Az utóbbi húsz év legszebb napját élték meg a vásárhelyiek. Ma igazán otthon érezték magukat abban a városban, melyet székely őseik alapítottak. Bátraknak és hősöknek érezték magukat. Győztek!
Egy Énlakához, akár Lövétéhez hasonló településen, ahol csak székelyek élnek (több száz ilyen települése van Székelyföldnek) olyan szabadon szárnyal a magyar nyelv, mint Magyarország bármelyik településén. A rendőrség, csendőrség, törvényszék, prefektúra és egy-két hivatal kivételével, így van ez Székelyföld többségében székelyek lakta városaiban is. Így van, de csak addig, míg többségbe nem kerül a románság. 1992-ig így volt ez Marosvásárhelyen is, és még így van Sepsiszentgyörgyön. De már nem sokáig. Nekünk nem a román emberek, hanem a tömeg az ellenségünk. Az a sok emberből összeverődött amorf tömeg, amely többségbe kerülve úthengerként söpri el a nyelvi jogokat.Velük a harcot csak a tömbe szerveződött székelység képes felvenni olyanformán, ha megtartja lakhelyének többségi arányát, sőt, növeli is azt és ragaszkodik a nyelvéhez. Minden más próbálkozás csak lassítja, de nem állítja meg ezt a folyamatot.
A történet színhelye a Székelyföld hajdani szép fővárosa, Marosvásárhely. Ezt a várost Bethlen Gábor, Erdély magyar fejedelme emelte városi rangra 1616-ban. Legimpozánsabb történelmi épületei a Trianoni döntés előtt épültek, Bernády György magyar polgármester építtette ezeket. Az sem mellékes, hogy egészen a 2002-es népszámlálás időpontjáig a Székelyföld hajdani szép fővárosában az itt élő székely–magyarok száma minden időkben meghaladta a betelepedő románok lélekszámát.
Ma az utcán elvétve hallani magyar beszédet, és a román feliratok mellett elenyésző számban van magyar. A kereskedelmi egységekben és az intézményekben szinte egyedülálóvá vált a román nyelv használata. Már-már úgy tűnik, mintha egy számunkra teljesen idegen városban tartózkodnánk. Pedig a város lakosságának fele még mindig magyar. De meddig? Fogalmazódott meg a magyarok pártjának egyik vezetője fejében a kérdés. Aztán a közeledő március l5-ére gondolva merész tervet eszelt ki. Mi lenne, ha ezen a napon..., és sürgösen munkához látott.
Először a szervezet vezetőivel beszélte meg, aztán sorra kapcsolódtak be a cselekvő magyarok, és egy hónap alatt a hírvivők eljutottak minden magyarhoz a városban. Már csak pár nap volt hátra az ünnepnapig, melyet izgatottan várt a város magyar része. Sokan, bár az elején nagyon nehezen ment, ki is próbálták. Volt, aki a munkahelyén, mások egy két hivatalban, vagy a bevásárló helyeken próbálkoztak. Többségük megrettent, amikor meghallotta saját hangját és meglátta a rámeredő szemeket. Aztán amikor a közelükben mások is próbálkoztak, bátrabbaká váltak. Pedig az elején úgy tűnt, hogy az ég is leszakad. De nem szakadt rájuk.
Aztán elérkezett az ünnep napja, március 15. Reggeliben egymást érték a kérdések és a biztatások a családi közösségekben. Egyfolytában működtek a telefonok. Akkor abban maradunk, ahogy megbeszéltük?! És ehhez tartsuk magunkat egész nap?! Kérdezték egymástól és biztatták egymást. De voltak olyanok is, akiknek inukba szállt a bátorság és otthon maradtak. Nem akartak kockáztatni, na meg úgy érezték, hogy ehhez ők nem elég bátrak.
