzük csak meg: három SMURD kocsi van a megye három városában, ehhez persze megfelelő létszámú legénység is tartozik, akik legfeljebb az orrukat piszkálhatják a legtöbb esetben. Az autóknak fenntartási és üzemeltetési költségei vannak, az alkalmazottaknak járandóságuk. A semmiért pedig mi perkálunk, adófizetők. Na már most, a három rohammentő autót és a rájuk fordított összeget nyugodtan adhatták volna a hagyományos mentőszolgálatnak, akárcsak a fizetési keretet. Így a már létező rendszer fejlesztése, hatékonyságának növelése a betegellátás minőségének javulását is hozhatta volna magával. Ám nem, nálunk terjeszteni kell egy államtitkár helyettes magánvállalkozását, még abban az esetben is, ha ennek így, ebben a formában nincs értelme, és véleményem szerint létjogosultsága sem. Mit mondhatnék, egyszerűen szánalom...

 

Cikk hozzászólás




Hozzászólás száma:    Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a hozzászólási szabályzatot
Rendezés: Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: 56  Oldalak:   1
56.
az egyik...
|
2010-09-04. szombat, 21:24
Na en akar melyikkel szakmailag is szembe allnek.....Sot!!!!!
55.
másik
|
2010-09-04. szombat, 14:26
A tanulás egymagában édes-kevés.Gyakorlat teszi az embert.
54.
az egyik....
|
2010-09-04. szombat, 01:11
Hat ne dicserje senki a a hires ujonann kialakitott Smurdot>Folleg ne addig amig azt allitjak hogy olyanok mint mi akik elvegeztunk kemeny 3 ev tehnikumot.Ok sosem lesznek a 6 hetes kikepzesukkel olyanok mint mi....az tutii.....Ezert kemenyen kell tanulni hogy jo szakember lehess...Es fokebb magadnak kell bizonyitani!!!!!!!
53.
valaki aki belulrol ismeri a helyzetet, nem kivulallokent
|
2010-08-22. vasárnap, 20:09
anonim 48-nak > Nagyon tevesek a feltetelezeseid rolam, de nem is ez a nagyobb baj, hanem ha te egeszsegugyis szakembernek tartod magad ...akkor nagyon hianyosak az ismereteid : 1. A "szivinfarkt" ahogy te irod az rendesen magyarul szivinfarktus. 2. Az agyverzeshez nem kell 260-as vernyomas, az bekovetkezhet akar normalis vernyomassal is. 3. A mentos sem ad az infarktusosnak egy fel tb aspirinen vagy Nitromint spray-en kivul egyebet amig a korhazba nem er vele, azt is csak orvosi javaslatra. Ugyanezt a SMURD-os is megteheti....es nyugi ... lesz majd "reszketos" kezu es remelem orvosos csapat is a kozeljovoben .... ha nem hat ott vannak a nagyon okos es ugyes mentosok. 4. Tudom hogy torveny szerint csak a gyerekek mellett lehet 1db hozzatartozot szallitani, de emberseg kerdese, hogy egy magatehetetlen beteg mellett szallit-e egy hozzatartozot vagy csak akkor ha az a beteg valakinek a valakije.Kulomben egyetertek a 49 senkivel azon a teren hogy az ARAB ahogy te mondod, nem maganak es valoban nem is csak o, csinalja a torvenyeket hanem azert vannak azok hogy az ilyen okosok mint te ne csinaljanak minden esetben azt amit akarnak es ugy ahogy akarjak... Es csak raadaskent ... ha tenyleg vitatkozni akarsz akkor (akarmilyen duhos vagy) irj egy kicsit helyesebben... ha tudsz.
52.
Anonim
|
2010-08-22. vasárnap, 11:09
Ez Anonim 45nek szólt!
51.
Anonim
|
2010-08-22. vasárnap, 11:08
Egyszer menj vissza az elemibe és tanulj meg helyesen írni és azután agitálj!!!!Szégyelném magam ide kiállni és helytelenül ócskaságokat írni!Habár ezt egy bunkó f@szkalap írhatta!
50.
Anonim
|
2010-08-20. péntek, 17:20
Sok meg mentett eletet kivanok mind a ket csapatnak es ra se rantsatok a sok okoskodora.
49.
senki
|
2010-08-19. csütörtök, 11:08
Tisztelt anonim 48, nagyon orulok h van a mentosoknel olyan csoda gyogyszer amit belehet adni egyetlen vena fogassal,agyverzes esetenn, amit ranezesre meg allapitnak, ( ez igen szakember) na meg a magas vernyomast is lehozza normalis keretek koze. Most aztann tenyleg megvagyok nyugodva, hattal verjuk a nyugati orvos tudomanyt. KED melleny meg nyak merevito, ettol a mentosoknek egyenest fraszuk van. Nem partolom egyiketsem, mert mindket csapatbann van ismerosom, es nyugtonn mondhatom h mindketto pompasann elvegzi munkajat amire kivan kepezve, de te nem vagy szakember csak egy nagypofaju nagyokos. Ami az ARABOT illeti csak rendet teremt a kaoszbann, es h tudd nagyon kellemetlen tud lenni ha valaki bele okoskodik a munkadba, es sehol a vilagonn nem ul be a beteg melle a kedves rokon, az megy amivel tud
48.
Anonim
|
2010-08-19. csütörtök, 08:51
Hallud-e te smurd imadooo!ha nem tudnad a mento is szalit hozzatartozokat de csak gyerekek hozzatartozoit az ARAB torvenye szerint 14 eves korig,utana ha eszmeletlen a beteg ha nem...az ARAB nem engedi.....erre torvenyt hozatott ki...........
S kerdem en mit csinal a csodas smurdos csapatod egy olyan betegnel akinek 260/120-as vernyomasa van,barmelyik percben agyverzest kaphat............na.........kap 1 ked mellenyt meg 1 gallert????????.....vagy 1 szivinfarktnal...........meg a beteg el csak mar eszmeletlen..nem kell a szivmasszazs......ua a kezeles mint az elobbi esetnel ????????tudom kertek segitseget a mentotol......eegen...csak meg annyit hogy az ilyen esteknel minden perc szamit es ha helyettetek a mento csapatat kuldik ki,nem ti szoltok a mentonek akkor minden maskepp alakulhat...........majd mikor lesz orvosotok meg legalabb 1,, reszketos" kezu asszisztensetek akkor halgatok...........viszont addig nektek KUSS
47.
valaki aki belulrol ismeri a helyzetet, nem kivulallokent
|
2010-08-18. szerda, 20:50
ANONIM 43-nak. Csak hogy tudd nem az altalad "gyorstalpaloknak" nevezettek koze tartozom, (de igazabol ezt sem bannam) hanem tobbeves tapasztalattal rendelkezem ... es meg egy pontositas : a SMURD ugyanugy nem szallithat hozzatartozokat, csak a torvenyes keretek kozott, olyan esetekben amikor kiskoru a paciens vagy nem tud kommunikalni....akkor pedig a mento is szallithatna hozzatartozot csak kenyelmesebb neki ha nem teszi
46.
Anonim
|
2010-08-18. szerda, 20:35
az a terhes no akit a SMURD szallitott valoszinu hogy balesetet szenvedett, azert volt nyakrogzitoje ... nem a szulesre valo elokesziteskent.
45.
Anonim
|
2010-08-18. szerda, 11:20
