Bár még mostanság is lehet hallani, elszólásként, beidegződésként, hogy valaki a néptanácshoz indul ügyintézésre, az utóbbi években a polgármesteri hivatalok megnevezését inkább tanács alakban halljuk. A hivatal szó mint megnevezés általánosításként szintén gyakori: most jöttünk a hivatalból, a hivatal épülete előtt találkoztunk régi ismerősünkkel stb. Ez utóbbi persze néha összemosódhat más hivatalok fogalmával, a beszédhelyzetből azonban általában kiderül, hogy pontosan mire is gondolt a beszélő.

1989 után a régi rendszer ügyviteléhez kapcsolódó kifejezések részint megváltoztak, másrészt pedig helyes magyar megfelelőik általánossá váltak. Változott maga a helyzet is, azt meg a nyelvhasználatnak is követnie kell. Így például az egykor kirakatszerűen alkalmazott, utóbb már csupán emlegetett önrendelkezés valódivá vált. Minden területi egységnek: községnek, városnak, megyének közvetlenül megválasztott képviselői irányítják a közösség életét. Tehát az önrendelkezés okán igazi önkormányzatok döntenek a közösségek dolgaiban. Ezeket nevezték régebben tanácsnak, persze az 1917-től létezett és 1944 után Kelet-Európában mind erősebb befolyást gyakorló nagy testvér, a szovjethatalom mintájára. Ugyanis a szovjet szó jelzőként került be nyelvünkbe, ám bizottságszerű testület tanácskozására utal (az orosz szávjét szó tanácsot jelent). Ily módon alakultak meg a bíró, szolgabíró feladatát átvevő ún. tanácsok nálunk is, és a közösség képviselőiből megválasztott testület néptanácsként rögzült nyelvhasználatunkban. Igaz, hogy a korábban önkéntesen gyülésezgető emberek helyett később főállású tisztviselők dolgoztak a tanácsokon, néptanácsoknál, ám a kifejezés sokáig, 1989-ig megmaradt.

Azóta nem tanácsok, hanem képviselő-testületek irányítják (döntéseikkel) a községek, városok, megyék életét. Ezeket magyarosan önkormányzatoknak nevezzük. Az összetett magyar szó érthető módon jelzi a dolog lényegét. A tanács szó ehhez képest semmit sem mond: nem jelzi a lényeget, viszont továbbéltet egy rossz emlékű szót és az azzal jelölt fogalom emlékét. Ennélfogva a szabatos magyar nyelvhasználatban községi, városi, megyei önkormányzatot használunk a képviselők döntéshozó szervének megnevezésére.

Mivel a hetvenes-nyolcvanas években igazi önkormányzatiság se a községek, városok, se a megyék szintjén nem létezett, a képviselő-testület (amely döntött) fogalmát az azt kiszolgáló ügykezelés, az arra alkalmazott hivatalnokok intézménye vette át (mert a parancs pártunk és államunk felsőbb szintjéről érkezett). Igazgatást, ügyintézést végzett, ám a testületnek alárendelve, annak döntéseit végrehajtva. 1989 után, a megváltozott helyzetben a községi, városi, megyei önkormányzat fogalma a döntéseket hozó testületet jelenti, a községi, városi, megyei tanács pedig az azt kiszolgáló, az ügyintézésre alkalmazott személyek összefoglaló neve. (Az anyaországi szóhasználatban is az önkormányzat kifejezés terjedt el.) Ezért olvassuk ezeknek az intézményeknek a székhelyénél megnevezésként a helyi, községi, városi, megyei tanács kifejezéseket. Ez utóbbiban megmaradt e régi orosz (szovjet) hatás nálunk, mind a magyar, mind a román (consiliu) kifejezésben.
Tehát különbséget kell tennünk, hogy valaki a községi képviselő-testület tagja (választott személyként), vagy a községi tanács alkalmazottja, munkavállalóként.

Jó tudni tehát, hogy az ostornak van nyele és van csapója, képletesen szólva a szekeres a gyeplőt húzva irányítja, hogy szekerének kereke merre forduljon.