Mindig annak a híve voltam, hogy a szavazati joggal élni kell. Lehet voksolni így vagy úgy, erre vagy arra, de a lehetőséget arra, hogy beleszóljunk a dolgok alakulásába, nem szabad átengedni másnak.

Most is ezt mondom: függetlenül attól, hogy ki milyen szándékot sejt a háttérben, hogy mennyire undorodott meg a kampánytól, hogy relevánsnak vagy egyáltalán jónak tartja-e a feltett kérdést vagy sem, hogy szimpatizál-e a kormánnyal vagy sem, a kérdés ott az asztalon: válaszolni kell rá. Ha nem válaszolunk mi, akkor megválaszolja helyettünk más. Persze a távolmaradás is egy legitim politikai magatartás, ebben az esetben viszont a választópolgár felvállalja annak az ódiumát, hogy az ő sorsáról mások döntenek, a feje felett. Mégpedig olyan mások, akik elég keményvonalasok ahhoz, hogy ne hezitáljanak azon, hogy részt vesznek-e vagy sem, azok, akiket lehet mobilizálni azokkal az eszközökkel, amelyeket az elmúlt időszakban tapasztalni lehetett. A népszavazáson való részvétel ellenzőinek legnagyobb hibája, hogy miközben a demokrácia védelmezőiként tetszelegnek, a demokrácia egyik alapeszközét akarják hitelteleníteni: a nép közvetlen beleszólási lehetőségét a dolgok alakulásába.

Szavazni el kell menni, legfeljebb nem muszáj egyetérteni a népszavazást kezdeményező kormányzati állásponttal, mondom én. Sőt, ahhoz, hogy a referendumon feltett kérdésről egy valós és releváns társadalmi párbeszéd alakuljon ki, az igenek és a nemek csatájára lett volna szükség. Nem arról kellett volna beszélni, hogy mennyire indokolt vagy sem maga a népszavazási kezdeményezés: tetszik vagy sem, jogszerű volt, s a feltett kérdés is fontos. Ne mondja nekem senki azt, hogy a migráció kérdésköre ma Európában nem releváns. Hogy a kontinensre érkező bevándorlók millióinak kapcsán nem lehet feltenni egy kérdést egy európai ország állampolgárainak. Sőt, most, az utolsó héten a kormány kommunikációjában is fel lehet fedezni azokat az információkat, amelyek támaszt adnak ahhoz, hogy helyesen lehessen dönteni arról, hogy igennel vagy nemmel válaszoljon a polgár a feltett kérdésre. Azt mondják ugyanis a kormány képviselői: a népszavazáson nem a bevándorlók, hanem „Brüsszel” elleni választ adhat a magyar társadalom, a politikailag egyesült nemzet. S tényleg: a szavazólapokon szereplő kérdés valójában arról szól, hogy visszaállítsa-e Magyarország a szuverenitását egy olyan kérdésben, amelyben egyébként már részben feladta azt akkor, amikor csatlakozott az Európai Unióhoz. Az igennel tulajdonképpen azt mondod, hogy nem: maradjon minden a régiben, „Brüsszel” döntsön továbbra is erről. A nemmel azt mondod, hogy jobban szeretnéd, ha inkább az Országgyűlés határozna erről.

Ha erről szólt volna a társadalmi vita a kampány folyamán, akkor lehet, hogy mind okosabbak lennénk valamivel. Sajnos nem így történt, s ebben felelőssége van a vitában részt vevő mindkét oldalnak, illetve azoknak is, akik kivonták magukat belőle. Mert a kérdés ott volt az asztalon. Vasárnap(ig) már csak szavazni lehet róla.