...."Sok semmi,mit tidjatok hogy mi az a SMURD?Fogalmatok sincs hogy mi tortenik a 3 honapos kikepzes alatt.Dicseritek a mentot,mikor a kedves aszisztensnonek remeg a keze mikor mozogni kene,kapkod nem kapja a dolgait,nincs rend.A SMURD csak most indult nalunk harghita megyeben el kell teljen egy kicsi ido hogy fejletebb legyen a legenyseg mint nagyobb varosokban".........no te.....te nem semmi.. te biztos tudod, mit tanulnak (tál) 3 hónap alatt... ennyinél azért még a vakáció is több az egészségügyi szakképzőben..tanultál (tanították neked) az elemiben a Hályogkovácsról? annak is adddig nem remegett a keze, amíg nem tudta mivel van dolga..ha az ember jól akar valamit csinálni, megpróbálja és meg is teszi... mert már tanulta... s utólag is elgondolja, hogy vajon mindent megtett-e a betegért?mert erről szól az egész.. minden a betegért van...most a jól kiépített rendszer bőre alá bebújni nem szép dolog.. de kényelmes.. s kézenfekvő... eddig is mentettek életet, s mentettek az arab születése előtt is... nem ő találta fel a spanyolviaszt...csak másképp csomagolta..a la "TRADE MARK Arafat "..
44.
Anonim
|
2010-08-18. szerda, 11:06
nagyon okos vagy, hogy tudod ki kit(kiket) szállít..vagyis kit ki kellene szállítson.. de sajnos megtörtént eset volt, hogy a "piros" SMURD szülőnőt szállított, s úgy, ahogy itt már leírták (nyaki rögzítővel, KED mellénnyel..)... mert nekik így tanították, hogy a betegnek jár ilyen... s a terhes nő is beteg? szegény beteg....csak szülni akar...ha hagyják... :)
43.
Anonim
|
2010-08-18. szerda, 09:38
hat ahogy elnezem te tenyleg belulrol ismered a helyzetet(gondolom egyike vagy a 140 oras gyorstalpaltaknak),AKKOR GONDOLOM AZT IS TUDOD HOGY AZ ARAB azon dolgozik lassan mar vagy 5 eve hogy felszamolja a mentoszolgalatot,nem csak itt hanem az orszag egesz teruleten,pl. a tv-ben a mentosoknek csak a rossz oldalat mutatja be,mig az o csapatait dicshimnusszal mutatja be,pl.az OTV-n orakig mutatja hogy mennyire ugyesek,pedig ok is rengetegszer baleseteznek csak ugy torik az autokat.De olyankor kuss!Ha Csikba is olyan csapatot hozott volna mint pl.Vasarhelyen amilyen van (orvos+2 asszisztens dolgozik a smurd-os kocsin nem szolnek semmit,lett volna ertelme .........de ilyen gyorstalpaltakkal..non sens az egesz.........meg hogy EKG-t csinalnak :))besz.....ok ....ki is tudjak ertekelni......vernyomast mernek........ez mind jo ha tudnak gyogyszerrel kezelni.....mert ezek utan csak a ,,gazterapia marad"ha megbirja a paciens.Ezekben a krizises idokben egy ilyen plusz szolgaltatast elinditani nagy luxus de az arabot az erdekli hogy keresztbe tegyen a mentoszolgalatnak.....es a polcon levo elvtarsak csak bologatnak mint a plusskutyak.Most eppen azon ugykodik hogy a mentoszolgalathoz tartozo alpontokat szamolja fel,szerinte sokan vannak a mentosok.......1nehezen kiepitett rendszert akar megontani ......majd helyukre hozza az o csapatait.....ok nem lesznek sokan.A mentosoknek megtiltotta hogy hozzatartozokat szallitsanak,de a minap lattam hogy az o autojukbol szalt ki a beteg ferje(madefalvan voltak egy szivbetegnel.Ugy hogy ennyit az arabrol.
42.
Anonim
|
2010-08-16. hétfő, 22:22
Anonimmszekelyvagyoken---(maranal is az)- senki nem az anyaba tanulta majd lesz profizmus is .Hajra SMURD-osok!!!!
41.
Anonim
|
2010-08-16. hétfő, 22:19
Gratulalok a bukaresti SMUR-osoknak jol egyut tudtak dolgozni ma Giulesti korhaz robanas-tuznel a mentosokkel!!!!
40.
Anonim
|
2010-08-16. hétfő, 17:53
Szulonot nem "szallit" a SMURD, ahhoz ott a MENTO szulesz asszisztenses autoja
39.
Anonimszékelyvagyokén
|
2010-08-16. hétfő, 17:11
Ne a vásárhelyi SMURD-al példálozzatok hanem a Hargita megyei SMURDról beszéljetek fiúk.A lovak elfutottak és nem jó irányba!Már egyszer megírtam hogy a vásárhelyi SMURD az más,ott van profizmus,de a Hargita megyei SMURDnál ott van 6 hét talpalás és azzal annyi!Még a szűlőnőnek is KED mellényt,gallért tesznek és EKG csinálnak.Ez egykicsit röhejes fiúk!Azokat csak baleset esetén kell használni!
38.
valaki aki belulrol ismeri a helyzetet, nem kivulallokant
|
2010-08-14. szombat, 21:52
Csak a tisztanlatas elosegitesehez illetve a nem eleg informacio szerzes utan megirt cikreszekhez szeretnek par pontositast fuzni :
"A beteghez siető csapat ránéz a páciensre, letapintja pulzusát, ha kell, szívmasszást végez, oxigént ad, és ezzel megáll a tudomány.' --- ennel azert sokkal tobbet tudnak, ha hagyjak oket tevekenykedni es nem csak arra probaljak hasznalni, hogy a tulsulyos betegeket segitsenek szallitani a 10 emeletes tombhazakbol
" az egyik megyénkbeli kórház sürgősségi osztályán asszisztensként dolgozó, illetve mentősként is ügyeletet vállaló ismerősöm" -- jo lenne tudni hogy melyik korhaz surgosseges asszisztense lehetett, de ha tenyleg van ilyen akkor meg o sincs tisztaban a hazai surgossegi betegellato rendszerrel ... vagy elfogultan mentosparti
" a „paramedikusok” injekciót nem adhatnak, infúziót nem köthetnek be, szóval a legelemibb életmentési technikákat sem végezhetik el..." --- a "legelemibb" eletmetesi tehnikak nem az injekcional kezdodnek hanem az eletfunkciok (legzes es keringes) fenntartasanal, verzescsillapitasnal ...stb ... meg nagyon sok egyeb van az injekcioig ... es nyugi kis ido elteltevel lesz olyan SMURD-os is aki injekciot is adhat ... ha ezzel eletet menthet
"taxisból jó néhány hét alatt átvedlett egészségügyis tehát egyáltalán nem teheti azt, amit egy mentősnek végtérre cselekednie kellene" --- 1. a SMURD-osok nem taxisokbol lettek hanem tuzoltokbol es eleve voltak mar elsosegelynyujtasi ismereteik
2. ...jol irod (ezt az egyet!!!) : "amit egy mentősnek végtérre cselekednie KELLENE"--- mert sokszor nem teszik azt amit kell ... pedig kellene
"még azt sem tudják, hogy kell egy nyakmerevítőt feltenni" --- tudjak es fel is teszik ... nem csak egyszer egyszer mint a mentosok egy resze
"a sürgősségi hívásokat kizárólag a tűzoltó ügyeletese kezeli" --- tevedes ... a mentosok diszpecsere az aki iranyitja a mentesek medikalis reszet
" eszembe jutott az a már rég feledésbe merült korszak, amikor a mentők csupán betegszállító taxik voltak" ---- sajnos meg most is azok ... egyesek

