Elégedett teljesítményével Trandafir

Elégedett teljesítményével Trandafir

Fotó: BUCSENEANU BOGDAN Vásárhelyi Forgatag

A Vásárhelyi Forgatag keretében vasárnap kora délután a Ligetben élménybeszámolót tartott Trandafir Norbert, a riói olimpiáról hazatért marosvásárhelyi úszó, és Szép Zoltán, aki a Marosvásárhelyi Rádió tudósítójaként vett részt a játékokon.

Horváth Bálint Ottó

2016. augusztus 29., 10:452016. augusztus 29., 10:45

2016. augusztus 29., 11:072016. augusztus 29., 11:07

A bő háromnegyed órás élménybeszámolón Borsos Csaba faggatta a két főszereplőt, akik megosztották tapasztalataikat az összegyűlt hallgatósággal. Trandafir Norbert, aki pályafutása során harmadszor vett részt az olimpián, elmondta, pozitív volt az első benyomása Rióba való érkezésekor, hiszen az őt váró konzul megnyugtatta, hogy egyáltalán nem kell tartania a szúnyogok által terjesztett Zika-vírustól, és az olimpia ideje alatt 22 ezer katona vigyáz a közbiztonságra. Az olimpián egyetlen erdélyi magyar riporterként résztvevő Szép Zoltán hozzátette: először járt a dél-amerikai kontinensen, így neki is voltak félelmei, főleg amikor taxival utazott a helyszínekre, hiszen a brazil nagyvárosban nem tartják be a közlekedési szabályokat.

Nem volt tökéletes a rendezés

Trandafir Norbert hangsúlyozta, szervezés szempontjából nem vizsgáztak jelesre a brazilok, és nem lehet összehasonlítani a pekingi vagy a londoni játékokkal, példaként említette a buszok késését, és az olimpiai faluban tapasztalt hiányosságokat.

A marosvásárhelyi úszó elmondása szerint teljesen elégedett teljesítményével: egyéniben 50 méter gyorson továbbjutott az előfutamból, az elődöntőben kevéssel maradt le a fináléról, míg a román 4x100 méteres gyorsváltóval a 14. helyen végzett. Szerinte a romániai sportolók az anyagi háttérhez és a felkészülési körülményekhez képest jól teljesítettek. Ezt Szép Zoltán is megerősítette, aki több sportágban is megfigyelte a versenyzőket, és a futamok végén látszott rajtuk, hogy mindent beleadtak.

Emlékezetes Maracana

Arra a kérdésre, hogy az úszóversenyek mellett még milyen sportágakat nézett, Trandafir Norbert közölte, más sporteseményekre nem volt bejárása, csak az uszodába engedték be, azonban Szép Zoltán sajtóakkreditációjával bejutott a férfi teniszezők páros döntőjére. Elmondták, a különböző versenyekre egyes esetekben jegyeket még a helyszínen is lehetett kapni, az úszóversenyeknél a legolcsóbb belépő 38 dollárba került.    

Szép Zoltán sok helyszínre ellátogatott, számára a legemlékezetesebb a legendás Maracana stadionban megtekintett Brazília–Honduras labdarúgó mérkőzés volt, emellett még az atlétikában a jamaicai futó, Usain Bolt futamait, illetve a kajakozó Kozák Danuta aranyérmes versenyeit említette. Mindemellett számára a legfontosabb az volt, hogy lássa olimpián úszni Trandafir Norbertet, akinek Londontól Rióig végigkövette pályafutását.

A beszámoló végén Trandafir Norbert hangoztatta, teljesítményével saját magának bebizonyította, hogy képes helytállni az olimpián, és a jövőre nézve még nem döntötte el, hogy megcélozza-e a 2020-s tokiói játékokat, egyelőre jól megérdemelt pihenésre van szüksége. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Szász Kincső az ifjúsági bajnok

Csíkszeredai sportoló nyerte a román ifjúsági fallabda (squash) bajnokságot.

