Jól szerepeltek a Tusnád Cycling Team (TCT) ifjúsági kerékpárosai a Konstancán és környékén megrendezett junior versenyen, hiszen Sebestyén Szabolcs összetettben a második helyen végzett, míg Lázár Nándor az ötödik lett.

Szeptember 3–5. között a Romániai Kerékpáros és Triatlon Szövetség, illetve a Konstanca Megyei Sportigazgatóság szervezésében rendezték meg a fiatal kerékpárosok felkészültségi szintjének felmérési versenyét. A megmérettetés négy szakaszból állt, az első napot 10 km-es sprinttel kezdték a kerekesek, majd 50 km-s, Agigea és Negru Voda közötti etapon kellett teljesíteniük. A harmadik szakasz már egy 80 km-s távból állt, a korábbi útvonalat kibővítették a szervezők. Az utolsó nap 40 km-es kritériumversenyből állt, az útvonalat pedig Konstanca belvárosában alakították ki.
A 16–18 éves korosztálynak szervezett kategóriában a TCT két tagja is részt vett: a zetelaki Sebestyén Szabolcs és a csíkszeredai Lázár Nándor. A jó időben és hangulatban lezajló versenyen Szabolcs az utolsó szakaszon tudott nagyot javítani idején, megszerezve az összetettbeli második helyet. Nándor komolyabb időhátrányba került az utolsóelőtti etapon, mivel a több tagból álló csapatok leszorították az útvonalról, de így is összesítésben az ötödik helyen végzett a 36 főből álló mezőnyben.
Junior felkészültségi verseny, Konstanca
1. Anghel Adrian – C. S. Olimpia
2. Sebestyén Szabolcs – Tusnád Cycling Team
3. Budunoi Alexandru – C. S. Olimpia
...
5. Lázár Nándor – TCT
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.28 RON | |
| 1 GBP | 5.22 RON | |
| 100 HUF | 1.51 RON | |
| 1 XAU | 184.10 RON |
Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() | Csütörtök![]() |
| Max: -7 °C | Min: -23 °C | Max: -6 °C |
Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() | Csütörtök![]() |
| Max: -6 °C | Min: -20 °C | Max: -7 °C |
Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() | Csütörtök![]() |
| Max: -1 °C | Min: -20 °C | Max: -9 °C |