Ez a cikk, igy ahogy van, nagyon ugy nez ki hogy mentos "rendelesre" keszult. De mert folosleges szitani a vitakat es mert attol biztosan semmi jo iranyu valtozas nem kovetkezik be a betegek ellatasaban, javasolom a cikkironak hogy nezzen egy kicsit utana a hazai surgossegi betegellatas legalis alapjainak, erdeklodjon egy kicsit meg a "mi hogy van"-okrol es a "mi miert van igy"-ekrol es irjon meg egy cikket ami realisabb helyzetkepet fest es valodi informaciok vannak a hattereben.
37.
Anonim
|
2010-08-14. szombat, 17:21
36.
Gőgösgúnár
|
2010-08-14. szombat, 16:56
Te Botika... Menj vissza Nagyváradra s járd ki még egyszer az újságírói gyorstalpalót, hátha eszedbe jutnak az alapvető deontológiai kérdések.
Stílusod szánalmas, tájékozottságod kritikán aluli, érvrendszered nulla a köbön.

Egy vásárhelyi, akinek volt szerencséje saját bőrén tapasztalni a SMURDosok beavatkozását. Vérbeli profik életmentő beavatkozását.
35.
Valaki Más
|
2010-08-13. péntek, 23:33
Tisztelt Nem bunkó, Pártatlankodó és Mindenki !
Elég szépen felkavarodtak a kedélyek, de már ideje volt kipattanjon a téma. Olvastam Pártatlankodó rásában a cikiró poizmusáról, hát sajnos kritikán alúl van. A szakkifelyezések és a szakirányú tudása is igen alacsony a kedves szerzőnek. ( minden átlagember tudja, hogy a "bekötések" már nem a "legelemibb életmentési technikák" közé tartoznak-lehet, hogy akedves ismerős is csak takarítószemély).
Első, alapvető bevatkozás a légutak szabaddátétele, a keringés, stb. (BLS- Bézik lájf szuport), de ezt a kedves szerző nem tudhatja. A bekötés csak majd utánna jön, mikor már áll a ház és be kell kötni a villanyt, nem?
A többi szakkifelyezést hadd ne vetítsem át más szakmára, mert még eltanulja a kedves pártatlan szerző.
Egyszóval mindenkinek igaza van, de csak rendre.
Üdv. Valaki Más
34.
Anonim
|
2010-08-12. csütörtök, 22:14
ön is csak a piros autót hivja ,ha gondja van és akkor meggyőződik az "elit csapat" profizmusáról.....
33.
Anonim
|
2010-08-12. csütörtök, 19:02
A "piros autoknak" semmi koze a hires mentosok penzehez. Az ugy mint minden kozalkalmazott fizetese, mindenkeppen csokken 25 %-al a juliusi fizetestol kezdodoen. Ezert senki mas nem hibas csak a "barsonyszekes" politikusaink, akiknek meg sem kottyan a fentemlitett fizetescsokkentes, ugy is marad annyi, hogy csak azon kelljen gondolkozzanak hogy Hawaiban nyaralnak-e vagy a francia Rivieran.
32.
Anony must
|
2010-08-12. csütörtök, 15:48
nana
nem tunt fel nektek, ellenzoknek, h a rohammento kifejezesben benne van a "ROHAM" szo? azaz, h gyorsak es hatekonyak a maguk modjan. mint milyenek voltak most ugye csikban is, milyenek voltak udvarhelyen is, egy jo par napja elgazolt biciklis eseteben... es meg biztos lehetne folytatni. ugy gondoljatok, h egy sulyos esetnel az az 1-2 perc nem szamit egy ujraelesztesnel?
mas:
a rohamrendorsegnek szerintetek ugyanaz a dolga mint maga a rendoroknek? van kozottuk nyomozo, aktakukac, diplomas emberek? vagy ok tisztazzak, vadoljak, elitelik a tetteseket? nem! mindenkinek megvan a sajat dolga.
31.
partatlankodo
|
2010-08-12. csütörtök, 14:31
Uraim. Elso sorban induljunk ki egy amator ujsagiro szanalmas irasabol. Miaz hogy egy ismerosom mondta?? Ez a profi ujsagiras? Nem pletykapadon vagyunk az eg szerelmere! Egy ismerosom aztmondta, hogy gyogyszert es zsebpenzt kell vinni a korhazba. De egy objektiv cikk nem az ismerosom velemenyere alapszik. Ha a kedves ujsagiro sajat velemenye akkor inkabb vitassa meg kocsmai korokben a poharazgato cimborakkal. De ne probaljon egy rendszert leertekelni, mast felbecsulni mindossze egy ismeros velemenyen. Lenyegeben orvendeni kellene egy plusz szolgaltatasert, egy masik eselyert amit esetleg kaphatunk majd ha szukseg lesz ra. Bar ne lenne.. Szemely szerint lattam munka kozben egy SMURD "legenyseget" egy kolozsvar melletti balesetnel. Orpiszkalo tarsasagot biza nem veltem felfedezni, de profi csapatot igen. Es vegezetul csak megemlitenem, hogy lehet egy gyorstalpalo egeszsegugyi iskola kevesebb szellemi kart okoz mint egy gyorstalpalo ujsagiroi kollegium nagyvaradon.