Szász Kincső az ifjúsági bajnok
Szász Kincső az ifjúsági bajnok
2017. március 10., péntek

Szász Kincső az ifjúsági bajnok

2017. március 08., szerda

Országos versenyt nyert Ferencz Katalin

Brassó megyében, Prázsmáron tartották a fedettpályás díjugrató-bajnokság utolsó versenyét, amely csíki sikerrel zárult.

Országos versenyt nyert Ferencz Katalin
Országos versenyt nyert Ferencz Katalin
2017. március 08., szerda

Országos versenyt nyert Ferencz Katalin

2017. március 08., szerda

Legyőzték a címvédőt az ifjúsági tekések

A Marosvásárhelyi Elektromaros Romgaz női ifjúsági tekecsapata idegenben is legyőzte a bajnoki címvédő Vajdahunyadi Siderurgicát az országos tekebajnokság 5. fordulójában. 

Legyőzték a címvédőt az ifjúsági tekések
2017. március 07., kedd

Történelmi elismerés Novák Eduárdnak

Mostantól mások lesznek az erőviszonyok – nyilatkozta Novák Eduárd, miután az Európai Kerékpáros Szövetség elismerésben részesítette, majd beválasztotta abba a 15 fős küldöttségébe, amely szavazhat a világszövetség tisztújító közgyűlésén.

Történelmi elismerés Novák Eduárdnak
2017. március 07., kedd

Németországban versenyeztek a H2O Team úszói

A Marosvásárhelyi H2O Team Sportklub úszói három érmet és több előkelő helyezést szereztek hétvégén Berlinben az International Swim Meeting 2017 elnevezésű versenyen.

Németországban versenyeztek a H2O Team úszói
2017. március 07., kedd

Csíki érmek a felnőtt cselgáncsbajnokságon

Jól szerepeltek Csíkszereda képviselői a Kolozsváron megrendezett felnőtt egyéni cselgáncs országos-bajnokságon. Több ezüst- és bronzéremmel tértek haza.

Csíki érmek a felnőtt cselgáncsbajnokságon
2017. március 06., hétfő

Besztercén tékvandóztak a csíkiak és az udvarhelyiek

Hatodik alkalommal rendezték meg Besztercén az országos szintű, Ilyo-kupával díjazott WTF tékvandóversenyt. Csíkszeredai és Székelyudvarhelyi sportolók is érmes helyezéseket szereztek.

Besztercén tékvandóztak a csíkiak és az udvarhelyiek
2017. március 02., csütörtök

Megvédte címét az Elektromaros női csapata

A Marosvásárhelyi Elektromaros Romgaz női tekecsapata tavalyhoz hasonlóan idén is elhódította a Román Kupát, miután megnyerte a sorozat Kolozsváron, a Györgyfalvi modern sportközpontban megrendezett utolsó fordulóját.

Megvédte címét az Elektromaros női csapata
Megvédte címét az Elektromaros női csapata
2017. március 02., csütörtök

Megvédte címét az Elektromaros női csapata

2017. március 02., csütörtök

Ditriders: sikeres idény után, nagy célok előtt

Újra nyeregbe szálltak már a Ditrói Ditriders Sportklub terepmotoros versenyzői, elindult a felkészülés, a gyakorlás a 2017-es év versenyeire. Legalább a múlt évi eredményeket szeretnék megismételni, de már ezzel is magasra teszik a lécet.

Ditriders: sikeres idény után, nagy célok előtt
Ditriders: sikeres idény után, nagy célok előtt
2017. március 02., csütörtök

Ditriders: sikeres idény után, nagy célok előtt

2017. március 01., szerda

Libiczey László nyerte a horgászversenyt

Először szerveztek téli horgászversenyt a Gyilkos-tó jegén. Hatvanegy résztvevő próbálta ki magát lékhorgászatban, a gyergyószentmiklósiak és Hargita megyeiek mellett Marosvásárhelyt és Sepsiszentgyörgyöt is képviselték, de Bákóból is jöttek horgászok.

Libiczey László nyerte a horgászversenyt
Libiczey László nyerte a horgászversenyt
2017. március 01., szerda

Libiczey László nyerte a horgászversenyt

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!