Kié a pénz?

Ismét sikerült összehozni egy jó kis árnyékbokszolást az erdélyi magyar médiában. Az ürügyet a 2010-es költségvetésből a kisebbségi szervezeteknek kiutalt támogatás adta, amelyet magyar részről az RMDSZ kasszíroz.

Szinte szó szerint egyező módon tálalják lapok a hírt: „Immár hivatalosan is az RMDSZ kasszájába folynak be a romániai magyar közösségnek szánt költségvetési támogatások.” és „(…)hivatalosan is a szövetség kasszájába folynak be azok a költségvetési pénzek, melyeket a kormány a magyarság támogatására szán.” (forrás itt és itt).

A cikkekhez fűzött kommentekben aztán ami a csövön kifér, jön minden: ez bűnszövetkezet, lopás, fúj, szégyen, undorító, de van olyan is, aki inkább a Nagyrománia Pártra bízná a pénzelosztást, mintsem az RMDSZ-re.

Csakhogy (szándékosan húzom az időt, hogy mindenki vehessen egy mély lélegzetet, mielőtt az indulatai ismét felszínre törnek) ezt a pénzt, jelesül 15,18 millió lejt nem a magyar közösségnek, hanem a kisebbségi szervezetnek adja (és adta tavaly is) a kormány. (És amúgy országosan 70 millió lejt a 19 kisebbségi szervezetnek.) Mire? Székházak fenntartására és javítására, fizetésekre, kiadványokra, rendezvényekre, egyszóval a saját tevékenységére. Ez áll a támogatásról szóló kormányhatározatban.(A hivatkozást lásd fent.)

Akkor mi a gond? Hol a törvénytelenség? Milyen pénzt loptak el, sajátítottak ki, használnak fel jogtalanul a pártapparátus fenntartására?

Ja, hogy ez akkor is disznóság, ha törvényes? Mert nem az RMDSZ az egyetlen kisebbségi szervezet? Az erdélyi magyar közösség rég nem egyenlő az RMDSZ-szel?

Hát persze. Csakhogy akkor tessék ez ellen véleményt megfogalmazni, érvelni, tiltakozni. Esetleg – lassan mondom – hasznosabb lenne tenni ez ellen.

A kisebbségi szervezeteknek juttatott pénzt a Nemzeti Kisebbségek Tanácsán keresztül osztják, amelynek csak parlamenti képviselettel rendelkező szervezetek lehetnek tagjai, már a létrejötte, 2001 óta. Ennek jogszerűségét lehet vitatni – erkölcsi alapon, de eredmény csak akkor lesz, ha változtatnak a szabályzón, vagy ha más (magyar) szervezet is bejut a parlamentbe. És ez a kettő nagy valószínűséggel ugyanazt jelenti: azt, hogy szükséges a parlamenti jelenlét.

Az is igaz, hogy az RMDSZ – és nem ártatlanabb a másik 18 kisebbségi szervezet sem, aki már bent van a parlamentben - mindent elkövet, hogy mások ne juthassanak be: utolsó pillanatban megváltoztatják a választási törvényt, rendőrséggel ellenőriztetik a más személyek vagy szervezetek induláshoz aláírásukat adókat, helyi szinten akár zsarolástól, fenyegetéstől sem riadnak vissza, akár meg is tagadják a terembérlést kampányrendezvényekre – de minek sorolni?

Nem mondta senki, hogy egyszerű lesz megtörni a monopolhelyzetet. De hirtelen felindulásból elkövetett szabadszájú kommentekkel, felháborodással vagy akár (félig) megalapozott, de jogos erkölcsi ítéletekkel sem fog ez menni. Munkához kellene látni végre.