Maradtam tisztelettel.

zz
30.
Nem bunkó
|
2010-08-12. csütörtök, 11:23
"Anonim 7" , vess be a zápodra egy jókora gubicsot, őrőld porrá, azután húzd le magad a vécén! Azt nem tudom, hogy a hargita megyei mentősöket utálja-e Arafat, de ha ilyen díszpintyek vannak közöttük, mint szamárságod, akkor nem csodálkozom. Azt viszont állítom, hogy a vásárhelyi sürgősségen dolgozó orvosok nem igazán tapsikolnak amikor hargita megyei - többségükben suszter "orvosok" által elkezelt - pácienseket visz nekik a mentő. Mert hát kicsi pénz - kicsi tudás... Bravó, Tünde , 27.Anonim, Valaki más!
29.
Tünde
|
2010-08-11. szerda, 17:42
Az "őshonos" székelynek van egy betegsége:zsigerből mindent elutasít,ami új,ismeretlen,mintha direkt erre lenne kódolva genetikailag.199o-ben,mikor megalakult a SMURD Vásárhelyen,'96-ig minden kormány csak keresztbe tett neki.Viszont annál jobban vonzotta az önkéntes fiatalokat,dicsőség volt oda járni.
A gáncsoskodás helyett inkább azon kéne gondolkodni,hogy mivel tudnátok segíteni,hogy hatékonyan működhessen s azáltal az egész város javára váljék.
28.
Anonim13
|
2010-08-10. kedd, 16:51
- mi van akkor, ha asszisztensbol vedlettem at taxissa? Az "ïsmeros"szerint akkor mar elfelejtettem volna a kozepiskola+technikum alatt tanultakat?
Hagyjuk mar a hulyeseget! A cikkiro "kedves ismerose" nagyon-nagyon...khm...sotet. Mitol felnek? A SMURD nem konkurencia, fel kellene mar fogni! Tundenek igaza van. A Marosvasarhely-i polgarok nagy resze evek ota az adojuk 2%-at oda utaljak. Ez a kulombseg Hargita es Maros megye kozt....
Minden esetre....ha veletlenul (Isten orizzen) szuksege lesz majd valakinek a SMURD segitsegere, biztosan nem fog tiltakozni az auto szine miatt....Orvendeni fog, ha a tyukszaros segget majd kiszedik es megmentik!
Johet a kovezes!
27.
Anonim
|
2010-08-10. kedd, 08:02
Sok semmi,mit tidjatok hogy mi az a SMURD?Fogalmatok sincs hogy mi tortenik a 3 honapos kikepzes alatt.Dicseritek a mentot,mikor a kedves aszisztensnonek remeg a keze mikor mozogni kene,kapkod nem kapja a dolgait,nincs rend.A SMURD csak most indult nalunk harghita megyeben el kell teljen egy kicsi ido hogy fejletebb legyen a legenyseg mint nagyobb varosokban.
26.
Anonim
|
2010-08-07. szombat, 21:11
nektek is ha adna az alom penzt ti is tudnatok smurd-ot csinalni !!!???
25.
Egyasokbol
|
2010-08-06. péntek, 23:55
Kedves Anonim 16!

