Kozán István

Kozán István

Kérés

2016. augusztus 29., 14:072016. augusztus 29., 14:07

Miközben a csíkszeredai Kossuth Lajos utcából autóval ráhajtottam a Temesvári sugárútra, majd a Kaufland nagyáruház előtti körforgalomnál jobbra térve a Nagyrét utcán folytattam az autózást, Ráduly Róbert Kálmán polgármester úgynevezett székfoglaló beszédének egy mondata jutott eszembe. E hónap elején Csíkszereda polgármestere ugyanis azt mondta, hogy az elkövetkezőkben nem az épületekkel, az utcák aszfaltozásával, hanem az emberekkel, a családokkal, az intézményekkel, a neveléssel szeretne foglalkozni.

Polgármester úr, talán nem én vagyok az egyetlen, aki arra kéri Önt, hogy egy kis ideig még hanyagolja az embereket, az intézményeket, a nevelést. A nagy váltás előtt javaslom – javasoljuk –, hogy továbbra is az utcák aszfaltozásával foglalkozzon, foglalkozzanak.

A már említett Temesvári sugárút és a Nagyrét utca kauflandi körforgalom és Márton Áron Főgimnázium közötti szakasza mellett ugyanakkor ráférne a felújítás a város egyik legforgalmasabb útjának számító Hunyadi János utcára is. Ugyanakkor időszerű rápillantani a Villanytelep utcára is, hiszen az ottani „tákmány” egy része ismét megsüllyedt. A vasúti felüljáróval is érdemes lenne kezdeni már valamit, hiszen rejtély, hogy az építményt mi is tartja egybe, azaz fenn.

Ha ezekkel megvan az önkormányzat, akkor... Nos, arra térjünk vissza később.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Szüszer Róbert

Szüszer Róbert

Minden érthető, ugye? Na fogd meg a söröm!

Miért nincs tej és kifli a Hargita megyei iskolákban? Mert kormány, mert kiírás, mert tavalyi program, APIA és elszámolás, mert na. Mi nem világos?

Kozán István

Kozán István

A kevesebb néha több – még költségvetésben is

Hiába adta el bombasztikus sikerként Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata a megyei önkormányzat 2024-es büdzséjét, nagy a gyanúnk, hogy a múlt héten elfogadott költségvetés fogja a legnagyobb fejfájást okozni Hargita megyének.

Kozán István

Kozán István

Csedő a beázásokat fürkészte, Ráduly kigondolta, Korodi megépíttette

Jottányit sem csorbult volna Csíkszereda jelenlegi városvezetésének érdeme attól, ha Korodi Attila polgármester megemlíti elődjének, Ráduly Róbert Kálmánnak a nevét a hídavatón.

Kozán István

Kozán István

Nem vitás, hogy lesz baleset – csak ki kell várni

Csak idő kérdése, hogy mikor következik be egy katasztrofális közlekedési baleset a „tarzani” gyorshajtók miatt. Lengyel rendszámú autókkal közlekedőkről van szó, akik lakott területen évek óta olyan tempóban róják a kilométereket, aminek sosem jó a vége.

Kozán István

Kozán István

Mindenkinek azt, ami jár!

Oly sok megaláztatás és arculcsapás után szombaton délelőtt, ha csak egy kis időre is, de végre nem másodrendű állampolgároknak érezhettük magunkat itthon, Romániában – a csendőrségnek hála.

Kozán István

Kozán István

Kinek építették a foglalkoztatóközpontot?

Éles vita alakult ki a közösségi térben azzal kapcsolatban, hogy a Máltai Szeretetszolgálat kinek is építette a csíksomlyói foglalkoztatóközpontot. Szerintünk a somlyói roma közösségnek – ami teljesen rendben van.

Kozán István

Kozán István

Együttérzek az oktatókkal

Tíz esztendővel ezelőtt játszi könnyedséggel tartottam meg az újságírói munkáról szóló ötven perces előadást az általános iskolásoknak. Minap a húsz perc is nehezen jött össze.

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!