Óriási, eddig még nem látott számban gyűltek egybe a város főterén, ahol az ünnepséget tartották. Az ünnepség a szokásos forgatókönyv szerint zajlott le, felvonulás, beszédek, műsor, majd a két himnusz, a magyar és a székely eléneklésével zárult. Eddig még simán ment minden, most kezdődött az, amire már egy hónapja készültek. Aztán elindultak a családok, barátok, ismerősök, az összeverődött csoportok, a vendéglők, a piac, a bevásárló központok irányába. Sokuknak a homloka izzadt, másoknak a szíve vert jobban, és voltak olyanok is, akiknek a lába akadozott. De úgy mentek, mint Hunyadi János magyarjai a nándorfehérvári csatába. Itt csak előre lehetett menni, akár csak a csata idején. Ugyanis az egész város magyarsága felfogadta, hogy a mai nap csak magyarul szólal meg bárkivel is találkozik, lett légyen az akár maga a prefektus is.
A vendéglőkben és más szolgáltatási egységekben az elején arra gondoltak, hogy magyarországi turisták lepték el a várost, akik nem értik a román nyelvet, aztán gyorsan magyarul tudókat kerítettek, akik a tolmács szerepét töltötték be. Aztán az egyik román ajkú kiszolgáló felismerte panellakásbeli magyar szomszédját és örömmel üdvözölte, majd megkérdezte, honnan jött ez a vendégsereg. Nagy meglepetésére szomszédja magyarul válaszolt kérdésére, mire ő megkérdezte, persze ismét románul, hogy nem ismer rá? Dehogy nem, volt a válasz, de ma mi, marosvsárhelyi székelyek csak magyarul vagyunk hajlandók beszélni. Még sok ehhez hasonló eset után a románság is tudomást szerzett erről a furcsa elhatározásról. Az elején csak vonogatták a válukat. Megjön majd az eszük, mondogatták és egy legyintéssel elintézték.
Az utóbbi húsz év legszebb napját élték meg a vásárhelyiek. Ma igazán otthon érezték magukat abban a városban, melyet székely őseik alapítottak. Bátraknak és hősöknek érezték magukat. Győztek! Egyenes tartással kiálltak a nyelvhasználati jog és a valódi kétnyelvűség mellett. Nem kellett ehhez konferencia, kongresszus meg parlamenti szereplés, az egyénekre lebontott közös cselekvés hozta meg a sikert.
Aztán nemsokára az egyházi ünnepek napjain, karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor is tartottak „csak magyarul” napokat a „csak románul” napok ellensúlyozására. Aztán a rákövetkező év minden hónapjának első napja, majd első hete, első két hete, végül minden napja, magyar nappá vállt. Aztán a város román lakossága is lassan elfogadta, hogy a város magyarságának is joga van saját nyelvét használnia, saját városában. Egyre többen tanultak meg magyarul, megszokottá és gyakorlattá vált, hogy a román románul a magyar magyarul beszélt egymással, de olyan is előfordult, hogy a román magyarul a magyar románul társalgott egymással. Marosvásárhely példája követőkre talált Tordán, Kolozsváron és Erdély minden olyan városában ahol magyarok éltek.
Ennek következménye, hogy napjainkra a Kárpát-medence területén a magyarság legközelebbi barátja a román nép, és tűzbe mennének egymásért.
A történet álomszép. Csak azért nem tudott még valósággá válni, mert...
 |
1 EUR | 4.35 RON |
 |
1 USD | 3.30 RON |
 |
1 GBP | 5.23 RON |
 |
100 HUF | 1.49 RON |
 |
1 XAU | 186.63 RON |
| Szombat éjszaka  | Vasárnap | Vasárnap éjszaka |
| Min: -14 °C | Max: 2 °C | Min: -1 °C |
| Szombat éjszaka | Vasárnap | Vasárnap éjszaka |
| Min: -9 °C | Max: 1 °C | Min: -2 °C |
| Szombat éjszaka | Vasárnap | Vasárnap éjszaka |
| Min: -7 °C | Max: 4 °C | Min: -3 °C |
