Fesztivállázban ég Erdélyország: az alig zárult, sorrendben ötödik alkalommal megrendezett Kolozsvári Magyar Napok után szerdától a Vásárhelyi Forgatag eseményei kötik le a média, s feltehetően a város magyar lakosságának figyelmét. Az egymástól alig több mint száz kilométernyi távolságra lévő két helyszín önkéntelenül is párhuzamok megvonására késztetheti a szemlélőt.

A hasonlóságok mellett – közülük is a legszembetűnőbb, hogy kulturális szempontból Erdély legjelentősebb városairól van szó –, számos, a helyi magyarság pillanatnyi helyzetére, hangulatára utaló eltérés érzékelhető. Közülük is talán a legfontosabb: míg Kolozsváron a Főtéren zajlottak a szabadtéri rendezvények, addig Vásárhelyen a Maros partjára, pontosabban Marosszentgyörgyre száműzték azokat.

Hogyan fordulhatott ez elő? A történet ismerős: tavaly Dorin Florea polgármester – hajánál fogva előráncigált érvekre hivatkozva – egyszerűen kitiltotta a város központjából a magyar kultúrát. A városháza anyagi támogatását pedig a román rendezvények hangsúlyos jelenlététől tette függővé.

Mi ez, ha nem az etnikumok békés egymás mellett élésének hamis értelmezése? Lehet, nem éppen ide illő, de tanulságos példa arra, hova vezetett, vezethet az erőltetett „impreunösködés”: annak esett áldozatául a romániai magyar iskolarendszer is, amikor felső utasításra vegyes tannyelvű oktatási intézményeket hoztak létre, amelyekben aztán fokozatosan háttérbe szorultak a magyar tagozatok, majd meg is szűntek. (Magam is olyan vásárhelyi belvárosi általános iskolába jártam, ahol a három párhuzamos első osztály közül egynek volt oktatási nyelve a román, abban is a nebulók fele, kétharmada magyar kölök volt, a többiek pártfunkcionáriusok, katonatisztek, rendőrök gyerekei.)    

A Forgatagra visszatérve, mivel a szervezők ragaszkodtak a rendezvénysorozat magyar jellegéhez, lemondtak a támogatásról. Nos, a városvezetés álláspontja azóta is változatlan. Idén viszont támogatja a rendezvényt a megyei önkormányzat, amely az intézmény honlapjának tanúsága szerint 30.000 lejjel járul hozzá a költségekhez. Ez a 70.000 eurós összköltség hozzávetőleg alig egytizede.  

Végül néhány szót arról, miért fontosak a hasonló rendezvények, esetünkben a Vásárhelyi Forgatag. Közismert, egy ilyen tömegeket megmozgató seregszemle, fesztivál kiváló alkalom lehet értékeink felmutatására, ezzel párhuzamosan pedig hozzájárulhat a közösség önbecsülésének növeléséhez, önbizalmának erősítéséhez is.

Amire bizony manapság nagy szükség mutatkozik. Felnövekedett Vásárhelyen egy olyan jelentős létszámú román réteg, amelynek tagjai már itt születtek ugyan, de neveltetésüknél fogva nem hajlandók tudomást venni arról, hogy rajtuk kívül élnek még más nemzetiséghez tartozók, más kultúrához, hagyományokhoz kötődők is a városban, akik ugyanúgy magukénak érzik, tudják Vásárhelyt, mint ők, akiknek ugyanúgy járnak bizonyos jogok, mint nekik.

Ebből következően a vásárhelyi magyar kulturális napoknak a jelenen túlmutató szimbolikus jelentése is van: jelzi, hogy a magyar közösségben van-e kellő tartás és képesség ahhoz, hogy – Sütő Andrással szólva – úgy cselekedjen, hogy megmaradjon.