Te nem olvastad el amit írtam? " Más megyékben..."
24.
Csend
|
2010-08-06. péntek, 18:18
Na de mi volna ha a SMURD-nal a mentoszolgalatosok volnanak, aszisztensel orvosal!!! akkoris igy acsarkodnatok?
23.
Valaki Más
|
2010-08-06. péntek, 14:16
Tisztelt Anonim 7 !
Ahogy érzékelem egy jókora adag elfogultság van a szavaiban. Megértem. Ez valamit jelent. Én tudom mit jelent, ezért a téma számomra lezárult.
Üdv. Valaki Más
22.
Anonim 7
|
2010-08-06. péntek, 10:11
Ja, és még valami. A SMURD tudtommal mindenhol a tűzoltóság keretében működik, de lehet hogy tévedek. Ha a mentőszolgálat keretében hozták volna létre, biztos nem kergetik el őket. De akkor már nem az Arafaté....ugye?
21.
Anonim 7
|
2010-08-06. péntek, 10:08
Szóval tisztelt Anonim 20 illetve Valaki más. Mindegy mit tesz valaki, csak történjék valami ugye? Mindegy, hogy betegek tucatjai kerülnek veszélybe, de mivel a nagy Arafat úr cselekszik, aki a megváltó, hát elnézzük neki ezt. Szóval ezért vagyunk mi csórók, mert a hazugságot, a csalárdságot, a félmunkát, az önérdeket nem türjük el, Akkor te mi lehetsz Anonim 20, kérdem én? Nekünk ebben a formában NEM KELL SMURD, én nem akarom az életemet hathetes gyorstalpalón, a hordágyak típusát megkülönböztetni nem tudó, de annál nagyképübb, a mentőszolgálatosok béreinél sokkal többet kapó (csak tudnám hogy miért), paramedikusokra. Olyan nagy bűn ez, kérem szépen? Majd ha vérbeli asszisztensek, vagy négy éves paramedikus képzésen (ahogy külföldön szokás) részt vett egészségügyisek, illetve orvosok jönnek a tűzpiros kocsival, akkor emelem kalapom és továbbállok. Addig is: KI A SMURD-al Hargita megyéből!
20.
Anonim
|
2010-08-06. péntek, 09:47
Szépen, világosan mutatja a cikk és a kommentek nagy része is, hogy miért Hargita az ország egyik legcsóróbb, legelmaradottabb megyéje. Gratulálok.
19.
Valaki más
|
2010-08-06. péntek, 07:34
Tisztelt Anonim!
Nem kellene nonsensként kezelni a konkurencia dolgát. A konkurencia ösztönzi mindkét csapatot a jobb szolgáltatás nyújtásásra. A pénzt ne vegyük alapul. Nem minden a pénz, természetesen azért dolgozik mindenki, de egy ilyen szakmában nem szabad az anyagiakat emlegetni. Sem a doktorok szintjén sem az alsóbb szinteken. Ezt a szakmát szeretni kell-úgy mint a többit is-akkor lesz jó a szakember és meg tud tenni olyan dolgokat, amiket más pénzért dolgozó nem "tud", merthogy nem akar.
Ez vonatkozik mindkét csapatra.
Az, hogy keresztbe tesz a megyének, nem biztos. Nem ismerem a dolgok mélyét, de gondolkodjunk csak el. Más megyékben működgetik a a SMURD, igy, vagy úgy. A kezdők is betanulnak lassan. Mindkét csapatban.
De, Hargitában miért nincs SMURD? Csak a tűzoltóknál?
Mert valami miatt nem engedik be. Valakinek-valakiknek nagy érdekei van a dolgokban.
Ennyi. Lehet osztani- boncolgatni a dolgot.
Kedves Anonim 7 !
Dicshimuszt lehet zengeni Arafat doktorról. Tegyük a kezünket e szivünkre és gondoljunk bele. Legyen Ő egy palesztin, ahogy Ön irta, de tett egy romániai ember, legyen az román, magyar, vagy bármilyen nemzetiségű. Tett valaki annyit mint Ő? 1 %-át tette valaki? Mindezt ingyen? Csak a felebaráti szeretetből?
Üdvözlettel, Valaki más
18.
Anonim
|
2010-08-05. csütörtök, 23:13
Minden esetre mivel végül is csak Hargita megyében élünk és nem Vásárhelyen, nekem mikor sürgösségi bajom lesz az Istem meg fizeti nehogy a piros autót küldjék,jó lesz nekem a régi adományba kapott fehér autó is.Minden elismerésem a mentősök munkájához,főként most amikor még a fizetésüket is meg csonkitották...lehet pont a tűz piros autók miatt!?
17.
Tünde
|
2010-08-05. csütörtök, 23:09
Nem ismerem a Hargita megyei állapotokat,ezért nem is szeretnék vitatkozni senkivel.Az is biztos,hogy Arafat doktornak vannak ellenségei,irigyei,gáncsolói,na ná,hogy csak felsőbb körökben,De a szenvedő emberek,betegek körében nagy megbecsülésnek örvend,itt Vásárhelyen az is biztos.Nekem személyesen nem volt szerencsém igénybe venni szolgáltatását hál'Istennek,és sajnálom,hogy nem akad egy vásárhelyi sem,aki közvetlen tapasztalatból mondana véleményt.
