Valahogy úgy történt, hogy néhány röpke nap alatt két közlemény is ki tudta borítani nálam a bilit. Pedig sok baromságon edződött alaknak – vagy alkatnak? – tartottam magam.

Kezdődött úgy, hogy elolvastam a Romániai Út- és Hídügyi Országos Kongresszus – bizony, ilyen is van már nekünk – közleményét. Hogyaszongya. A közúti balesetek évente 2 százalékot visznek el a dzsidipiből (ami köztudottan GDP, azaz bruttó hazai termék – csak a közgázban járatlanok számára mondom). Egy országúti halott pedig nyolcszázezer és egymillió euró közötti összeggel károsítja a polgárai sorsa iránt féltő gonddal aggódó államot. Meg kell a szívnek szakadni attól, ahogyan egymillió ajrós sebességgel aggódnak az életünkért. Hogy mi is az a millió? Nos, a kolozsvári konferencián kifejtették: az a renitenskedő, jobblétre szenderült országúti hulla még legalább húsz évig dolgozhatott volna az államnak, hajtva neki a hasznot. De mert elhunyásból kifolyólag nem hajtja, hát kreál neki egy egymilliós űrt.

Namármost. Miért garantál nekem, potenciális közúti hullának egy kongresszus még húsz évi kényszer-munkaviszonyt és adófizetést? És ha „somer” vagyok? Ha nyugger vagyok? Ha éhen halok a szociális háló likassága miatt? Úgy mekkora a veszteség? És az én veszteségem? Egyáltalán – miért kalkulálnak velem úgy, mintha egy pénzgyártásra szakosított automata volnék?

Aztán nézegettem a minap az Országos Statisztikai Hivatal egyik közleményét. Azt mondják, tavaly importáltunk 137 126 tonna pityókát 22,1 millió euróért. Ezzel szemben a saját termésből külpiacra vittünk 11 955 tonnát, amiért kaptunk 3,2 milliót. Nincs itt valami baj? Nem fordítva kellett volna csinálni? Mert  akkor pozitív lenne a mérleg. Egyáltalán – miért kell nekünk pityókát importálni? Hát már azt sem tudunk termelni? Tudom, sok mindent nem tudunk. De már ezt sem? Nos, ugyanez a hivatal megmondja a tutit. Igenis, tudunk pityókát termelni. Eladni nem tudjuk. Mert hogy is volt a tavaly burgonya-fronton? Termeltünk 3 millió tonnát, egyharmaddal többet, mint egy évvel korábban. Ebből megettünk 2 millió tonnát, feldolgoztunk egymilliót. Pityókafogyasztásban Európában másodikok vagyunk a lengyelek után. Kétpofára felzabálunk évi 92 kiló kolompért fejenként, s akkor még be is hozunk 137 126.000 kilót. Csak úgy, hogy legyen.

De van itt egyéb baromság is. Hagymából és fokhagymából tavaly 42 878 tonnát hoztunk be, 13,2 millió ajróért. Paradicsomból 45 032 tonnát importáltunk 34,3 millióért. De vittünk is ki! Úgy ám. Hagymát és fokhagymát 1,3 millió euróra (nem hiszem, hogy a kínaiak vették volna meg), paradicsomot 2,3-ra. Sok van a világon mi csodálatos, de mind közül a legcsodálatosabb az alma. Tavaly 70 426 tonnát vásároltunk külhonból, miközben többek között a bátosi rohadt a nyakunkra. S fizettünk a miéknél gyengébb beltartalmú almáért 30,5 millió eurót. Merthogy pénzünk, az van.

Ezek után ne csodálkozzunk, ha valaki megjegyzi – az ülepünk már annyira  kinn van a nadrágból, hogy a nadrág már nem is látszik, csak az ülep, de az uniós rongyot, azt könyörtelenül rázzuk.