Kovács Attila

Kovács Attila

Megtakarítás másképp

2014. december 19., 15:122014. december 19., 15:12

Biztos elég sokan vagyunk, akiknek nagyon nehéz vagy nagyon könnyű arról beszélni, hogy mihez kezdünk megtakarításainkkal, milyen befektetési lehetőségek közül választunk. Nehéz beszélni róla, ha nem szívesen ismerjük el, hogy nincs lehetőségünk erre, és könnyű, ha nagyon gyorsan el tudjuk mondani: nekünk nincs ilyesmi. Nem vagyunk elég racionálisak, jövőbe- és előrelátók, hosszú távra tervezők, fontosabb nekünk a nagy cégek határozott érdeklődésének engedve kifizetni a számláinkat, enni, inni, és megpróbálni nem gondolni a holnapra. Pedig a rendszer, amelyben élünk, és amelyet még ilyen felelőtlen módon is fenntartunk, igyekszik segíteni nekünk. Ki ismeri például az önkéntelen megtakarítás fogalmát?

Ezzel a formával akkor találkozhatunk, amikor a fentebb említett önkéntes megtakarítás eleve nem működik, és akár teljesen képtelennek érezzük magunkat arra, hogy tartalékokat gyűjtsünk, halmozzunk fel. A rendszer ilyenkor úgy cáfol meg, hogy nemcsak bebizonyítja, igenis, képesek vagyunk erre, hanem még egyfajta elégtételt is szolgáltat. Ha ugyanis nem kapjuk meg a fizetésünket a megszokott időben, vagy csak ennek egy részét, és hetek telnek el közben úgy, hogy minden megy tovább, egyszer csak rájöhetünk, az önkéntelen megtakarítás igenis egy működő dolog. Sőt, a csak virtuálisan létező, de magunkénak tudott pénz léte olyan megnyugvással tölt el, az sem számít igazán, hogy közben hitelezőkké váltunk, és önkéntelen megtakarításainkkal valójában a nekünk tartozó cég működését, létét és az egész rendszert tartjuk fenn. Első látásra még akár úgy is tűnhet, mindenki számára van ebben valami kedvező. Pedig csak a határidők be nem tartásának hiteltelen világához kezdünk idomulni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Szüszer Róbert

Szüszer Róbert

Minden érthető, ugye? Na fogd meg a söröm!

Miért nincs tej és kifli a Hargita megyei iskolákban? Mert kormány, mert kiírás, mert tavalyi program, APIA és elszámolás, mert na. Mi nem világos?

Kozán István

Kozán István

A kevesebb néha több – még költségvetésben is

Hiába adta el bombasztikus sikerként Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata a megyei önkormányzat 2024-es büdzséjét, nagy a gyanúnk, hogy a múlt héten elfogadott költségvetés fogja a legnagyobb fejfájást okozni Hargita megyének.

Kozán István

Kozán István

Csedő a beázásokat fürkészte, Ráduly kigondolta, Korodi megépíttette

Jottányit sem csorbult volna Csíkszereda jelenlegi városvezetésének érdeme attól, ha Korodi Attila polgármester megemlíti elődjének, Ráduly Róbert Kálmánnak a nevét a hídavatón.

Kozán István

Kozán István

Nem vitás, hogy lesz baleset – csak ki kell várni

Csak idő kérdése, hogy mikor következik be egy katasztrofális közlekedési baleset a „tarzani” gyorshajtók miatt. Lengyel rendszámú autókkal közlekedőkről van szó, akik lakott területen évek óta olyan tempóban róják a kilométereket, aminek sosem jó a vége.

Kozán István

Kozán István

Mindenkinek azt, ami jár!

Oly sok megaláztatás és arculcsapás után szombaton délelőtt, ha csak egy kis időre is, de végre nem másodrendű állampolgároknak érezhettük magunkat itthon, Romániában – a csendőrségnek hála.

Kozán István

Kozán István

Kinek építették a foglalkoztatóközpontot?

Éles vita alakult ki a közösségi térben azzal kapcsolatban, hogy a Máltai Szeretetszolgálat kinek is építette a csíksomlyói foglalkoztatóközpontot. Szerintünk a somlyói roma közösségnek – ami teljesen rendben van.

Kozán István

Kozán István

Együttérzek az oktatókkal

Tíz esztendővel ezelőtt játszi könnyedséggel tartottam meg az újságírói munkáról szóló ötven perces előadást az általános iskolásoknak. Minap a húsz perc is nehezen jött össze.

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!