Ismétlem:amit ő létrehozott Vásárhelyen hosszú évek kemény munkája,nem egyik napról a másikra valósította meg,sok önkéntes fiatal diák segítette munkáját,sokukból azóta már orvos lett.
16.
Anonim
|
2010-08-05. csütörtök, 21:52
igen, vérbeli "profi" tüzoltók.....ha meg gondod lesz,hívjad csak őket nyugodtan....
a megoldás és a megfelelő előkészítés a mentők felszámolása kellett volna legyen,ami különben az egész ténykedés lényege...sajnos...ezzel a pénzzel,az elmúlt 15 évben a mentők gépkocsi parkját ki lehetett volna cserélni és akkor nem kellene adományokból hozott mentőkkel dolgozzanak a mentősök.....persze könnyebb egy kész házban beleülni ,mint felépiteni ,berendezni....kb igy fest ez az egész.No meg van a régiónak 6oo.ooo eruós nukleáris katasztrófa parancsnoki kocsi!!!! de kinek ,????!!!!biztos nem neked és nem nekünk....ebből az összegből hány mentőt lehetett volna venni?????
ezen érdemes elgondolkozni...egyedülálló Európában!
15.
Anonimszékelyvagyokén
|
2010-08-05. csütörtök, 21:48
Vásárhely az Vásárhely,Hargita megye az Hargita megye!A kettő közt van egy kis különbség!Éspedig az hogy Vásárhelyen a SMURD nál dolgozók nem egy 6 hetes gyorstalpalón vettek részt,hanem azok orvosok,asszisztensek,stb.Na ez a különbség a 2 megye közti SMURD egységnél és én nem is vitatom tovább ezt a dolgot!
14.
Anonim
|
2010-08-05. csütörtök, 21:45
Kedves Tünde!
csak azt kellett volna még ide írni:és a sajátját
13.
Anonim
|
2010-08-05. csütörtök, 21:43
hogy hogy jutott idáig azt sokan szeretnék tudni, de miért nme lehetett uezt a mentők keretén belül létrehozni, a sok pénzt nem egy párhúzamos szolgálat létrehozásárapazarolni???!!!!
12.
Anonim 7
|
2010-08-05. csütörtök, 21:42
Kedves, Tünde. Én is tiszteletben tartom a véleményed. Ám az okot nincs ahogy máshol keresni. A mi SMURD-unkat Arafat hozta létre úgy, ahogy most van, ebbe senki nem szólhatott bele, mert fenntről jött az utasítás. Arafat úr egyébként amióta Vásárhelyre került azóta utálja a Hargita megyei mentőszolgálatot, és mindent megtett annak ellehetetlenítésére, főleg amióta a minisztériumban van. Nem tudom mi az oka ennek, mi vezérli őt ebben. A mostani lépése azonban egyenesen háborító, és akár egy merénylettel us felér és egyetlen célja van: az ittenieket ellehetetleníteni, rossz fénybe állítani, lealacsonyítani, ellehetetleníteni, és úgy látszik, a betegek élete sem érdekli ebben. Nagy ára lesz nálunk a SMURD-os világnak. Utolsó megjegyzés: ha ugyanaz lenne nálunk mint Vásárhelyen, egy szavam se lenne, és másnak se. Miért nem lehetett azt csinálni? Hiszen a SMURD-ra van pénz, de arra, hogy a megyei mentőszolgálatot korszerűsítsük, segítsük, arra már nem jut. Nem furcsa????? Ja, és még valami: csakhogy ismerd az itteni állapotokat: a mentőpark nagyrészét adományból sikerült létrehozni, mert a minisztérium, az utóbbi években arafat is, magasról leszart minket. Tehát: Hargita megyében nekem senki ne dícsérje a palesztint.
11.
Anonim
|
2010-08-05. csütörtök, 20:22
Orvendek es tiszteletben tartom velemenyed,neked az a rendszer felel meg ,nekem meg ez.,vagyis minek az okat kellene keresni?
10.
Anonim
|
2010-08-05. csütörtök, 20:18
Ugyanabbol az allami penzbol fizetett,ugyanahoz a miniszteriumhoz tartozo ket egyseg nem lehet konkurense egymasnak(nonsens) Az,hogy ki mit adhat be az tobb ev iskola,tovabbkepzo es vizsga fuggvenye(a SMURD tovabbkepzo 6 het,ennyi kell,hogy analfabetabol szakember legyen), Maskulonben azert vagyunk ott ahol vagyunk ebben az orszagban,mert koztudott,hogy a mennyiseg a minoseg rovasara megy.
9.
Tünde
|
2010-08-05. csütörtök, 20:12
Arafat doktor mindig a betegek érdekeit helyezte előtérbe,senkinek nem akart borsot tőrni az orra alá,még a hargita megyeieknek sem.Az ő orra alá annál inkább.De volt kitartása,nem hagyta magát kitoloncolni a városból(annak idején),kemény,kitartó munkával,sok év alatt érte el azt,amit a SMURD jelent ma Vásárhelyen.Nem tűri a korrupciót,a hálapénz elfogadást szigorúan "bünteti"
