Ma nekem, holnap neked...

Kezembe került egy statisztikai kimutatás, amely a bűnözési ráta szempontjából rangsorolja a megyéket. A legrangosabb „természetesen” az, ahol a legtöbb jogerős ítélet született a különböző bűncselekmények miatt, ezer lakosra számolva. Nos, a prímet Hunyad megye viszi, ahol az elmúlt évben százezer lakosból 289-et ítéltek el. Galac, Vaslui, Mehedinţi követi a hunyadiakat, s a 14. helyen felbukkanunk mi is. Nem mondhatnám, hogy szerényen, mint egy ibolya, ugyanis nálunk tavaly százezer lakosból 223-at ítéltek el jogerősen különböző, a Büntető-törvénykönyvben szereplő paragrafusok alapján. Namármost. Churchill állítólag valamikor azt mondta: „csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok”. Lehet benne valami... Mert elnézem ezt a statisztikát. Ilfov megye mindössze 103 ítélettel szerepel benne. Hát, mit mondjak? A tapasztalat, no meg a hírtelevíziók által ömlesztett bűnügyi hírek nem ezt mutatják. Egyáltalán nem. Persze, ez nem vigasztalhat minket. Mert a 14. hely (a negyvenegyből), akár hamis, akár nem, mégiscsak sok. Nálunk jobb helyzetben van Hargita (212), Kolozs (192), Kovászna (176) megye.

De nézzünk a dolgok mögé is. Maros megyében a bűnüldözés olyan, amilyen. És egyáltalán nem rózsás. Mert kevesen vannak a rendőrök. Annyira kevesen, hogy amikor leépítésekre került sor, csak húszat tudtak meneszteni. Szemben más megyékkel, ahonnan ennek többszörösét tették lapátra. És mégis, még most is vannak betöltetlen állásaik. Ami, ugyebár, teljességgel (és ép ésszel) – felfoghatatlan. No persze, ugyanitt el kell mondani azt is, hogy a közbiztonság – az élet és anyagi egyaránt – nem, vagy legalábbis nem csak a rendőrök számán múlik. Itt van mindjárt az általános elszegényedés. És a munkanélküliség. És az oktatás-nevelés hiányosságai. Meg a más, kriminogén zónákból idetelepülő nagyszámú jövevény. Ez mind-mind rontja a statisztikánkat, amit ráadásul nem is mi hamisítunk magunknak.

De van egy másik jelenség is, amiről csak nagyon ritkán beszélünk. A passzivitás. Az empátia hiánya. Valakinek fényes nappal, forgalmas utcán letépik az aranyláncot a nyakából, kiragadják kezéből a mobiltelefont, elrántják a retiküljét. Senki nincs, aki segítségére sietne. Illetve – mindenki siet a maga dolga után, hiába sikítoz, kiabál a károsult. Egyáltalán nem érvényesül a ma neked, holnap talán nekem... egykori egészséges elv. Úgy, hogy ne csak a statisztikákban, a kevés számú rendőri erőben keressük a bajok okát.

Komment