Hogy nálatok nem úgy mennek a dolgok,ahogy kellene,annak okát máshol kell keresni szerintem.
8.
Anonim
|
2010-08-05. csütörtök, 19:38
Igazad van Anonim 7,egyetértek veled!
7.
Anonim
|
2010-08-05. csütörtök, 18:22
Azért egyezzünk ki annyiban, a palesztinről sem kell dicshimnuszt írni. Tényleg fantasztikus dolog, amit Vásárhelyen tett, de amit Hargita megyében elkövetett, az merénylet a páciens ellen. Egy mentőszolgálatot úgy indítasz el, ha megfelelően felkészült személyzeted van hozzá, és nem egy hónapos gyorstalpalon résztvevő, az egészségügyhöz semmit nem konyító akárkik. És kérdem én, mitől konkurencia az, ha egy SMURD egység kimegy a helyszínre, nem tudja ellátni a beteget megfelelően, de beteszi a mentőbe és elmegy vele a sürgősségre, csakhogy javítsa a statisztikájá?. A beteg ettől még nyugodtan felfordulhat a SMURDOS kocsiban, a "szakik" aszisztálása mellett. Ez a konkurencia uraim, hogy játsszunk a beteg életével? Ez kizárólag pénzpocsékolás uraim, a páciens ebből semmit sem nyer. S ameddig esetleg odáig fejlődik a tisztelt SMURD mint Vásárhelyen, hány beteg életét teszik konckára? És egyáltalán, mi a fészkes fenének beszélünk konkurenciáról sürgősségi ellátásban? Nem azonos a cél? Nem a beteg megmentése a lényeg? Egyeseknek nagyon téveszméik vannak. Ez nem gazdaság uraim, hanem életmentés. Ha pedig Arafat úrnak ebben az esetben valóban a betegek érdekeit helyezte volna előtérbe, akkor csak abban az esetben indította volna a SMURDOT, ha megfelelő személyzete van. De ő csak borsót akart törni a Hargita megyeiek orra alá, akikkel évek óta nincs jó viszonyban. Hogy miért? Kérdezzék meg tőle!!!
6.
Valaki más
|
2010-08-05. csütörtök, 16:55
Tisztelt Mindenki !
Előrebocsájtom, pártatlan vagyok.
De, próbáljunk gondolkodni reálisan. A cikk szerintem igenis elfogul, hisz amint olvassuk, megyei sürgősségi munkatárs szemszögéből tálalja dolgokat és ő a szerző ismerőse. Rendben van.
Természetesen a cikk irójának jogában áll bármilyen álláspontot közölni.
De a kedves isemrőse azt nem taglalja, hogy amig nem volt SMURD, addig mit piszkáltak az állami mentősök. Ezért kérem, csak lassan a nagy szavakkal.
Amint gondolom tudjuk a SMURD önkéntes csapattal kezdte a munkáját. Lehet látni, hogy mennyire haladtak. Az arab doktor, ARAFAT doktor kitartásának, tenni akarásának és természetesen a csapatának az érdeme. El kell ismerni.
Én személy szerint láttam Arafat doktort dolgozni, remélem van olyan doki az államiaknál, aki meg meri-tudja tenni azt amit Ő megtett a beteggel, megmentve az életét.
Azt is tudjuk, hogy nem mindenki profi és a kezdők sem ugranak egyből fejest a vérbe, legyen az állami szolgálat, vagy SMURD. Ezt be kell látni. Az, hogy ki mit adhat be, az a rendszer hibája, vagy éppen pozitivuma. Mert inkább ne tegyen semmit, és jön a segitség 2 perc mulva, minthogy az embert két perc mulva már ne is lehessen megmenteni, ez vonatkozik mindenkire.
Szerintem, kell a konkurencia, hisz a gazdaságot is ez viszi "előre".
Lehet tanulni is mindenkinek a másik hibájából, de a legnagyobb gond szerintem a hozzáállás. Az, hogy fáj sokaknak, hogy van egy másik csapat és sokszor hamarabb ott vannak és teszik dolgukat, ez csak a civilek hasznára lehet, ha a szürgősségen nem dobják ki mert a Smurdosok hozták. Mert ez is megtörténhet. Csak arra kell vigyázni, hogy NE A CIVIL SZIVJON.
Üdvözlettel, Valaki
5.
Tunde
|
2010-08-05. csütörtök, 15:56
...vérbeli profik
így igaz,ezt minden vásárhelyi tudja,tapasztalta.
4.
Anonim 2
|
2010-08-05. csütörtök, 15:43
Ebben igazad van. Tényleg csak nálunk van ez, azaz Hargita megyében. Ám a helyzet szomorú és veszélyes egyben, az állapot emberi életekbe kerülhet. Felelőtlen lépés volt ez a palesztin részéről, és véleményem szerint öncélú!
3.
Egyasokbol
|
2010-08-05. csütörtök, 15:38
Azért csak lassan az agarakkal!

Ez az állapot csak nálunk van! A legtöbb megyében a SMURD-os autókon szolgálatot teljesítők vérbeli profik.

A palesztint pedig nincs amiért szidni, hiszen őelőtte senki sem volt képes megszervezni egy ilyen jellegű mentőegységet, ami más országokban már nagyon rég működik. Legtöbb országban a 112-es hívás a tűzoltóság diszpécserszolgálatára fut be, ahol szakemberek állnak szóba a panaszossal.

Ismétlem ez csak nálunk van! ez is leginkább azért, mert miniszterünk nagyon szerette volna, hogy nálunk is legyen SMURD és sajnos a lovak megelőzték a szekeret, nem volt rendesen előkészítve ez a lépés. Szó szerint életbevágóan fontos lenne ennek mielőbbi javítása.
2.
Anonim
|
2010-08-05. csütörtök, 14:49
A gond az, hogy nem a hívó dönti ezt el. Már a 112-öt tárcsázva a tűzoltók diszpécsere válaszol, ő pedig a SMURD-ot létesíti előnyben. A mentősök hozzá sem tudnak szólni a telefonálóhoz. Megoldás: egyenesen a mentőszolgálatot kell hívni, hozzanak nyilvánosságra egy telefonszámot, amin csak és kizárólag velük lehet beszélni. A 112-öt ezzel el lehet felejteni
1.
Anonimszékelyvagyokén
|
2010-08-05. csütörtök, 13:57
Rédai úr,minden elismerésem ehhez a cikkhez!Ez maga a valóság,csak ne a lakosság érezze ezt meg a saját bőrén,mert abból nagy problémák fognak adódni!És akkor majd eldöntik,hogy hívják a SMURD úgynevezett rohamegységét :) vagy inkább a Mentőszolgálat egységét hívják ki!Ez az egész egy pénzpazarlás,amit a palesztin megalkotott!Sajnos ez van,ez csak Romániában lehetséges!
Most felteszek itt egy kérdést!Ki melyik mentőt hívná ha valamilyen baja történne?Válaszokat várok,ha nem nagy gáz ez!Az én válaszom,kimondottan a Mentőszolgálat egységeit riasztanám és nem a SMURD-ot!
Találatok: 56  Oldalak:   1
1 EUR 4.35 RON
1 USD 3.30 RON
1 GBP 5.23 RON
100 HUF 1.49 RON
1 XAU 186.63 RON
=

Hirdetés

Csíkszereda

Szombat
éjszaka

Hóesés valószínű
Vasárnap

Helyenként felhős
Vasárnap
éjszaka

Hóesés valószínű
Min: -14 °CMax: 2 °CMin: -1 °C

Székelyudvarhely

Szombat
éjszaka

Hóesés valószínű
Vasárnap

Helyenként felhős
Vasárnap
éjszaka

Hóesés valószínű
Min: -9 °CMax: 1 °CMin: -2 °C

Marosvásárhely

Szombat
éjszaka

Hóesés valószínű
Vasárnap

Borús
Vasárnap
éjszaka

Hóesés valószínű
Min: -7 °CMax: 4 °CMin: -3 °C

Feliratkozás hírlevélre